Évtizedeket repültem vissza az időben.

Újra éltem régi életem egy egy darabját, részletét, melyben mennyi lemondás, öröm, nehézség, kitartás, szeretet, felelősség és sorolhatnám még, mi minden volt. Oly rég volt, tán a napi program menetet sem idézném fel pontosan, de arra egészen jól emlékszem, felnövekvő gyermekeim és az én életemben kiemelkedő szerepet kapott a sport, a sport szeretete.

Apró kis törpék voltak fiaim, de már jártunk úszni, tornázni, majd az iskola is testnevelés tagozattal indult. Kiderült egy nyáron Kisebbem jól rúgja a focilabdát, és Nagyom is ügyeskedett, szorgalmával élen járt. Így a focizás nehéz és rögös útjára léptünk, és egészen felnőtté válásukig művelték, mondhatom magas szinten e sportágat.

8-9 évesen 20-22 kisgyerek került a budapesti egyesületekből egy elit kis csapatba, új utánpótlás nevelő egyesületbe, és ezek a gyerek innentől kezdve a hétköznapjaikon napi egy-két edzésen vettek részt, a hétvégeken pedig meccseken tették próbára ügyességüket. Külön erőnléti edzéseken is részt vettek, gimnasztikáztak, különleges nyújtógyakorlatokat végeztek, futottak és úsztak, nem akármilyen mesteredző keze alatt. Egy osztályba is jártak általános iskolás korukban.

Aprók voltak a kis legények, nem a méret számított náluk, ha nem az ügyesség, a tehetség. A konkurens egyesületek kilóra mérték a gyerekeket (jellemzően volt így), és volt mikor 10-15 cm-el magasabb és jó pár kilóval, nehezebb gyerekekkel mérkőztek meg. Az első félidőben hamar vesztésre is álltak a mi kis mini futballistáink, de az erőnlétük hamar megmutatta, míg a túlfejlett és kilókkal nehezebb gyerekek kifáradtak a második félidőre, jöttek a mi kis gyorslábú és kitartó gyermekeink előre, és a nagy gólkülönbségből szépen lefaragtak. Cseperedtünk, a fiúk nőttek, és életünk az edzések körül forgott.

Párommal megterveztük, melyikünk meddig viszi a gyerekeket, ki mikor megy az edzés után értük, mikorra kell menni a Kicsivel németre, a Naggyal meg másik helyre. A Nagy igazi könyvimádó lett a sport mellett, 7 évesen az Egri Csillagokat olvasta, a könyv alig fért el pici tenyerében, de olvasta csak olvasta, míg a végére nem ért. Ha már megfejtette a betűk jelentését, rögtön belevágott a klasszikusok olvasásába. Rajzolt, oly tehetséggel, hogy szívem megremegett talán  képzőművészeti pályára tér, és vágyaim ő beteljesíti, hisz fiatalon rengeteget rajzoltam én is. De nem kanyarítom el a mondandóm ívét, mert a végén nem kerül a labda a hálóba

Tehát loholtunk edzésről edzésre, hétvégeken a meccsekre(és elárulom, nem volt mindig gyönyörű nyári idő!, utaztunk tornákra. A gyerekekkel mi szülők is ott voltunk a pályák szélén, és az évek alatt kis családdá olvadtunk össze.

Előkerült tavaly télen egy kép a gyerekcsapatról, 8-9 évesek lehettek rajta, tornagyőzelem után boldogan feszítettek új mezeikben. Felkerült a Facebookra a kép, és jött az ötlet, legyen egy találkozó.

Így repültem ma vissza az időben, mert megtartottuk ezt a találkozott, és sok gyerek, immár felnőttként, ott focizott nevelő egyesületük műfüves pályáján, edzőjük régi történeteket mesélt a szülők gyűrűjében az árnyékot adó lombos vén fa alatt..

Felvillant Kisebbem izgalma mikor a meccsekre készült, most magabiztosan felnőttként közeledett felénk.

 Mosolyuk alapján könnyen megismertük a gyerekarcokat bennük, mert bizony az idő nagy változások, változtatások mestere.

De a mosoly örök, és az emlékek öröme sokunk arcára ezt a mosolyt odavarázsolta.