Gördülő kavicsok nyomán

A fojtó meleg alaposan kifárasztja a szervezetet. A fű nem nő, csak a száraz gyom karcolja a cipő talpát. A kutya mellkasa hangosan zakatol, keresi az árnyat adó fák közelét. Vízzel frissítem kókadó virágjainkat a ház előtt, de elillan a nedvesség. Már porzik újra a talaj. Rövid a séta napközben.

Az idő is lassan múlik. Esténként rájövök, még is elrepült egy újabb nap.

A Nap útját jól követem, már az órát sem nézem, látom hol tart az égi vándorunk, mely kánikulai meleget ömleszt a nyakunkba.

A valóság és a gondolataim két életet élnek, a képzeletemben minden másképpen történik. Bejárom a tengerpartot, a hullámokban úszok, és órákig játszadozom a kavicsokkal. A kavicsok ezernyi alakzata elvarázsol fantáziám elindítva.

Hányszor kellett gördülnie a kőnek, hogy ily kerek és sima legyen, amit most a kezemben tartok? Kerek kis kődarab, Korfu szigetéről hoztam. Korfu tengerpartján gömbölyödött ily tökéletes alakzatúra. A hullámok sodorták, dobálták, pörgették ide - oda. Évek, évtizedek, évszázadok óta. A kavicsnak élete kész történelem, míg én a mai nap lassúságán, avagy gyorsan elröppenő percein tépelődöm.

Szürke és gömbölyű darabokból áll a kavics gyűjteményem. Ide-oda teszem a darabokat, mágikus erővel bírnak számomra. Mindig a tengerparton kívánok lenni, érezni a hullámok erejét, a sós cseppeket. Ringatózni a tengerben, lebukni a mélybe, és halakkal fogócskázni.

Gyáva lennék? Miért nem merek nekivágni a nagyvilágnak, újra és újra? Valami láthatatlan kötél nem enged a valóság talaján elindulni.

Maradnak a szép emlékek, életem egy - egy pillanatai, behunyt szemmel hagyom, elmerítsen a felém közeledő álom hullám.