Anyám szeme szép volt
szemében mosoly ragyogott
nem egy csillag repült benne,
sok száz tündökölt ékesen.
Ahogy rám nézett óvott, féltett
minden pillantása őrizve védett
Követte lépésem, sosem hagyott el,
fénylett légies csillagszeme.
Ha botlottam ölelt,s éreztem hogy
jajdult fel, lázasan szeretett.
Helyette a felhők sírtak
villám sebezte lelkét,
mikor kezét elengedtem.
Rám nézett oly sokszor
de nem elégszer
mit nem adnék még még
ha az a fény felragyogna előttem.
Elé borulnék, adnám lelkem
gyűjteném könnyeit bánat kötényembe
Megöntözöm virágjait mit ültetett bennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése