Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kultúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. 02. 22.

Mégis, kinek az élete?

Brian Clark: Mégis, kinek az élete? című drámájának főhőse egy szobrászművész, aki egy autóbaleset következtében lebénul. A darab a kórházi kezelés időszakát dolgozza fel, amikor a szobrász ráébred, hogy nem akar munka, szerelem és cél nélkül tovább élni. 
Harcba száll az élete és halála fölötti rendelkezés jogáért.
Valamikor 30 évvel ezelőtt  Huszi Péter játszotta  Harrisont.

Újdonság volt az eutanázia témája, az meg bravúrnak számított, hogy Huszti Péternek ágyban fekve, csak a fejét mozgatva kellett eljátszania a főszerepet.

Fiatalkori énemre nagy benyomást tett a darab, amit akkor a Madách  színházban láttam.

Most a Centrál színház játsza, 2009  óta.
Rudol Péter főszereplésével.
Jegyeket ajándékba kaptam, és vegyes érzelmekkel készültem a előadást megtekinteni,
a darabról felidézett múltbéli emlékek elevenné váltak bennem.

Mégis, kinek az élete? sodró, dinamikus előadás, amely a komoly-komor alapszituáción végig felül tud emelkedni, és teljesen szabályos komédiát tud faragni a történetből, amely nem bombázza a nézőt folyton-folyvást előre csomagolt meghatásadagokkal, nagy igazságokkal és súlyos életértelme-mondatokkal, de pont ettől lesz könnyedségében is súlyos, szerethető és átélhető Ken Harrison ellentétektől feszülő története.(forrás

2014. 01. 23.

Határtalan szeretet

című filmet néztük meg unokanővéreimmel.A film rövid tartalmát olvasva tudtam, ez számomra könnyes film lesz, volt is pillanat mikor a könnyeim kicsordultak. Igaz történet alapján készült az alkotás.
"Stephen Frears, A királynő és a Veszedelmes viszonyok rendezőjének valóságon alapuló, felemelő története az idős ír asszonyról, Philomena Lee-ről (Judi Dench), aki a karrierje mélypontján lévő angol riporter, Martin Sixsmith segítségével (Steve Coogan) keresi tőle csaknem ötven éve elszakított gyermekét. Bár egy világ választja el őket egymástól, a generációs, vallási és intellektuális különbségeket leküzdő furcsa páros között különös barátság alakul ki a tengerentúlra is átívelő, egyszerre megható, megrázó, szívet melengető és olykor nagyon vicces utazás során."

 "A történetet feldolgozó eredeti könyv, a The Lost Child of Philomena Lee 2009-ben igazi katarzist jelentett annak a több ezer anyának, akiktől hasonlóan vették el gyerekeiket, és sokuk máig nem adta fel a harcot azért, hogy megismerjék azokat, akiknek életet adtak. "


(Foto: Net)

2014. 01. 04.

Este Budapest

január elején még ünnepi díszben pompázik. Ennek megtekintésére, (nem nevet) a Nemzetközi Nagyiszolgálat programjában részt vehettünk, új Cousine talpraesett jegyigénylése okán. Sokan jelentkeztek, azt hittük lemaradunk, de még sem, szombatra lett helyünk.

Megérkezvén kígyózó sor kezdte  kedvem szegni, de triónk csak felfért az első buszra, és nem is volt lett rossz helyünk.(A képen már nincs tülekedés, itt már mindenki megtalálta a helyét)

Idegenvezető a majd két órát fáradhatatlanul végig mesélte,szólt  Budapest történetéről, épületeiről, érdekességekről.




Felértünk a Citadellára, ahol 20 perces sétára kaptunk lehetőséget.
Kihasználtuk.
Köd, szemerkélő eső, mégis katarzis a látvány:)





2013. 12. 16.

Barangolás

"képekkel" hazánk nevezetes pontjain.
60+ Fotókőr tagjai mutatják meg országunk érdekességeit.
Megtisztelő volt, hogy első alkalommal, saját képem is a kiállított képek közé kerülhetett.
 
A megnyító megint bájosan ünnepélyes, szeretetteljes vidám, és tartalmas lett. 
Emelte nívóját Újbuda polgármesterének megnyitó beszéde, és a felépő művészek előadása. 

Egyben a Fotókőr 4. születésnapját is ünnepelhette.
A citerás együttes vidámsága elvarázsolt, és a hangszert  kipróbálhattam, kalandos volt.
Gratulálok a szervezőknek, a kiállítást létrehozóinak, valóban értékes bemutató nyílhatott munkájuk által.















2013. 10. 16.

Egy meglepetésekkel teli délután


Egy egyszerű "amatőr" fotókiállításra készültem, hol a fotókör tagjai szépen udvariasan megtekintik a kiállítók műveit. Cousine már csatlakozott a körhöz, én még "útban" vagyok a megtisztelő tagsági "igazolvány" megszerzéséért.
Az esemény egyszerűsége mellett egy igazán kedves, és gazdag program tárult elénk, ahol a 60+-os korosztályból művészek megmutatták, fiatalos lendület, és értéket átadó produkciók születnek még bájos előadásukon keresztül.

A fotókör vezetője(akiről megtudtam újságírónő) szépen vezette fel a kiállításról a tudnivalókat, és a két fotóművész képeiről adott ismertetőt.
Operaénekesnő hangszerkíséret nélkül magyar népdalokat énekelt, szavalt verseket (az éneklés közben, és később sem bicsaklott meg ettől az énekhangja), majd Adám - Éva történetét hallgattuk meg, a 60+-sok Ki Mit Tud-nak részvevőjétől. Bájosan előadott prózai mű volt.

Hab a tortán a polgármester megjelenése volt, ki a kerület icipici kis rendezvényét megtisztelte, beszédet is mondott, és láthatóan nem esett nehezére a megjelenés, a részvétel.

Nos elképesztő hangulat, kedvesség, udvariasság, és minden mely a kis kör tagjai közt kirajzolódott, élmény volt számomra, melyet itt is köszönök, Cousinnak hogy meghívott, és a fotókör minden tagjának.
(Fotó: Gál Csaba)


2013. 09. 17.

Mai Manó napjainkban

Kellemesnek ígérkező program, melyet csak a szél ereje sodorhatott volna el, de nem hagytuk magunkat.
Újbudai fotós nyugdíjas klub progjamjához csatlakozhattam,  aminek nagyon örültem.
Az épületben vendégeskedve gyermekkorom emlékeit is felidézhettem, édesanyám dolgozott itt, és nagynéném, mikor a Magyar Autóklub székháza működött e helyen.
Barangolás közben, ez is végigkísért.
Jó állapotban maradt meg az épület, és ezért tán köszönetet is járna, a hoszzú évek alatt itt dolgozóknak.
Napjainkban a Magyar Fotográfiai Alapítvány használja, kiállításokat rendez, illetve a fotózással kapcsolatos munkáknak ad helyet.(Több információ itt olvasható)
A Mai Manó ház

  A félemeleti kismanó galériáról

Egy réges régi óriási velencei tükörben a csoport képe(foto:Gál Csaba)

Mestermunka

Gyönyörű stukkok végig a falakon

Kilátás az utcára

Amire gyermekkoromból emlékeztem az ablak alatti fa radiátor takaró

A gyönyörű üveges ajtó

Egy leány montázsa(foto:Gál Csaba)

Próbálkozás(Foto:Kévi)

Fáradhatatlan(foto:Gál Csaba)

Témakeresés(foto:Gál Csaba)

Lenyügöző Róth Miksa festett ólomüveg-ablakai még ma is(foto:kévi)

2013. 07. 05.

Fodor Ákos

Elmaradtam s lemaradtam, Lélektanítóm nagyszerű új kötetéről.
Könyvhétre jelent meg, s én nem voltam napra kész műveiből.

Ilyenkor még rosszabb, hiszen telefonszáma is kikopott emlékezetemből, de ha meg is lenne, tétova lennék merni hívni Őt.
Hangja legalább annyira hiányzik, míg verseinek, haikuinak olvasása. Mindig ad, soraiból vigaszt merítek. De legfőképpen segíteligazodni e Világ túl bonyolult rendszerében, egyszerűen egymás mellé leírt szavai(persze ennél ez sokkal bonyolultabb, látszatra egyszerű) bölcs útmutatást adnak.

A napokban elmaradt műveinek beszerzése lesz az első, pótolnom kell a hiányom!



Fodor Ákos kötetét leginkább saját szavaival érdemes „jellemezni”: „A haiku …nem harci induló szövege, nem szerelmeslevél, nem önajnározó szépelgés, nem muzeális műveltség bemutató. – Hanem? Hm. A haiku: haiku. Szerintem: valami igen kimunkált, keskeny, kényes rés, esetleg átjáró: Valóság és Igazság között.”


Pont

Nem út és nem cél:
érthetetlen, gyönyörű
helybenröpülés.

(Fodor Ákos,2008 ) 

2013. 02. 08.

Újra Cirque de Soleil (Michael Jackson show)

Izgalmas nosztalgikus és emlékezetes produkció, mély nyomokat hagyó előadás volt, amit tegnap néztünk meg. Neverland kapui mese világot nyitottak meg, melynek főszereplője a nem rég elhunyt szupersztár, Michael Jackson volt. Gyermekként kezdte meg időutazását, s maradt örök gyermek lelkületű felnőtt ki mindig a szépre jóra szeretetre vágyott. Életének fontos epizódjain megálltunk, és mondanivalóit transzponálta a nézők felé, csodálatos hangi és képi látvány technikával, ami megszokott e társulattól.  
A színpad monumentális méretű darabjait úgy változtatták, szinte láthatatlanul, hihetetlen ekkora darabokat pille könnyedén észrevétlen helyére illeszteni, vagy eltüntetni. A zene hangzása, a zenészek tudása ámulatba ejtő. M.J. zenekarának eredeti tagjai voltak itt velünk. Táncosok között a féllábú táncos fiú fergetegeset ropott, letáncolta kétlábú társulatot, hatalmas sikert aratva. Kevesebb, de annál nagyobbat ütő cirkuszi mutatvány volt a porondon, a rúdon táncoló leányzó, hihetetlen mutatványokkal ejtet ámulatba, emberi test erejét, szépségét bemutatva. M.J. sok sikerszámaitól dübörgött az aréna(Dancing Machine; Thrille; They Don't Care About Us; Dangerous; Will You Be There, stb.), a nézők az előadás végére táncra is perdültek. Nem lehetett kimaradnia táncoló estéből. Váltakozva hallgattuk az eredeti M.J számokat, Jackson hangja alatt pontosan lejátszott darabokat, háttér vokállal élő hangszereléssel színesítették az előadást. Nagyon ütős volt. Tény, Jackson valami nagyon egyedi dolgot tudott, és valóban nem lehetett nélküle ezt a Show-t létrehozni. Halála után is itt volt hangjával, rá jellemző cipőjével, kesztyűjével, és kalapjával. És ő akkor ott a végén nekem nagyon hiányzott.

2012. 07. 18.

Jégkorszak 4.

Ezer bocsánat Cousine, de  Csajszis Triónk ma moziban volt, és ezt a filmet néztük meg. 
Mint a kisgyerekek kuncogtunk, jobbomon ülő barátném, hangosan kacarászott, és kiáltotta:-Ó, de szép! Csak neked, csak itt elárulom, most voltunk először 3D-és filmen. 
Okulárém persze útban volt, kicsit barbárul néztem ki, mint Syd nagymamája a filmben, nem a fogatlanság miatt, inkább a pápaszemeim sokasága okozta érdekes kinézetem.
Kikapcsolódtunk, bár balomon ülő barátném, a mobilját ellenőrizte, kamasz fia írt e neki ép.

Leszámítva minden elterelő ingert, nagyon jól szórakoztam.

Forrás
Az idő a jégkorszakban sem áll meg: minden változik, és mindig jöhet néhány vad meglepetés. A táplálkozási láncra fittyet hányó három jó barát, Manny, Diego és Sid (a mamut, a kardfogú tigris és a lajhár) újból kénytelen vándorútra indulni: egy óriási földmozgás leszakít a kontinensről egy szigetet, és elválasztja őket a hordától. Jobb híján egy úszó jéghegyre költöznek, és új, hófehér hajójukon igyekeznek partra vergődni. A trió a nyílt tengeren sem hazudtolja meg magát: a jég hátán is túlélnek, fura tengeri lények, új földrészek és őskalózok között vágják keresztül magukat, és közben egy percre sem veszítik el a humorérzéküket.
Kritika

2012. 05. 20.

Alegría

Igazi meglepetésben volt részem tegnap. Családom tudja, nagy rajongója vagyok a Cirque du Soleil társulatának. Zenéjük és varázslatos képi technikájuk örökös hallgatójává és nézőjévé tett. Eddig két előadáson ott lehettem, karácsonyi és egy szülinap ajándékként.

Már télen kint voltak a plakátok, eljön a társulat Magyarországra az Alegría előadásával. Mondogattam:-Ez egy régi műsoruk, ismertebb a zene is, a betét számok, majd egy újabb előadásra fenjük a fogunkat.

Tegnap beugrottak gyermekeim egy látogatás erejére (legalábbis így volt megbeszélve).

Kicsim mondja a postaládába talált egy levelet, melynekem szól, felhozta.

És lássatok csudát, a Cirque jegyek voltak benne. A dátumot nem is néztem, mondtam:-Ó, gyermekem ez csodálatos, köszönöm.

- Anya, nézd meg a dátumot! - mosolyog Kisebbem.

- Május 19, este 20 óra. Az ma van! Szóval öltözés készülődés!

Közelgő születésnapomra Alegría a meglepetés Tőlük!

Továbbra is csak ezt tudom írni: hihetetlen, csodálatos, elbűvölő, izgalmas, rendkívüli élmény az előadást látni. A magasba repültünk az akrobatákkal együtt, oly szuggesztív és lebilincselő volt. A mutatványokat nem lehet rangsorolni, hihetetlen könnyedséggel mozognak a színpadon,bármit is csinálnak.A trambulinon ugráló csoport alatt imbolygó esetlennek tűnő szereplő, tized mp-re hangolja össze nekünk sutának tűnő mozgását, az ugrálókéval. A szinkron trapéz duó, lendülete felrepített a magasba, szinte beleszédültünk a mutatványukba. A karika csillogóan szép íve, elképesztő mutatvány eszköze volt. Tűzzel zsonglőrködő táncosok, oly gyorsan pergették tüzes fáklyáikat, a bravúros mozdulatok természetes egyszerű mozdulatnak tűnt. Ettől volt lebilincselő. A gumikötéllel csúzliként lőtte fel magát az artista, a zenével harmonizáló mozdulataitól tátva maradt a nézőközönség szája. Nem is tudom elmesélni, mert minden pillanat ki volt töltve tartalommal, még a színpadépítés ideje is. Bohócok egy gyönyörű mesevilágot gördítettek elénk, látványelemekkel a magas hegyek fogvacogtató hidegét is lerajzolták.

A Cirque du Soleil társulata az Alegría show-ban olyasmit visz véghez, amire csakis ők képesek. Ahogy a Time írta: - Láthatóvá teszik a hihetetlent.



A Bakancslistámon ez a tétel kihúzva.


Köszönöm az élményt!

2012. 04. 20.

MÜPA - záró koncert

Barátnőm invitál erre a programra, vonzónak tünik. Ő tagja a Szent István kórusnak.

A Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus hangversenye


Forrás: MÜPA
2012. május 3. 19:30 - 22:30
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,MÜPA

Bernstein: West Side Story –részletek
Anderson: Sleigh ride
Anderson: Fiddle Faddle
Gershwin: Egy amerikai Párizsban
Gershwin: Porgy és Bess –részletek

Közreműködik: Borsos Edith, Serbán Attila, Cser Krisztián, Hunyadi János Általános Iskola nagykórusa (karnagy: Igaliné Büttner Hedvig)
Vezényel: Dénes István

A Zuglói Filharmónia bérletsorozatának záró koncertje a fiataloknak és a fiatalos lelkű zenehallgatóknak készül, a klasszikus zene örökzöldjeiből, az amerikai zene nagy mestereitől nyújtva válogatást. A program hangvételét könnyedség, igényesség és sokrétűség jellemzi. Gershwin darabjaiban nemcsak Debussy hatása, de az utca zenéje is megjelenik. Juhász Előd szerint „világos, egyszerű, nemes veretű, kissé egzotikus egyéni dallamossága is ebből a hármas (indián, fekete, afroamerikai) eredetből vezethető le. Gershwin a fekete songok és spirituálék szellemét, a jazz és a könnyedebb műfajok hangvételét ötvözte romantikus veretű, szimfonikus karakterű, letagadhatatlanul egyéni muzsikájában.”

A három szerző közül nálunk Leroy Anderson neve a legkevésbé ismert, aki svéd bevándorlók gyermekeként született Amerikában. Származása miatt nemcsak svédül és angolul beszélt folyékonyan, de még vagy fél tucat európai nyelven, s ennek köszönhette, hogy az US Army igényt tartott a szolgálataira. A 2. világháború után még sokáig a Pentagon hírszerzésének dolgozott, s ez idő alatt írta két leghíresebb művét, a koncerten felhangzó két zenekari darabot, a Sleigh Ride-ot, és a Fiddle Faddle-t, 1946-47-ben.

Leonard Bernstein leggyakrabban játszott műve, a musical műfajtörténetének egyik meghatározó darabja a West Side Story. A darabban felhangzó slágerek ellenére a modern köntösbe öltöztetett Rómeó és Júlia-sztori azonban nemcsak adaptáció, hanem az 50-es évek érzékeny korjellemzése is.
Rendező: Zuglói Filharmónia
Jegyárak: 2000, 2500, 3100 Ft

2012. 04. 14.

Az egyszarvú porcelán szobrocska története

Ritkán lát az ember ilyen gyöngyszemet,mint ez. Sir Ridley Scott, a legendás brit rendező egy általános (nem tematikus) filmpályázatot hirdetett meg, filmrendezők számára. Azt a címet adta neki, hogy 'Mondd el a magad módján'. A pályázatra több mint 600 film érkezett be. A pályaműveknek egy frappáns történetet kellett bemutatniuk, de nem lehettek három percnél hosszabbak, és legfeljebb 6 sor szöveget tartalmazhattak. A pályázatot az amerikai Keegan Wilcox rendező nyerte a Porcelán egyszarvú c. filmjével. A film az élet ellentétes oldalán álló két ember két találkozását mutatja be, akikben a szembenállás ellenére igenis van közös vonás, - mindezt kevesebb mint három percben elbeszélve.
A filmet megtekintve megértjük, miért ez a mű kapta az első díjat.

2012. 04. 11.

Játék a kastélyban

Reggeli gyors ébresztő, és máris meg van az esti program.Vígszínházba megyek este.
Remélem feltölt az élmény, régen olvastam Molnár Ferenc darabot, és színházban is rég láttam.
Vagy nem is láttam?

Este gyönyörű a város.Kivilágítva vár a színház, kényelmes ülésben várom  kezdődjék az előadás.
A darab:Molnár Ferenc: Játék a kastélyban(anekdota két részben)
(A drámában egy híres operett-szerzőpáros olasz tengerparti nyaralóba érkezik az ifjú és tehetséges zeneszerzővel, hogy a kész új darab hírével meglepjék a primadonnát, aki nem mellesleg az ifjú és tehetséges zeneszerző mennyasszonya. Meg is lepődik mindenki: Annie ugyanis Almádyval, a családos bonvivánnal együtt érkezik vissza a hajókirándulásról éjjel kettő óra felé, és a papírvékony falak jóvoltából a vőlegény fültanúja lesz szerelmi kettősüknek. Szerencsére a két drámaíró is jelen van, egyikük képes megmenti a helyzetet.)

Szereposztás
Turai: Benedek Miklós
Gál: Fesztbaum Béla
Ádám: Molnár Áron
Annie: Ónodi Eszter m.v.
Almády: Lukács Sándor
Titkár: Csőre Gábor
Lakáj: Tahi Tóth László


Díszlet: KHELL CSÖRSZ
Jelmez: JÁNOSKÚTI MÁRTA
Dramaturg: RADNÓTI ZSUZSA
Súgó: KERTES ZSUZSANNA
Ügyelő: KUTI LÁSZLÓ
A rendező munkatársa: VÁRNAI ILDIKÓ
Rendező: MARTON LÁSZLÓ

Az előadás után kutakodtam emlékeimben mit is tudok felidézni Molnár Ferenctől, és bizony csorba volt mi előjött emlékeimből.

Ilyenkor hasznos az internet, szélvész gyorsasággal jönnek az információk.

1878. január 12-én született, német-zsidó polgárcsaládban. Édesapja, Neumann Mór (1848–1907) sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott: előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa volt.
1901-ben megjelent Az éhes város szatirikus regénye, és szintén első önálló színpadi műve A doktor úr Vígszínházban debütált 1902-ben.
Érdekesség mostani művét 2012-ben a Vígszínházban néztük meg.
Csupa híresség lett a felesége, ismerős nevek, művészek. Vészi Margit festő-írónő,Fedák Sári és Darvas Lili.
Molnár Ferenc neve sokaknak a Pál utcai fiúk című regénye ugrik be, pedig korának legnépszerűbb színpadi szerzője volt.
Ebből láttunk most egy kis ízelítőt, és megértettem mitől volt elismert és sikeres a szakmájában.

A Játék a kastélyban tele van szófordulatokkal, igazi meglepetésekkel. A valóság és a látszat keveredik, és sejtelmesen olvadnak hol itt hol ott össze. Bravúros ötletek, és mesteri kompozíció:- játék a játékban, érzés töltött el.
A fiatal közönség nem tudja még Tahi Tóth László és Lukács Sándor milyen múltú színész, én jó hangosan csapkodtam tenyerem, a darab végén feléjük.
Rendkívüli szórakozás volt, és jó ilyenkor utána olvasni egy két információnak az alkotóval kapcsolatban.

Játék a kastélyban - próba
Lukács Sándor
forrás: Vigszinház.hu
Játék a kastélyban - próba
Tahi Tóth László
forrás: Vigszinház.hu
Részlet a darabból:
TURAI.

Nem. Csak ez az átkozott barack volt nehéz. Síma, gömbölyű, bársonyos és illatos és ne harapj bele! Ez volt a legsúlyosabb. Azt hiszi, fiam, olyan könnyű dolog egy tisztességes tárgyat találni, amelyik síma is, gömbölyű is, bársonyos is és amibe nem szabad beleharapni?

ANNIE
szégyenkezve. A vállamra mondta.

TURAI.
Igen? Én azt hittem, a homlokára.

ANNIE.
Maga egy nagy gazember.

TURAI.
Azt én tudtam, hogy a végén mindenki gentleman, csak én leszek a gazember. Nem, Annie. Én egy fiatalembert megmentettem sok-sok csúnya szenvedéstől. Én nagyon meg vagyok magammal elégedve.
Gál és Ádám belép.

GÁL.
Gyertek, már együtt van a társaság!

LAKÁJ
belép. Tálalva van. A középen áll. Ádám karonfogja Anniet, elindulnak.

GÁL.
Turaihoz. Ne szégyeld azért magad, öregem, mert máskép történt, mint ahogy te gondoltad. Régi dolog, hogy sok jó drámaíró van a világon, de a legjobb drámaíró mégis csak maga az élet. Karját nyujtja Turainak.

TURAI
belekapaszkodik és indul vele. Már csak azért is, mert nem veled írja a darabjait. Mind a két pár kimegy.

LAKÁJ
előrelép, a közönséghez. Tisztelt hölgyeim és uraim... tálalva van!  Meghajol, hátralép.

Függöny.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...