Oldalak

2012. 04. 29.

Péterfa

Almafa a Nagy kedvére lett ültetve, azóta is óvjuk vigyázzuk.Igaz, permet nem éri, így minden baj rá jár. Ennek a fácskának van a leghűsebb árnyéka.Termése nem mindig egészséges, és kerek, de a mienk. Ő a Péterünk almafácskája.

Várjuk a nyarat

Erkélyünk virágládáiban jól érzik magukat az árvácskák, bokrosodnak a felfrissített muskátli tövek.
Locsolni, locsolni!- a  jelszó a tavaszi nyárban.

2012. 04. 24.

Szorul a hurok

A kormány által kitervelt sarcokról olvasok.

Ahogy szorul a hurok a vad körül, szegény pára próbál kitörni, de hol innen, hol onnan zárják körbe a vadászok. Levegőt venne, boldog életét élné, de nem tudja, a kör egyre szűkebb,és a végén megadja magát.

Hol van a határ, mely gátat szab, ezeknek talányos furmányos adók kivetésének?

A szolgáltatásokért fizetünk, adózott pénzünkből rójuk le a megszabott tarifát. Ezek tetejére még a nagyhatalom további sápot szed, mint középkorban a király, az egyház, füstadó, tizedek tették szűkössé a dolgozó, akkor még parasztság életét.

Elképzelem, amint ötletező ifjú lelkes tanoncok ülnek az iskolapadban, Orbán féle tanintézményben, és minden napra kiadott házi feladat, milyen módon lehet tovább sarcolni, azt a réteget, mely dolgozik, és rendes állampolgárként, az utolsó adóforintját is befizeti a feneketlen kútként tátogó állami pénznyelő zsebbe.

Eddig az autók voltak reflektorfényben, most jön a mobilozó, és számláit befizető állampolgár, akár csekken, akár átutalással rendezi tartozását.” A sárgacsekk-adót 2013 elejétől vetnék ki, mértéke 0,1 százalék lesz, a program szerint alapvetően lakossági és vállalati banki, illetve postai tranzakciókra, így a készpénzfelvételre és -befizetésre, a banki átutalásokra, a csoportos beszedésekre, a bankkártyás vásárlásokra és a postai pénzforgalmi tranzakciókra (többek között a sárga csekkekre) terjedne ki.”

A hivatalos kormányzati elképzelés szerint a telefonadó minden megkezdett perc és elküldött sms/mms után 2 forint lesz, és idén év közepén már életbe is lép. Az adó idén 30, jövőre 52 milliárd forinttal gyarapíthatja az államot. A programban (még!) nincs szó az internetadóról. Az [origo] korábban úgy értesült, hogy a telefonadó mellett az internethasználatot is megadóztatná a kormány, de a hétvégén Nyitrai Zsolt miniszterelnöki kormánymegbízott ezt tagadta. „(forrás:origo)

Miért érzem űzött vadnak magam? Akire a pénzvadászok pályáznak?

Nem tudok kitérni, nem tudom kikerülni, a veszedelmes adóhálót.

Fizetni a rezsit kell, a fizetéshez vagy a banki átutalást választom, vagy a sárga csekket. Telefonálni is szükséges, távolban lakó szeretteimmel néha meg kell beszélni ezt azt.

Széll Kálmán-terv 2.0 totálisan kiszolgáltatottá teszi az embereket. 8 millió ember rendelkezik bankszámlával, ennek a létszámnak a felét érinti a sárgacsekkel történő befizetés, becslések szerint. Az új ingatlanadó is közel 3 millió tulajdonost érint, és több százezer autótulajdonost érint az új biztosítási adó. Az ágazati különadókat a végfelhasználókon hajtja be a kormány.

Szinte minden ingóságunkat, szokásunkat sarcolják újra meg újra.

Egy élet munkájával megszerzett tulajdon, használati tárgy kerül most az állami szike alá.

Boncoljuk szét, szedjük ízekre, és csapoljuk meg, de maradjon a kliens még életben.

Az origo óvatos becslése szerint:” … havi 6 átutalás, 2 csoportos beszedési megbízás, 4 készpénzfelvétel, 20 kártyás vásárlás és egyszeri befektetési jegyvásárlás eredményeképpen 500-800 forintot termel majd jövő januártól kezdődően az államkasszába minden egyes hónapban, amit a netbanki átutalásokhoz szükséges SMS-kódok, illetve a biztonsági SMS-értesítések további közel 100 forinttal dobnak még meg. A telefonadó minden vezetékes és mobiltelefonról megkezdett perc, elküldött SMS és MMS után 2 forint lesz. Azaz az adó júliusi hatálybalépésével pénzt kap az állam, ha beszélünk valakivel, ha mobilon intézzük a parkolást, banki SMS-értesítést kapunk, autópálya-matricát vásárolunk vagy bármilyen más, kis összegű, SMS-ben elérhető szolgáltatást veszünk igénybe (például zene vagy hírszolgáltatás letöltése).

A biztosítók jelenleg három adót (a pénzügyi szervezetek különadóját, tűzvédelmi hozzájárulást és baleseti adót) fizetnek, ezeket váltja ki a jövőben az általános biztosítási adó - írja a terv, ám a gyakorlatban a baleseti adó változatlan mértékkel érvényben marad, vagyis a kötelező felelősségbiztosítás (kgfb, ebből több mint 4 millió van) díjára vetítve 30 százalékot kell fizetniük a gépjármű-tulajdonosoknak. Az idén bevezetett baleseti adót a biztosítók fizetik be a költségvetésbe, de a gyakorlatban az ügyfelek állják a cechet.

Ugyanezt a metódust alkalmazza a kormány az új adóknál is, vagyis a biztosítók pusztán továbbszámlázzák az adót az ügyfelekre, és az általuk felszámított biztosítási díjakon felül azt is beszedik. Az általános biztosítási adó egyedül az életbiztosításokra nem vonatkozik, a többire viszont igen: a közel 900 ezer casco biztosításon 15 százalékos adókulcs lesz, a vagyoni és balesetbiztosítások pedig 10 százalékkal adóznak. A vagyoni biztosítások körébe tartoznak a lakásbiztosítások, így az adó kivetése gyakorlatilag minden biztosítással rendelkező - közel 3,2 millió - ingatlantulajdonost érint az országban.„(forrás:origo)

És hogy legyen az „i”-n a pont, még újabb terv van előkészületben.

” A kormány tervei szerint 2013. július elsejétől vezetik be Budapesten az új dugódíjat, amit a belvárost használó autósoknak kell majd fizetniük.”(forrás:Origo)Az államnak nincs pénze a BKV finanszírozására, így ezt is a lakosság pénzéből kell majd fedezni. Legalábbis egy jelentős részét.” A Széll Kálmán-terv 2.0 ugyanis kimondja, hogy a budapesti közösségi közlekedés a központi költségvetésből 2013-ben az ideinél 10 milliárd forinttal kevesebb támogatást fog kapni, 4-5 éven belül pedig teljesen elzárják az állami pénzeket a BKV elől. A kieső pénzt a BKV "növekvő bevételtermelő képességéből", valamint célzott forrásokból, például a dugódíjból kell majd kipótolni - áll a Széll Kálmán-terv 2.0-ban.”(origo)

Igaz, továbbra sem megszorításnak hívja a FIDESZ kormány ezeket az adókat, csupán úgy fogalmaz, átváltják a megszűnő egyéb adókat az újak.

Ránk vár: - Szépen minden szabályt megtartva ( kutyát kétméteres pórázon sétáltatva, sárga jelzésnél mindig megállva autónkkal, pár példát kiragadva) viselkedjünk, hiszen elég egy botlás, és súlyos árat fizethetünk a már életbe lépett új szabálysértési törvény rendelkezései alapján.

Átlagfizetések a napokban lettek a nyilvánosságra hozva, osszunk és szorozzunk, miképpen élhetünk élhető életet, itt Magyarországon, Európa közepén nagyon szabályosan.

2012. 04. 20.

MÜPA - záró koncert

Barátnőm invitál erre a programra, vonzónak tünik. Ő tagja a Szent István kórusnak.

A Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus hangversenye


Forrás: MÜPA
2012. május 3. 19:30 - 22:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,MÜPA

Bernstein: West Side Story –részletek
Anderson: Sleigh ride
Anderson: Fiddle Faddle
Gershwin: Egy amerikai Párizsban
Gershwin: Porgy és Bess –részletek

Közreműködik: Borsos Edith, Serbán Attila, Cser Krisztián, Hunyadi János Általános Iskola nagykórusa (karnagy: Igaliné Büttner Hedvig)
Vezényel: Dénes István

A Zuglói Filharmónia bérletsorozatának záró koncertje a fiataloknak és a fiatalos lelkű zenehallgatóknak készül, a klasszikus zene örökzöldjeiből, az amerikai zene nagy mestereitől nyújtva válogatást. A program hangvételét könnyedség, igényesség és sokrétűség jellemzi. Gershwin darabjaiban nemcsak Debussy hatása, de az utca zenéje is megjelenik. Juhász Előd szerint „világos, egyszerű, nemes veretű, kissé egzotikus egyéni dallamossága is ebből a hármas (indián, fekete, afroamerikai) eredetből vezethető le. Gershwin a fekete songok és spirituálék szellemét, a jazz és a könnyedebb műfajok hangvételét ötvözte romantikus veretű, szimfonikus karakterű, letagadhatatlanul egyéni muzsikájában.”

A három szerző közül nálunk Leroy Anderson neve a legkevésbé ismert, aki svéd bevándorlók gyermekeként született Amerikában. Származása miatt nemcsak svédül és angolul beszélt folyékonyan, de még vagy fél tucat európai nyelven, s ennek köszönhette, hogy az US Army igényt tartott a szolgálataira. A 2. világháború után még sokáig a Pentagon hírszerzésének dolgozott, s ez idő alatt írta két leghíresebb művét, a koncerten felhangzó két zenekari darabot, a Sleigh Ride-ot, és a Fiddle Faddle-t, 1946-47-ben.

Leonard Bernstein leggyakrabban játszott műve, a musical műfajtörténetének egyik meghatározó darabja a West Side Story. A darabban felhangzó slágerek ellenére a modern köntösbe öltöztetett Rómeó és Júlia-sztori azonban nemcsak adaptáció, hanem az 50-es évek érzékeny korjellemzése is.
Rendező: Zuglói Filharmónia
Jegyárak: 2000, 2500, 3100 Ft

2012. 04. 19.

Milyen a kutya futattató?

Tegnap elballagtam, és csináltam pár fotót.


Éppen a közmunkások csoportja tisztogatta a környéket, így most a méteres körzetben eldobált szemétből, nem láthatunk ízelítőt, ami a szelektív hulladéktárolók mellett szokott általánosságban összegyűlni.

A kidobott zöld hulladék, a környező kiskertes sorházak tavaszi nagytakarításának a terméke, immáron 3-4 hete komposztálódik az ég alatt.

A futtató területét egy tábla leszúrása tette hivatalossá, elkerítve nincs, az itt lévő két út, mely határolja a fotókon is látható igen forgalmas. A táv hőt szolgáltató cég telke mellet van, kerítése megbontva, így annak zöldellő területére át lehet menni, és ez nagyobbítja a hivatalosan megítélt területet.






Érdekesség továbbá, hogy a hivatalosan kiadott III. kerületi kutyafuttatók helyszíne szerint, a "Kaszásdűlő lakótelepen a Huszti út nyugati oldala teljes hosszában kb. 100 méteres széles sáv a Szőlőkert és Keled utca között" -i terület is kutyafuttatásra alkalmas kijelölt hely.
Idézem:
26/1999. (VII. 28.) Ör. függeléke1



„Póráz nélküli kutyafuttatás céljára kijelölt területek jegyzéke a 2. § (2) bekezdéshez
1. Kecske-hegy keleti oldala (megközelíthető a Folyondár utca, a Seregély köz és a Kiscelli utca felől)
2. Laktanya utcai Katasztrófavédelem Oktatási Központjának déli kerítése, a Duna és a Duna-parti út által határolt terület
3. Újpesti Dózsa Sportteleptől északra fekvő, a Duna és a Dunaparti út által határolt terület
4. Békásmegyeri lakótelep nyugati oldalán az Ezüsthegyi út kanyarulatánál dél-nyugatra fekvő terület
5. Pusztadombi út és Égető utca találkozásától északra fekvő terület
6. Római úti lakótelep déli oldalán a Városfal utca és az Aranyhegyi patak közötti terület
7. Kaszásdűlői lakótelepen a Huszti út nyugati oldalán teljes hosszában kb. 100 méter széles sáv a Szőlőkert és Keled utca között
8. Békásmegyeri lakótelep keleti oldalán a Királyok útja – Hatvany Lajos utca közötti parkosítatlan terület
9. Hadrianus utca északi részén az Óbuda Tsz. területével határos kerítéssel és két kapuval ellátott terület

Aki ezt a mondatot leírta, életében nem sétált végig ezen a szakaszon(sárga szaggatott vonal).A Huszti út mára, igen forgalmas út lett. Több beépített ingatlan van a Huszti út nyugati oldalán, az útig kiépített parkolók, magánterületek tűzdelik.Nem beszélve a forgalmas egyéb utcákról: Bojtár utca, Kazal utca.
A Huszti út nyugati oldalán sem járda, sem olyan gyalogosok által kitaposott ösvény nincs, ahol akár pórázon tartva a kutyát, nyugottan végig sétálhatnánk.

A fent lefényképezett "igazi" futtató itt található:

2012. 04. 17.

Nagy Imre szobra

Fotó:Bagira, 2009.

Fotó:Bagira, 2009.
Most akkor ez a szobor következik?

Nagy Imre szobrának áthelyezése esetén Demján Sándor visszavonja adományát, amelyből a szobrot annak idején állították. Demján két üzlettársával, Sarlós Andrással és Fejér Bélával finanszírozta a szobor készítését és felállítását.(forrás: Népszabadság)




2012. 04. 16.

-NAK



Aludj, szavam fel nem zavar,
Hisz álmod oly tökéletes!
Ébredj? Fény várjon, zivatar?
Sírj és nevess?


Fenséges szép szoboralak,
Aludj - még egy órát; örök
Szeráfszárny éri arcodat
S szemöldököd.


Nem is vagy földünk gyermeke,
Formád oly ékes, angyali!
Hazád a békesség ege;
Virágai


Örök csendben, vihartalan
Gyönyörűségben ringanak;
Percén - homokja színarany! -
Rossz nem fakad.

Aludj! Még bűvkört jár vele
Egy álom: Szellemed nyugodt;
De szertefoszlik Édene
Ébred s zokog.



-EDGAR ALLAN POE-


fordította:
Tandori Dezső

Szabálysértés, 2012.

Április 15.-től akár 60 nap elzárást, 180 óra közérdekű munkát vagy 300 ezer forintos pénzbüntetést is ki lehet szabni a különféle szabálysértések elkövetőire, hatályba lépett ugyanis az új szabálysértési törvény, amellyel az volt a kormány célja, hogy gyorsabban és szigorúbban léphessenek fel a "csekélyebb fokban veszélyes cselekményekkel" szemben is.
Az új törvény alapján nem csak attól lesz szabálysértés valami, hogy azt a törvény szerint büntetni kell, hanem attól is, hogy "veszélyes a társadalomra".



Új szabálysértés a "veszélyeztetés kutyával", amelyet az követ el, aki kóborolni engedi a kutyáját, természetvédelmi területen elengedi, buszon vagy villamoson póráz és szájkosár nélkül szállítja az állatot, esetleg beviszi magával élelmiszerboltba, fürdőbe vagy játszótérre.
 Felmentést a szabály alól csak a vakvezető és a mozgáskorlátozottakat segítő kutya kap.
Szabálysértést követ el az is, aki harapós kutyáját nem zárt helyen tartja, vagy nem helyez a kapun a harapós kutyára figyelmeztető táblát.(forrás: origo)(Foto:Bagira)

Innentől óvatosan, illetve szabálytsértve sétálhatunk erdőben,  réten, szabadban. Arról is írhatnék értekezést, milyen kutyafutttatókat építenek négylábú barátaink szabad mozgatására. Egy 70 éves öregember is átdobja a labdát a kerítésen, széltében meg elég egy jó nagyot köpni, máris sejthetjük a pálya szélességének méretét.
Keringjünk egy elkerített tornateremnyi gazos szemetes területen, egy két órát, s mi is lazítás helyet kissé agresszíven térhetünk haza.
A legjobb példa erre Orlando, ki ha megcsinálja a futtató közepén kihelyezett akadálypályát, máris megy a kijárathoz, néz rám beszédes szemével:- Menjünk szaladgálni  egy rendes helyre.

2012. 04. 14.

Hiba az Ön fejében van!

Szombat délután, szieszta hangulatban párom egy izgalmas meccset nézet (számára izgalmasat). Váratlanul apró golyócskák lepték el a képernyőt,megszűnt az adás. Pár óra elteltével, gondoltuk bejelentjük a hibát, a képernyő továbbra is bogaras volt.
Izgalmas dolog, felhívni az ügyfélszolgálatot, már akkor zord leszek, mikor a számot hívom. A túl édes géphang elkér minden azonosítót, majd közli: - Minden ügyintéző foglalt, a várható kapcsolási idő, 3 perc. Megadóan várakozom, az idegesítő szignált hallgatva, egy perc után megismétlődik: - Minden ügyintéző foglalt, ….De már két perc van a kapcsolási ideig.

8 perc után le is telt a két perc, és egy fiatal hangocska kérdezi:

- Miben segíthetek?

Mondom nincs jel, nincs adás. Gyorsan jönnek ám a kérdések:

- Kötvény szám?

- Neve?(mintha ezt nem kérték volna már el, mikor az automatával „beszélgettem”)

- Születési idő? És a csúcspont:

- Anyja neve.

Csak apró hörgés jön ki torkomból, erre nem számítok.

Miután minden adatot lekér tőlem, többször megkérdezi, milyen jel nincs? Analóg vagy digitális? Háromszor is megerősítem, jel nincs, tehát tök mindegy milyen fajta jelek szaladgálnak a vezetékben, mert JEL nincs.

Zárul a kör, nincs mit tovább kérdeznie, így jön a sablon szöveg, a hiba kijavítását megkezdik 72 órán belül, ad egy sorszámot, amin rögzítette a hiba bejelentést.

Próbálok megtudni valami bíztatót, hogy talán csak egy sima műszaki gond, és nem kell napokat várni az adásra, de nem ad felvilágosítást.
Folyamatosan veszi fel a kagylót, - gondolom azért volt foglalt több percig az ügyintéző -, mert hibabejelentések özönlenek hozzá.
Arra nem merek gondolni, délutáni uzsonna időt tartanak és ezért foglaltak a vonalak.

Ha levélben kér valaki segítséget, már most írom, ne tegye. Mert ezt a szintén AUTOMATA üzenetet fogja kapni tőlük.

Tisztelt Ügyfelünk!


Köszönettel vettük Társaságunkhoz intézett megkeresését, amelyre az érdeklõdések nagy számára való tekintettel, a beérkezés sorrendjében maximum 30 napon belül válaszolunk, figyelembe véve hatályos Általános Szerzõdési Feltételeinket.


Amennyiben megkeresése hibabejelentéssel kapcsolatos, szíves türelmét kérjük válaszunkig, a lehetõ leghamarabb intézkedünk a hiba elhárítása érdekében!


Abban az esetben, ha levele mûholdas -parabola- televízió szolgáltatásunkkal kapcsolatos (tehát nem kábeltelevízió, internet, vagy telefon), kérjük, szíveskedjen azt az ugyfelszolgalat@digi.tv elektronikus címre is elküldeni, vagy telefonálni a 1272-es telefonszámra, ahol kollégáink készséggel állnak rendelkezésére.


Szüneteltetési, átírási szándékát (szolgáltatás igénybevételi helye) Ügyfelünk hatályos Általános Szerzõdési Feltételeink értelmében kizárólag a szerzõdésszámára hivatkozva saját kezû aláírásával ellátva személyesen, postai úton, vagy fax formájában a területileg illetékes ügyfélszolgálaton jelezheti (http://www.digikabel.hu/Ugyfelszolgali-irodaink.html).


Mûholdas -parabolás- szolgáltatásunkkal kapcsolatban a 2010. május 2.-tõl hatályos Általános Szerzõdési Feltételek 11.2 pontja alapján elektronikus úton is tehetõ hibabejelentés, azonban csak a muholdas.hibabejelento@hu.digi.tv e-mail címre érkezõ bejelentés tekinthetõ hibabejelentésnek. E-mail útján érkezõ hibabejelentés esetén Szolgáltató csak a beazonosítható és teljes körû hibaleírást tudja nyilvántartásba venni. Az automatikus-válasz küldés a bejelentés fogadásáról nem minõsül a hibabejelentés elfogadásának.


Amennyiben Ön már Ügyfelünk a könnyebb ügyintézés érdekében legyen szíves adja meg az elõfizetõi szerzõdésének számát és pontos vételi helyét, ahol a szolgáltatást igénybe veszi.


A csomagmódosítással kapcsolatos kérdések tisztázásával, illetve a módosítások pontos menetével kapcsolatban kérjük, forduljon bizalommal telefonos ügyfélszolgálatunkhoz a 1272 hívószámon.


Módosítási szándékát levélben, faxon is várjuk a területileg illetékes ügyfélszolgálati irodánk felé. A jelölt tárgykörökben jelzett megkereséseket adatvédelmi okok miatt elektronikus úton érkezett levélben nem áll módunkban elfogadni.


Személyes ügyfélszolgálataink elérhetõsége megtalálható honlapunkon az alábbi címen http://www.digikabel.hu/Ugyfelszolgali-irodaink.html, bõvebb információt telefonos Ügyfélszolgálatunkon (1272) is kérhet.


Internet szolgáltatásunk díjának kiegyenlítésére akár internet utalványt is igénybe vehet, melyet személyes ügyfélszolgálatainkon tud beváltani.


A jelenleg hatályos Általános Szerzõdési Feltételeink elérhetõek a http://www.digikabel.hu internetes oldalon.


Jelen válasz üzenetünk automatikus üzenet, kérjük, erre ne válaszoljon!



Tehát a hiba nem az én készülékemben van, ha nem valahol nagyon, de nagyon messze mélyen el van rejtve, ott a szolgáltatók fejében, a hozzáállásuk nem éppen ügyfélbarát.
Várom az augusztust, hogy leteljen a hűségidő, és örökre elfelejtsem ezt a Digi céget.

Az egyszarvú porcelán szobrocska története

Ritkán lát az ember ilyen gyöngyszemet,mint ez. Sir Ridley Scott, a legendás brit rendező egy általános (nem tematikus) filmpályázatot hirdetett meg, filmrendezők számára. Azt a címet adta neki, hogy 'Mondd el a magad módján'. A pályázatra több mint 600 film érkezett be. A pályaműveknek egy frappáns történetet kellett bemutatniuk, de nem lehettek három percnél hosszabbak, és legfeljebb 6 sor szöveget tartalmazhattak. A pályázatot az amerikai Keegan Wilcox rendező nyerte a Porcelán egyszarvú c. filmjével. A film az élet ellentétes oldalán álló két ember két találkozását mutatja be, akikben a szembenállás ellenére igenis van közös vonás, - mindezt kevesebb mint három percben elbeszélve.
A filmet megtekintve megértjük, miért ez a mű kapta az első díjat.

József Attila szobra


Az alkotó özvegye ragaszkodik a régi helyhez


A József Attila-szobor alkotójának özvegye ragaszkodik ahhoz, hogy a szobor a régi helyén maradjon. Marton Lászlóné, aki a szerzői jog örököse, az erről szóló nyilatkozatot közjegyzőnél letétbe helyezte. Ha a szobor tulajdonosával a Fővárosi Önkormányzat a szobor helyéről nem fog megegyezni, akkor várhatóan a bíróságnak kell majd dönteni arról, áthelyezhető-e az alkotás?

József Attila születésnapját jövőre ezen a helyen már aligha lehet megünnepelni. A Kossuth tér átépítése után ugyanis az ő szobrát is elviszik a térről, le az alsó rakpartra. A tervek már elkészültek, de az eddigi levelezés az Országgyűlés Elnöki Kabinetjével eredménytelen maradt. Az alkotó özvegye a 70 évre szóló szerzői jog birtokában kitart az eredeti hely mellett. „A szobornak nem az a helye, amikor megszületett a szobor akkor is tehették volna oda, az is lehetett volna kiválasztott hely, de nem az lett a kiválasztott hely” – mondta az ATV-nek Marton Lászlóné.

A szoborért Martonné a végsőkig küzdeni akar: „én mindent megeszek érte, mert nincs joguk elmozdítani a szobrot, és nemcsak a férjem szobráért küzdök, hanem József Attiláért is”.

Bár a szerzői jogok 70 évig megilletik az özvegyet, a helyzet mégsem ilyen egyszerű. „A legjobb megoldás az lenne, ha az özvegy és a tulajdonos megegyeznének, hogy hova kerüljön, vagy ne kerüljön a szobor. Ha ez nem történik meg akkor az a lehetősége van az özvegynek, hogy bírósághoz fordul” – vélekedett Győri Erzsébet, a Szerzői Jogi Szakértői Testület elnöke.

Ez azonban a legjobb esetben is két esélyes történet. Marton Lászlóné viszont egyértelműen hallani sem akar a szobor áthelyezéséről.
forrás: atv.hu

2012. 04. 13.

Péntek 13.

Elkerülhetetlen

"A péntek tizenharmadikát nem lehet megúszni, minden évben legalább egyszer és legfeljebb háromszor összejön. Idén éppen ilyen tripla év van, február után márciusban, aztán novemberben is péntekre fog esni tizenharmadika. A Gergely-naptárban egyébként egy négyszáz évente ismétlődő mintázatban követik egymást a napok és dátumok párosai, és vagy pechünkre, vagy sem, mindenesetre tény, hogy a több tizenharmadika esik péntekre, mint bármilyen más napra."(Index)

Nekem nem szokványos hétvége előtti nap lett. Reggel már könnyes szemekkel konstatáltam, vállam szűnni nem akaró fájdalmat sugároz agyam érzékeny pályái felé, és arcszínem is hűtőszekrény utánzásába kezdett.
Azon kívül, hogy este aludtam, nem tudok nehéz sportról, mit álmomban végeznék, szélvész gondolatokkal versenyeztem, ki jut előbb a felfedezésre, mi okozza a galibát, s a heves fájdalmat.
Az internet is itt volt, nos sok mindent megtudtam az anatómiáról. A váll fájdalmam nem enyhült., én okosodtam kissé.
 „A vállfájdalmak gyakoriságának az oka, hogy az ízület nagyon sérülékeny. A felkarcsont fejét szinte csak az ízületi tok és az azt körülvevő izomköpeny tartja meg a helyén. Mivel a váll tartósan és erősen igénybe vett ízületünk, amely kisebb baleseteknél, rossz mozdulatoknál is könnyen megsérülhet, érthető, hogy a vállpanaszok sok ember életét keserítik meg. A krónikus vállfájdalmak többségét azonban nem az ízület kopásos gyulladása, az arthrosis okozza, hanem az ízületet körülvevő szövetek elváltozásai.
A vállficam azonban nemcsak nagyobb erőhatás után alakulhat ki, előfordulhat, hogy csak kisebb traumára, esetleg csak bizonyos mozdulatokra kerül ki a felkarcsont feje a helyéről. Ezt a fájdalmas állapotot szokványos vállficamnak nevezzük, és gyakran a baleset okozta, nem megfelelően kezelt ficam után alakul ki.

A nem sérülés okozta vállfájdalmak kísérő tünete a mozgáskorlátozottság és a helyi érzékenység. A kórképek heveny vagy krónikus formában is kialakulhatnak. Az ízület körüli kötőszövetes elemek a legveszélyeztetettebbek. A kétfejű karizom, a "bicepsz" ínhüvelygyulladása az egyik leggyakoribb oka a vállfájdalomnak. A fájdalom az izom mentén jelentkezik, a kart nehezen lehet oldalra emelni és forgatni. Az ízület körüli ínak és tömlők meszesedő gyulladása főleg a váll csúcsa körül okoz érzékenységet. A panaszokat okozó mészlerakódások a röntgenfelvételen jól láthatóak. Az ízületi tokot is érintheti a gyulladás, ilyenkor ez zsugorodhat és letapadhat a környezetéhez. Az egész váll területén fájdalom és nyomásérzékenység jelentkezik, a vállmozgások gyakran beszűkülnek egész minimálisra. Ezt a súlyos állapotot nevezik "fagyott váll"-nak. A „befagyott váll” kezelésében a gyulladáscsökkentő gyógyszerek, fájdalomcsillapítók alkalmazhatók a nyugalomba helyezés mellett, ha a kórkép akut formája jelentkezik. Ha a heveny szak elmúlik, akkor a fizikoterápia és gyógytorna segíthet a mozgásképesség helyreállításában. A vállövben felléphetnek beidegzési és vérkeringési zavarok együtteseként jelentkező tünetcsoportok is. A fájdalom a karban, vállban vagy a kézben, zsibbadás, érzészavar az ujjakban, a kéz és ujjak duzzanata, gyengesége, elszíneződése (pl. elkékülés) utalhat erre a problémára. A kórkép oka számfeletti borda, a nyak-váll közti izomzat rossz tapadása vagy a kulcscsont rendellenes állása húzódhat meg, mely beszűkíti az itt futó erek és idegek helyét. Kezelése konzervatív vagy műtéti megoldás lehet.” (http://www.vaczidr.hu/)

Délután kedvenc háziorvosom pirulákkal és beutalokkal ellátott, a folytatás és okosodás jövőhétre marad. De akkor már nem lesz péntek tizenharmadika.




2012. 04. 11.

Játék a kastélyban

Reggeli gyors ébresztő, és máris meg van az esti program.Vígszínházba megyek este.
Remélem feltölt az élmény, régen olvastam Molnár Ferenc darabot, és színházban is rég láttam.
Vagy nem is láttam?

Este gyönyörű a város.Kivilágítva vár a színház, kényelmes ülésben várom  kezdődjék az előadás.
A darab:Molnár Ferenc: Játék a kastélyban(anekdota két részben)
(A drámában egy híres operett-szerzőpáros olasz tengerparti nyaralóba érkezik az ifjú és tehetséges zeneszerzővel, hogy a kész új darab hírével meglepjék a primadonnát, aki nem mellesleg az ifjú és tehetséges zeneszerző mennyasszonya. Meg is lepődik mindenki: Annie ugyanis Almádyval, a családos bonvivánnal együtt érkezik vissza a hajókirándulásról éjjel kettő óra felé, és a papírvékony falak jóvoltából a vőlegény fültanúja lesz szerelmi kettősüknek. Szerencsére a két drámaíró is jelen van, egyikük képes megmenti a helyzetet.)

Szereposztás
Turai: Benedek Miklós
Gál: Fesztbaum Béla
Ádám: Molnár Áron
Annie: Ónodi Eszter m.v.
Almády: Lukács Sándor
Titkár: Csőre Gábor
Lakáj: Tahi Tóth László


Díszlet: KHELL CSÖRSZ
Jelmez: JÁNOSKÚTI MÁRTA
Dramaturg: RADNÓTI ZSUZSA
Súgó: KERTES ZSUZSANNA
Ügyelő: KUTI LÁSZLÓ
A rendező munkatársa: VÁRNAI ILDIKÓ
Rendező: MARTON LÁSZLÓ

Az előadás után kutakodtam emlékeimben mit is tudok felidézni Molnár Ferenctől, és bizony csorba volt mi előjött emlékeimből.

Ilyenkor hasznos az internet, szélvész gyorsasággal jönnek az információk.

1878. január 12-én született, német-zsidó polgárcsaládban. Édesapja, Neumann Mór (1848–1907) sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott: előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa volt.
1901-ben megjelent Az éhes város szatirikus regénye, és szintén első önálló színpadi műve A doktor úr Vígszínházban debütált 1902-ben.
Érdekesség mostani művét 2012-ben a Vígszínházban néztük meg.
Csupa híresség lett a felesége, ismerős nevek, művészek. Vészi Margit festő-írónő,Fedák Sári és Darvas Lili.
Molnár Ferenc neve sokaknak a Pál utcai fiúk című regénye ugrik be, pedig korának legnépszerűbb színpadi szerzője volt.
Ebből láttunk most egy kis ízelítőt, és megértettem mitől volt elismert és sikeres a szakmájában.

A Játék a kastélyban tele van szófordulatokkal, igazi meglepetésekkel. A valóság és a látszat keveredik, és sejtelmesen olvadnak hol itt hol ott össze. Bravúros ötletek, és mesteri kompozíció:- játék a játékban, érzés töltött el.
A fiatal közönség nem tudja még Tahi Tóth László és Lukács Sándor milyen múltú színész, én jó hangosan csapkodtam tenyerem, a darab végén feléjük.
Rendkívüli szórakozás volt, és jó ilyenkor utána olvasni egy két információnak az alkotóval kapcsolatban.

Játék a kastélyban - próba
Lukács Sándor
forrás: Vigszinház.hu
Játék a kastélyban - próba
Tahi Tóth László
forrás: Vigszinház.hu
Részlet a darabból:
TURAI.

Nem. Csak ez az átkozott barack volt nehéz. Síma, gömbölyű, bársonyos és illatos és ne harapj bele! Ez volt a legsúlyosabb. Azt hiszi, fiam, olyan könnyű dolog egy tisztességes tárgyat találni, amelyik síma is, gömbölyű is, bársonyos is és amibe nem szabad beleharapni?

ANNIE
szégyenkezve. A vállamra mondta.

TURAI.
Igen? Én azt hittem, a homlokára.

ANNIE.
Maga egy nagy gazember.

TURAI.
Azt én tudtam, hogy a végén mindenki gentleman, csak én leszek a gazember. Nem, Annie. Én egy fiatalembert megmentettem sok-sok csúnya szenvedéstől. Én nagyon meg vagyok magammal elégedve.
Gál és Ádám belép.

GÁL.
Gyertek, már együtt van a társaság!

LAKÁJ
belép. Tálalva van. A középen áll. Ádám karonfogja Anniet, elindulnak.

GÁL.
Turaihoz. Ne szégyeld azért magad, öregem, mert máskép történt, mint ahogy te gondoltad. Régi dolog, hogy sok jó drámaíró van a világon, de a legjobb drámaíró mégis csak maga az élet. Karját nyujtja Turainak.

TURAI
belekapaszkodik és indul vele. Már csak azért is, mert nem veled írja a darabjait. Mind a két pár kimegy.

LAKÁJ
előrelép, a közönséghez. Tisztelt hölgyeim és uraim... tálalva van!  Meghajol, hátralép.

Függöny.

A FÁN A LEVELEK...

A fán a levelek
lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
s konnyadt, puha.

Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
volna a fa.

Igy csinál lelkem is.
Jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked
egy némaság.



Szállhatnék - nem merek.
Meghajlik, remeg
a gally, vár és lépked
a némaság.

József Attila,1934. szept.

"A rakodópart alsó kövén ültem"

Legújabb hír, amit találtam az origón, hogy „A Kossuth téren álló József Attila-szobor egy éven belül a Parlament Duna-parti homlokzata előtt létrehozandó sétányra, jelenlegi helyéhez képest a folyóhoz mintegy 20 méterrel közelebb kerül”(forrás: Origo) Megnyugtat, hogy Orbán legalább egyszer olvasta József Attila versét, és sikerrel meggyőzte magát,és kormányát arról, maradjon mégis a Duna közelében József Attila szobra.
Hatalmas megkönnyebbülés, ó szent egek!
Igaz, a Kossuth tér rombolását folytatják, de legalább nem kerülnek a magyar szívnek oly kedves alkotások, egy pince mélyére. Egy tervezett korzó megépülte után, láthatjuk tovább zseni költőnk remekre szabott szobrát.
Remélhetőleg nem húzódik el a megépítése, mint négyes metró kivitelezési munkái.
József Attila-szobor, Budapest: a legismertebb szobor a költőről, a Duna-parton.
Alkotó: Marton László szobrászművész.

Foto:Bagira,2009.

Áprilisi ezüst eső

Szeles, fehérlő délutánon,
mikor dalt hallasz messze, távol,
a tiszta, illatterhes égből
hull a napfényes, könnyü zápor.

Akáctömjén röpül a légben,
a lomb merengő, szűz fehérség,
kis, ideges lányok kacagnak,
veri az ördög a feleségét.
Nyílt arccal isszuk az esőt fel,
agyunkba rózsaszínű láz kap,
vékony, ezüst esőfonálon
fehér angyalkák citeráznak.

Piros a síró égnek arca,
s a lágy eső vígan pörög le,
mint fiatal, szelíd leányok
titkos szerelmü, enyhe könnye.

-Kosztolányi Dezső-

(kép - forrás: internet)

2012. 04. 08.

Harmadnapon


foto:Bagira(Miskolc.2008.)


És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
Pilinszky János

2012. 04. 07.

Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.

 
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!
Juhász Gyula

Nagyszombat

Húsvét ünnepének előnapja.

Nagyszombat reggelére zöld ágakkal, virágokkal díszítik fel a templomot, mert ez a nap a feltámadás jegyében zajlik.

A gyerekek barkát szednek, amit másnak a templomban megszentelnek

Foto:KisSzellem


Ekkor van a tűzszentelés, amikor is új tüzet nyújtanak, melyet csiholással élesztenek (a Krisztust jelképező húsvéti gyertyát is ezzel gyújtják meg, amely azt jelképezi, hogy Jézus feltámadt és közel van a megváltás).

Ezt követi a húsvéti gyertya- és keresztvíz-szentelés, majd a vigília-mise.

Régen a szentelendő tűz hamujának különleges erőt tulajdonítottak, sokan hazavitték beletették az állatok ivóvizébe vagy szétszórták a földeken.

Este feltámadási körmeneteket tartunk, amikor is visszajönnek a harangok Rómából.

Ezzel a nappal véget ér a negyvennapos böjt, este a körmenetből hazatérő családok már nagy lakomát tartanak, amely javarészt sonkából és tojásból áll.



Szokás volt régen ezen a napon a harangszóra kiszaladni a kertbe, megrázni a gyümölcsfákat, hogy a rossz termés lehulljon, és ne legyen férges az új.
(forrás:hoxa.hu;)

2012. 04. 06.

Nagypéntek

Jézus kereszthalálának napja. Ez a legszigorúbb böjti nap, ez a nap a teljes gyász jegyében telik.


A kereszténység ezen a napon emlékezik meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről és kereszthaláláról.
Munkácsy Mihály: Golgota

Ilyenkor s másnap nincs miseáldozat, hanem felolvassák a Megváltó halálára vonatkozó írásokat, a passiót, Jézus szenvedésének történetét, majd leleplezik a lepellel bevont keresztet, visszahozzák a templomba az előző nap kivitt keresztet.

Ilyenkor szokásos a keresztútjárás (Via Crucis), amikor is Jézus keresztvitelének útját játsszák el, aminek 14 állomása (stációja) van.

A Mária siralmak is ide kötődnek: “Világ világa, virágnak virága. Keserűen kínzatul, Vas szegekkel veretül.”
Ehhez a naphoz rengeteg népszokás is tartozik, pl. a herélés és a boszorkányleplezés.


Ezen a napon az asszonyoknak és a lányoknak különleges teendőik voltak.

A lányok hajnalban friss folyó- vagy kútvízzel mosakodtak meg, hogy elűzzék a bajt.

Az ehhez tartozó mondóka: "Az én vizem folyjon el, az én szeplőm múljon el!"

Ezt a hajnali vizet aranyvíznek is nevezték. Az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni, és lefürdették őket, hogy ne legyenek betegek.

A mosakodás végeztével a lányok egy kicsit levágtak a hajuk végéből, hogy a moly ne lepje meg, és hogy szép hosszúra nőjön a hajuk.

Aztán még napfelkelte előtt kinyitották az ajtókat és ablakokat, kiszellőztettek, hogy az ágyneműjükbe ne essen bele a moly.
A néphiedelem szerint ezen a napon kiderülhetett, hogy kik a falu boszorkái, mégpedig úgy, hogy a húsvéti tojás festéséhez használt fakanálon fúrtak egy lyukat, s ha a templomban mise közben ezen átnéztek megláthatták a boszorkányt, aki az oltárnak vagy az úrasztalának háttal ült és szarva volt. Ha meglátták, hogy kik a boszorkányok, a templomból ki kellett jönni és a keresztes úton át kellett futni. Így a boszorkányok nem tudtak ártani.
Ez a nap a hívők körében általános tisztálkodási nap volt, ilyenkor meszeltek, takarítottak, nagymosást tartottak.

Viszont tiltott volt minden állattartással, földműveléssel kapcsolatos munka, az asszonyok nem mostak (mert a ruha viselőjébe villám csapna), nem szőttek és nem fontak, nem szítottak tüzet, nem sütöttek kenyeret, mert kővé vált volna.
De nagypéntekhez fűződik még az állatok kiherélése is, amelyekből az asszonyok herepörköltet készítettek.
De ezen a napon főleg lótököt, ciberét és kiszit ettek.
Ehhez a naphoz időjósló népszokás is tartozik az állattartók körében, mégpedig az, hogyha ezen a napon sok eső esik, akkor nyáron sok lesz a májmétely és sok szarvasmarha és juh betegszik meg.
(Forrás:hoxa.hu;tinendo)


2012. 04. 05.

Nagycsütörtök

Más néven zöldcsütörtök:



A „zöld” jelző onnan ered, hogy e napon a hívők a böjt miatt valami zöld színű ételt, pl. sóskát, parajt, salátát fogyasztottak.

A húsvéti szent három nap az utolsó vacsora miséjével kezdődik, amikor is megemlékezünk Krisztus (Getsemáné-kerti) utolsó vacsorájáról (amikor is Jézus azt mondta a kenyérre és a borra, hogy az az ő teste és vérre) és a tanítványok lábának megmosásáról.

Idézet Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első leveléből:

„Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.”

A misét követően a harangok elhallgatnak, a néphit szerint Rómába mennek, hogy ott gyászolják Krisztust. A harangok helyét a fakereplők foglalják el.

Sok helyen a mise végén az oltáriszentséget külön őrzési helyre viszik, mindent leszednek azt oltárról, csak a gyertyatartókat meg a lepellel letakart keresztet hagyják ott, szimbolizálva ezzel Jézus szenvedését és ruháitól való megfosztását. Van olyan település ahol még a keresztet is kiviszik a templomból.

Régen a pápa megmosta a mise alatt 12 szerzetes lábát, de sok helyütt a királyok, nemesek is így cselekedtek.

A Pilátus-égetés vagy -verés is e napon volt szokás, amely egy Pilátust jelképező bábu elégetéséből vagy megveréséből állt.

De elterjedt szokás volt nagycsütörtökön a virrasztás is, annak emlékére, hogy Jézus az olajfák hegyén virrasztott.

(forrás: hoxa.hu; )

2012. 04. 01.

Dominica palmarum

Virágvasárnap az Úr jeruzsálemi bevonulására emlékezünk.
Nevét az e napon szokásos pálmaszentelésről és pálmaágas körmenettől kapta, amit az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére rendelt el. A római liturgiában a 10. sz.-ban találkozunk a pálmaszentelés és a körmenet rendjével. Sebastian Franck tudósítása szerint ezen a napon a hivők telehordták a templomot pálmafákkal és összekötött ágakkal, ezeket megszentelték, s a zivatar, a villámcsapás és tűz ellen használták. Jézus szamáron ülő alakját körülvezették a városon, miközben énekeltek, a szamarat megdobálták pálmaágakkal, amiket aztán mindenféle varázslás űzésére használtak. A 15. sz.-i pozsonyi misszaléból kitűnik, hogy a körmenet a nép és az énekesek dramatikus mozdulatokkal illusztrált részvételével zajlott le. Bod Péter írja e napról, hogy „... valami berkeket vagy zöld ágakat szednek; melyeket az után egy ’s más babonára vissza élnek”. – Azokban az országokban, amelyekben a pálmafa nem honos, azt a tavasszal korán bimbózó ágak – fűzfa, rekettye – helyettesítették mint nálunk a barka. Ezért a szertartást nálunk barkaszentelésnek is nevezik.(forrás:niif.hu)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...