Oldalak

2009. 10. 31.

Visegrád

Egy rövid, de kellemes kirándulás Pilis rengetegének közepén. Az időjárás nem kényeztetett el, de az ősz látványos színkavalkádja elénk tárulhatott.

A Duna közelsége párás ködbe burkolta a szemerkélő esőtől ázott tájat. Erőlködött a nap, alig bírt a vastag felhőkkel, de két nap után felszippantotta a szürke fellegeket. Ragyogó tiszta ég látványa frissítőleg hatott ránk az utolsó napunkon. Felnéztünk a fellegvárra, majd fel is sétáltunk a Várhegy 328 méter magas csúcsára.


Közel 100 évig (1323-1408)volt királyi palota, és a magyar királyok hivatalos székhelye, a tatárjárás után ország védő vár is több évszázadon át. Leginkább az Anjouk, Zsigmond király és Mátyás király kedvelték Visegrádot, és uralkodásuk idején virágzó szellemi és királyi udvari élet jellemezte. A 14. században Altrum Castrum (magasabb vár) néven vált ismertté, majd kapta a Visegrád nevet, de a Habsburg uralom idején Plinteburg néven emlegették.
Visegrád történelme sokkal régebbi, mint azt az első írásos dokumentumok bizonyítják. A régészeti feltárások, neolitikus, rézkori, bronzkori telepek maradványait hozták a napvilágra ennek bizonyitékául.

Lefelé tartván a hegyről Salamon tornyát is üdvözöltük, ahol egy Petőfi vers 4 sora házifeladatként rögzült bennem.


Az alsóvár a kaputoronnyal és őrtornyokkal megerősített erődítésfalakból és egy nagy lakótoronyból állt, amely egyszerre volt uralkodói szálláshely, ispáni lakóhely és katonai feladatokat ellátó erődített épület. Az alsóvár lakótornya, az ún. Salamon-torony a korszak (XIII. sz.) magyarországi építészetében szinte egyedülálló épülete.

2009. 10. 14.

Buchenwald elfeledett asszonyai

Budapest – Békásmegyer – „Buchenwald elfeledett asszonyai” címmel nyílt meg augusztus 25-én a békásmegyeri evangélikus templomban a lágeréletet, a kényszermunkára ítélt nők sorsát bemutató kiállítás.
Egykor élt emberek emlékeznek és velük együtt megemlékezünk mi is arról, hogy mi történt.


"Ebben a templomban, reformátorunk, Luther Márton szándéka, a biblikus elem, az isteni és az emberi egymással való kapcsolata jelenik meg itt és most. Olyan emberi sorsokat látunk, amiket végignézve egy gyerek is megértheti, mi történt egykor. Nem beszélünk mellé feleslegesen a rasszizmusról. Személyes sorsokon keresztül megmutatjuk, hogy mi történt. Békés időszakban, békés városban élhetünk, az kegyelem ugyan, de nevezhetjük véletlennek is. Ha azonban gyermekkorban ezt megértjük, talán más lesz a viszonyunk a másik emberhez, a másképp gondolkodókhoz, a másmilyen bőrszínűekhez.”
(Prőhle Gergely szavai)

2009. 10. 13.

Ahogy a napok rövidülnek...


Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.

Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek...

2009. 10. 12.

A mai napra....


"Ha a mama mosolygott, amúgy is gyönyörű arca páratlanul sugárzóvá vált, és körülöttünk minden csillogni látszott."
(Lev Tolsztoj

2009. 10. 11.

World Press Photo 2009

Ezt láttam:

A 2009-es sajtófotó pályázatra 124 ország közel 5600 fényképésze küldte be munkáit. A zsűri 13 napot töltött a több mint 96 ezer fotó értékelésével. Húsz kategóriában 27 ország 64 sajtófotósát díjazták. A főbb hírszolgálatok közül az AFP francia, a Reuters brit hírügynökség és a Time magazin munkatársai 3-3 díjat nyertek.

A díjakat május 3-án Amszterdamban adják át. A fődíjas Suau 12.800 dollár (mintegy 3 millió forint) pénzjutalmat és egy fényképezőgépet kap munkája elismeréséül.
forrás: MTI



Az "általános hírek" kategóriában a brazil Luiz Vasconcelos fotója lett a győztes. Ez is kilakoltatást ábrázol: egy meztelen kisgyermekét karjaiban tartó anya próbálja megakadályozni, hogy a rendőrök pajzsaikkal kiszorítsák otthonából.

2009. 10. 09.

Kévi szülinapja

születésnap képek

Unokanővérem immmárom újabb egy évvel fiatalodott. Hosszú évek elmúlta után, most már újra együtt ünnepelhetünk, és most igazi családias légkörben tettük. Finom ebéd várt minket, és sziesztaként régi idők hangulatát idéztük.

Itt is kívánok sok sok boldogságot!

2009. 10. 06.

Elveszett biléta

Belar, 2006. okt. 21. 9:16

időben érkeztünk a színházba, ami Magyarország első kőszínháza 1826 vagy 36-ból,
ez még vita tárgya, én meg nem is tudom, sosem is tudtam, de annyira, hogy pepszikém elsőnek tért be a ruhatárba és adta le a tökfeleslegesen elcipelt ballont
fiam mondta, hogy remek a darab, rájöttem
1823, mondja itt mellettem a hozzáértő, akinek fontosak a pontos dátumok
köszi pepinke, szívből köszike!
szóval most, hogy senki nem tömi a fejem évszámokkal folytatnám, ha lehet.....
lehet:)
rájöttem, hogy teljesen nyitott vagyok mindenféle dologra, nagyon tetszett a darab, jók voltak a zenék, magamban énekeltem a betétdalokat, lehet, hogy ismerem is őket, lehet,hogy annyira fülbemászóak voltak, hogy ezért, mindegy is, nagyon jó volt
pepe a szünetben eléggé el nem ítélhető módon felcipelt az emeletekre, ahol a jegyszedők árgus pillantásainak tüzében betörtünk egy egy páholyba, hogy onnan is megtekinthessem a színházat
lihegve, nyögve is remek, meseszép:))
aztán a darab végén szépen felálltunk és elindultunk a ruhatár felé
na ekkor kezdődött a haddelhadd
pepe benyúlt a táskájába a bilétáért
hú!
nem volt sehol!
a táska kábé körömnyi darab, két aprópénz, egy kikapcsolt mobil és egy zsepi rejtőztek benne édes titokként az elveszett biléta mellett
nem tudom hány személyes a színház, de azt kell mondjam, az a biléta nagyon jól elbújt,
mert midőn már minden a kezemben volt belőle, még mindig nem találta drága pepém
amikor végül mindent kipakolt, persze ott volt, de ekkorra sikerült a teljes nézőtér
összes színházlátogatójának kabátját kiadni, pepe beállt a három személyes sor végére és tökutolsóként megkapta a nyomorult ballonját
az utcán, mivel a lég enyhe volt és miskolci éjszaka kellemes, mintegy lobogó palástként magára terítette, amivel jogos méltatlankodásomat vívta ki, és néhány szitokszó is elhagyta ajakimat, bevallom férfiasan:(
akkor belebújt és elviharzott, mögötte sántikáló lihegő jómagammal a kocsihoz, ahol
levette, LEVETTE!!! és bedobta hátra
na
ezért tényleg érdemes volt elvinni igaz???

SzisszeNet!


amikor este hazaértünk, és elmeséltük kalandjainkat és élményeinket, az esti rutin után
aludni tértem
pepike gondosan bekapcsolta nekem a tévét
előbb egy "lőjj vagy meghalsz" kínai filmet bámultam pár percig, majd segélykiáltásaim
után berontott imádott pepszikém és egy másik adót keresett
ismer
a spektrumra esett a választása
aztán kiment, én meg ott maradtam
és döbbenten néztem a tévét
tudományos film volt
arról, hogy az emberi szervezet hány liter gázt termel naponta és az milyen módon távozik

köszi

/Belar tollából: 2006. okt. 21. 10:08/
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...