Oldalak

2008. 12. 29.

A Hámori -tó végénél





















Hámori-tó

A Hámori-tó a Garadna völgyében, a Szinva patak mésztufagátjának duzzasztó hatása miatt keletkezett. Először 1319-ben említik, egy pálos kolostorral kapcsolatos oklevélben Feltó-halastó-ként. A jelenlegi nagyságú tavat a 19. század elején hozták létre a Szinva és a Garadna patakok vizéből a kohászat állandó vízellátása érdekében, melynél gátszakadás a nagy esőzések hatására előfordult. A tó másfél kilométer hosszú, helyenként meglehetősen mély. A tavon nyáron csónakázásra és vízibiciklizésre van lehetőség. Partján a Neptun Búvárklub épülete található. A tó egyik partján Bánkútra vezető autóút, a másikon festői sétány található.
-forrás: wikipedia-

Hámori-tó


Hunguest Hotel Palota, Lillafüred





















Történet
A közhiedelem szerint Lillafüred névadója gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter volt, aki 1892-ben Vay Lilla úrhölgy tiszteletére keresztelte el az egyik vadászat során felfedezett, lenyűgöző szépségű helyet. Az üdülőteleppé fejlesztés gondolata az 1920-as években, gróf Bethlen István miniszterelnökben fogalmazódott meg. Ő vetette fel egy olyan kormányüdülő építésének gondolatát, ahol a nemzetközi kapcsolatokat fogadásokkal egybekötve ápolhatják. A javaslat miatt Bethlent sok bírálat érte, mivel a '20-as évek végének nemzetközi gazdasági válsága Magyarországon is súlyos helyzetet idézett elő, így a szálló építéséhez szükséges hatalmas beruházás esztelennek tűnt. Mindezek ellenére a szálló építéséről döntés született, a tervezéssel Lux Kálmánt, a neves építészt bízták meg.
Lux a szállót az 1400-as évek végének stílusában álmodta meg, idézve a Mátyás-korabeli paloták hangulatát. A tervek tartalmazták az épület környékének kialakítására vonatkozó elképzeléseket is (pl: függőkert, parkosítás, ródli- és bobpályát, felvonóval ellátott sípályát és síugró sáncot).
A szálloda építése 1927-30 között zajlott. Az építés folyamata a gazdasági válság idején a jól szervezett közmunkák egyik leglátványosabb példája volt, amelyről a beruházás ellenzői is elismerően nyilatkoztak. A Palota átadására 1930. június 7-én került sor. A szálloda hamar a luxusvendégek kedvelt tartózkodási helye lett. A '30-as években a szálloda több rangos rendezvénynek is otthont adott. Az üzemeltetés a megnyitást követően hosszú időre az állam kezében maradt. A második világháborúban a Palotaszállóban hadikórházat rendeztek be a sebesült orosz katonák számára. Bár a háború alatt az épület maga nem rongálódott meg jelentősen, a kórházi üzemelés helyrehozhatatlan károkat okozott az eredeti fényűző berendezésben. A háború után az üzemeltetési jog a Bükki Gyógyfürdőkre, majd a Szakszervezetek Országos Tanácsára szállt. A szálloda ezt követően 40 évig SZOT üdülőként üzemelt, ahol beutalt dolgozók kaptak elhelyezést.
A szálló üzemeltetését a Hunguest Rt. 1993-ban vette át, majd 1998-ban nagyszabású felújítást végeztetett a szállodában, melynek során a szobákat új burkolattal és bútorzattal látták el, valamint az európai színvonalú sport-fitness centrum is ekkor került létrehozásra. A szálló a korábbi egycsillagos helyett háromcsillagos lett.
-forrás:hunguesthotels.hu-
Deusch
Kurze Beschreibung:
Lage: Lillafüred befindet sich etwa 10 km von Miskolc der zweitgrößten Stadt Ungarns entfernt. Die Stadt wird von drei Gebirgszügen umarmt und sie liegt in einem malerischen Tal, im östlichen Teil des Bükk-Gebirges. Lillafüred ist einer der schönsten Erholungsorte in Ungarn. Besonders zu erwähnen ist das eigenartige Klima. Von Budapest erreicht man Lillafüred in ca. 2,5 Stunden auf der Autobahn M3 und über die Landstraße 3. Das im Jahre 1927 bis 1930 im Neorenaissancesstil erbaute Schloß mit seinen Hängegarten liegt in einem riesigen Park. Von dort hat man einen wunderschönen Ausblick auf das Tal des Szinva-Baches und auf den Hámori-See. Das Gebäude strahlt ein besonderes Flair aus. In der Nähe plätschern Wasserfälle des Szinva-Baches.

Karácsonyi szeretet
























































Karácsonyi szeretet
Mikor szent karácsony
Angyalai szállnak,
Öröm a vendége
Minden igaz háznak.
Eltörpül ilyenkor,
A lárma, az árnyék,
Megszépül a szívben
Minden igaz szándék.
Mert Karácsony este
Isten jár a földön,
Hogy templomává váljék
Minden szív és hajlék.
Mikor szent karácsony
Csillagfénye árad,
Termo öle nyílik,
Minden barázdának.
S míg száll a szikra
A fenyőágon
Szaporodik a sok mag
Szerte a világon.
A megszentelt földbe
Az Isten veteget,
S minden elvetett mag
Szeretetet terem.

Winter

2008. 12. 27.

Dér

Reif














[Als leicht Seufzer fliegt die HOAR
Ich sehe es aus dem Fenster: alle weißen..]

Könnyű sóhajként száll a dér.
Nézem az ablakon át: minden fehér.
Fagy köszörüli a fák ágait,
vén varjú tócsát lékel, rebbenti szárnyait.
Gőzölögve lovak jönnek, habzó
párájuk csomósodik. Hullni kezd a hó.
Jó így nézni a fűtött szobából,
hogy fürtökben hull a hó a fákról,
az ál-lombtól tömődött bokrokat,
s tudni, hogy ott majd rügy izzik, fakad,
s érezni, hogy veled vagyok, veled,
hiába önt a tél új üveglapokat:
sikamlós reggeleket.

- Csukás István -

Valamit a szeretetről













a szívemet próbálom
rendbe tenni
ha már a múltidőt
nem tudom

szeret nem szeret
érzéseimet
összeszedegetem és
a fára aggatom

elpróbálom a szívemet
tadamm-tadamm
megáll
majd újra el
még működik

mintha a fa is
fényesebben
mégis bírni kell
mert felettem
a szépség őrködik
- Molnár Ákos -

2008. 12. 26.

A Karácsony melege



















Fenyőfa áll a szoba közepén,
S kinn hóborította táj.

Lángocska gyúl a szívek mécsesén,
Sokakat melegítve át.

Milyen szép a karácsony ünnepe!
Mindegy, hogy gazdag vagy szerény.
Legfontosabb most is a szeretet,
Ebből kell, hogy legyen elég.

A szeretet legalább ingyen van.
Ezt bárkinek átadhatnád.
Igen! Ma a szeretet napja van!
Ebből is ajándékozzál!

A kályha dorombolva melegít,
Majd a nap tüzesen izzik.
Bizony, ez nem mindenkinek segít.
Van, aki belülről fázik.

A fenyőfát, ha már eltüzelték,
S kinn is zöldell majd a táj,
Lángocska! Égj a szívek mécsesén.
S mindenkit melegíts át!

- Bakó Tibor -

2008. 12. 24.

Pásztorok, pásztorok örvendezve




















Pásztorok, pásztorok örvendezve
sietnek Jézushoz Betlehembe.
köszöntést mondanak a kisdednek,
kiváltságot hozott az embernek.
Angyalok szózata minket is hív,
értse meg ezt tehát minden hű szív:
a kisded Jézuskát mi is áldjuk,
mint a hív pásztorok magasztaljuk.

Üdvöz légy, kis Jézus, reménységünk,
aki a váltságot hoztad nékünk.
Meghoztad az igaz hit világát,
megnyitád Szentatyád mennyországát.

Dicsőség, imádás az Atyának,
érettünk született szent Fiának,
s a vigasztaló Szentléleknek:
Szentháromságban az egy Istennek!

December 24.


Christmas Graphics & Comments



Joyeux Noël et Bonne Année!


Christmas Graphics & Comments


WÜNSCHE ALLEN EINE WUNDER SCHÖNE WEIHNACHTSZEIT.
Habt eine schöne Zeit im Kreise der Familie.


Bis bald.

2008. 12. 23.

Orlandótól


Legyen áldott az évszak


"Legyen áldott az évszak, mely az egész
világot bevonja a szeretet
ünneplésébe."

"Blessed is the season which engages the whole world in a conspiracy of love.”



(Hamilton Wright Mabie)

forrás:luciendelmar

.......

2008. 12. 18.

A kutyám




















A kutyám jön, hogy kitöltse a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívemben.
Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet.
Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre,
és nem leli örömét a bánatomban.

Eliot, George

Az idézetet Cousine találta nekem, köszi...:)

Fodrásznál voltam




Megszépítették a bundám. Kicsit vágni is kéne belőle, de Öreg gazdi ideges lesz még ennek a lehetőségnek a felvetésekor is. Így csak itt és ott nyirbáltak, átestem egy alapos fürdetésen, és egy hosszan tartó szárításon. El is fáradtam, jó két óráig tartott a művelet.
Olló-művész néni is fújtatott rendesen, talán nem is örül, mivel nagy munkát adok neki. Pedig nem is morgok, csak picit forgolódom. De ezt gyakran.

Na várom a Karácsonyt. Az eső zuhog, így frizurám nem lesz tökéletes.
De szeretnek!

2008. 12. 14.

"Alle Jahre wieder…"



















"Gott hat die Menschen so sehr geliebt,
daß er seinen einzigen Sohn hergab.
Nun werden alle, die sich auf den Sohn Gottes verlassen,
nicht zugrunde gehen, sondern ewig leben."


Evangelium von Johannes 3,16

Aussprüche




Behandle die Menschen so, als wären sie das, was sie sein sollten, und du hilfst ihnen zu werden, was sie sein könnten.



-Johann Wolfgang von Goethe-

For you


Ne feledkezz meg a színes kövecskéről, amit az út elején a kezedbe nyomtam, és ami csak a tiéd. Tőlem kaptad, hogy mindig tudd, ki vagy. Azért adtam a követ, mert az nem romlik el soha. Bele van írva az üzenetem, varázshatalmad titkos jelmondata. Szorítsd, és őrizd a markodban! Akármi történik veled, a varázskő megment téged minden bajtól, veszedelemtől. Ha megérted, mi van beleírva.

-Müller Péter-

2008. 12. 04.

Decathlon,Miskolc

Hír: : Nyit a Decathlon(Kategória: Helyi hírek)
Küldte: Horváth Imre 12-05 16:22



Újabb bevásárló- központ nyitotta meg kapuit Miskolcon. A Decathlon Áruház nem csak munkahelyeket jelent a városnak, hanem az utóbbi évek hipermarket-nyitásainak tükrében a szakértők szerint azt is mutatja, hogy a multicégek olyan városnak tartják Miskolcot, ahol érdemes megtelepedni.

Szokatlan volt a nyitóünnepség Miskolcon. A nyitóprodukciót azonban nem véletlenül a sport világából választották az üzlet vezetői, hiszen a cég profilját is ez a terület jelenti. A francia vállalatcsoport legújabb magyarországi üzlete mintegy negyven új munkahelyet jelent a miskolciaknak és a környéken élőknek.
A sportszaküzlet végleges helyszínének kiválasztását hosszas keresés előzte meg, amelynek során fontos szempont volt, hogy a város rendkívül jó fekvésű, szép környezetben és kereskedelmi szempontból is jó helyen fekszik. És az is sokat nyomott a latba, hogy a miskolciak nagy sportrajongók hírében állnak, és a foci mellett számos más sportágnak is jelentős létszámú közönsége van itt.
Mindezek mellett pedig az sem elhanyagolható, hogy a betelepülő áruházak rendezik azokat a gyakran kissé elhanyagolt területeket, ahová beköltöznek. Közlekedési csomópontokat építenek ki, és jelzőlámpákat helyeznek el, sok útszakaszon biztonságosabbá téve a közlekedést.
A vásárlók számára a hivatalos megnyitót december 6-án tartják.


--------------------------------------------------------------------------------
Ezen hír származási helye: Miskolci Kommunikációs Kht.
( http://www.mikom.hu/news.php?extend.7335 )

Újabb bevásárlóközpont nyitotta meg kapuit Miskolcon. A új áruház nem csak munkahelyeket jelent a városnak, hanem az utóbbi évek hipermarket-nyitásainak tükrében a szakértők szerint azt is mutatja, hogy a multicégek olyan városnak tartják Miskolcot, ahol érdemes megtelepedni. Megszólalók: • Román Gergely, igazgató, Decathlon • Káli Sándor, polgármester, Forgatási helyszín: Miskolc
Alkotók: Petruskó Norbert(Riporter), Kerényi László(Operatőr), Loló Anita(Vágó)
Műsor: (M12156) Miskolc Ma Adásba került: 2008.12. 05.
A15576•Megnézem

Für meinen Sohn

“Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindekivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé - és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és midnen őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.”

- Elbert Hubbard -

Siker titka












"Sikerem titka az, hogy hiszek magamban, hiszek másokban, és hiszek abban, amit csinálok."- Andrew Carnegie -

You want to be happy?

















Boldog akarsz lenni?
Akkor kényszerítsd az elmédet,
Hogy szíved lélegzetében éljen.
Ez az egyetlen módja,
Hogy állandóan boldog légy
.


- Sri Chinmoy -

2008. 12. 01.

Advent















Advent (von lat.: adventus „Ankunft“, dazu advenit „er kommt“) ist der Beginn des christlichen Jahreskreises mit der Vorbereitung auf Weihnachten.

forrás: foto a netről

2008. 11. 26.

Vársz
















A mélyben a szélre vár a város.
Te vele suhansz. Aki lát, becsapja magát,
aki nem néz, azé a megismerés.
Sokat néztél, ez volt a fény:
most vak a szemed.

Hallgass. Az árnyék előrébb tart.
Ez az alvó város legújabb álma.
Éjszakai por és szemek,
szemek a sötét ködben.
Odafönn éjszaka.
Hallgass. A kiterített magány is alszik.
Magadban, csupaszon,
vársz.

Vicente Aleixandre

2008. 11. 23.

Időnként











Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki. Hogy miért? Mert csak a testnek van ideje - a léleknek nincs.

- Müller Péter -

Boldog akarsz lenni?










Boldog akarsz lenni?
Akkor kényszerítsd az elmédet,
Hogy szíved lélegzetében éljen.
Ez az egyetlen módja,
Hogy állandóan boldog légy.


-Sri Chinmoy-

2008. 11. 22.

In dem Schneefall















Ma 2 órakor még gyönyörű napsütésben sétáltam Orlando-val, de erős szél hírnöke lett a borúsabb időjárásnak. Fél óra múlva hatalmas hóesésben álltam, illetve dacoltam a széllel, és sepertem szememből a hópelyheket.
Elképesztő táncot jártak a fehér pihék, a kiskutya ugrált, egyenként kapta volna el a varázslatcseppeket.
Később 5 óra felé, komoly vastagságban terítette be a parkot a hótakaró, kiskutyám tolta a nóziját bele, hempergőzött és futkározott eszeveszetten.
No, itt van a hó..itt van újra..
Hurrá..
vauu..

2008. 11. 19.

Das ist Gut!


Cousine visszatért, azt mondta persze másnak: káprázatos volt, nekem csak annyit mondott, hogy nagyon jó volt. Nem meri elmondani, hogy micsoda kimerítő és unalmas napokat töltöttek Kalocsán, egy ódivatú full extrás wellness izében.
Na jó, élményeiről beszámol részletesen majd, és kis képzelőerővel, de átélem egy 3. dimenzióban ottani élményeit.
NA látható említett rokonbéli hölgy, csak aludt, ébredt, hempergőzött, kilátása volt, majd nassolt és üldögélt.
Engem meg itt hagyott..brühhühhüü
[puszka]

2008. 11. 16.

Cousine utazik











Cousine-om pakol, rám se hederít, megy Wellness - fürdőbe élményezni, egy barátnőjével. No, azért bevallom, hívott engem is, de én sanyarú anyagi helyzetemből kifolyólag lemondtam a kedves invitálást.
Így most Ő pakol gyönyörű új bőröndjébe, és délelőtt folyamán Kalocs felé veszi az irányt.
Itten szürke Budapest betonrengetegében irigykedve gondolok rá, micsoda kellemes élmények várnak rá.

Még fotózni is fog.

Fákat, meg mindent.










Ilyen időjárás várható a héten:







Gyurkovics Tibor

Elhunyt Gyurkovics Tibor
2008. november 16. 05:55

Az MNO értesülése szerint elhunyt Gyurkovics Tibor, Kossuth díjas író.

Gyurkovics Tibor 1931 december 18-án született Bubepesten.

1942-1948 között a budapesti piarista gimnáziumba járt. Itt érettségizett le 1950-ben. Polgári származása miatt nem vették fel sem az orvosi, sem a jogi egyetemre, és a színiakadémia sem fogadta be. Néhány hónapig a BESZKÁRT-nál dolgozott normásként, éjszakai műszakban, majd szeptemberben felvették a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Annak elvégzése után, 1953-1955 között pszichológusi oklevelet szerezett az ELTE BTK-n.

Szakdolgozatát József Attila értékelésének a verseiben megnyilvánuló szinesztéziájáról írta. 1955-1957 között a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadója. 1956-ban a főiskola forradalmi bizottságának elnöke lett, ezért később meghurcolták és elvesztette az állását is. Egy évig kisegítő iskolai tanárként dolgozott Kőbányán, majd 1958-1960 között vezető pszichológus volt egy gyermekgondozóban. 1960-1968 között volt az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben pszichológus. Itteni tapasztalatai számos regényében és versében megjelentek. 1968-tól írásaiból kezdett élni, bár vannak más kötöttségei is.

A Pest Megyei Bíróság igazságügyi szakértője volt 1966-1970 között, 1988-1992 között a veszprémi Petőfi Színház dramaturgja, 1989-1991 között az Új Idő szerkesztőbizottsági tagja volt. 1991-től a Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevője, 1992-től a Lyukasóra című folyóirat alapítója és szerkesztő bizottsági tagja. 1991-1995 között a Magyar Írókamara társelnöke volt, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke. Gyurkovics 1994-bem kapott Kossuth-díjat.

(wikipedia.org)
MNO
.....

Sokszor néztem a Lyukasóra adásait, és dallamos mély hangja, rendkívüli műveltsége, versérzékenysége mindig bámulatba ejtett.

"Ha az ember igazán él, akkor nagyot mer, nagyokat bukik, és a bukásokon, poklokon, tisztítótüzeken át azért eljut az üdvösségig."
- Gyurkovics Tibor(1931-2008) -

2008. 11. 15.

Egy könnycsepp










Ki mondaná meg, mi ütött szíven?
Talán az ősz?
Tán múló életem?

Szememből egy könnycsepp kibuggyant:
a Tenger kínja benne volt.
Egy falevélre hullt
s én felragadtam megszállott-mohóan.

Három szent szót írtam reá:
az Ember kínja benne volt.

Jaj, jaj, hiába keresem
azt a három gyönyörű szót!

- Jékely Zoltán: Egy könnycsepp -

Pilóták gyöngye!

Szia pilóták gyöngye!









Csak azért "kaptalak be", mert Te nem írsz nekem, csak reklamálsz.
Menj ma a kocsihoz és tanulmányozd.


Vigyázz!



Sok minden csak akkor működik, ha gyújtás van rajta! Ezért nem kell hogy járjon a motor!
Ha lent vagy és kérdésed van, hívj. Fejet mosok, csomagolok, tehát vagyok.
Ha hazajöttem, összehozunk egy kocsigyakorlást.

A lámpákat lophatod, ha akarod.
Na legyél jó és ügyes!





(kévi e-mail: 2008.11.15. 9:22)

2008. 11. 13.

Egy nap

"Egyszerre egy napot élek. Minden napra keresek egy kis izgalmat, megkérdezve magamtól reggel: 'Mi lesz ma izgalmas?' Aztán élem a napom és ne kérdezz a holnapról!"















- Barbara Charline Jordan -

Ha nem tudsz

"Ha nem tudsz kilábalni egy helyzetből, és tehetettlennek érzed magad, akkor engedd, hogy ez a helyzet elmélyítse benned elfogadásodat, a Most és Létezés tudatosságát.

- Eckhart Tolle -

die Achtung


der Schwung


2008. 11. 07.

Orlando naplójából
























































Barátommal a szigetre kirándultam. Szépen sütött a novemberi nap, kellemes időben szaladgálhattam. Lementünk egészen a Dunáig, egész bátran csaholom immár a hullámokat. Gazdiék és barátom, Prézli gazdija beszélgetve sétáltattak, csak egyszer lógtunk el, mikor egy kedves kutyalány tűnt fel a határon. No Prézli rohant is udvarolni, én meg utána, nehogy lemaradjak valami izgalmas dologról.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...