Arról van szó...

Valamikor kedvenc kőltöm egyike volt Hikmet. Most kalandozva az online világban akadtam erre a versére, és megérintett lánykorom sejtelmes múltbéli el-eltünő képe.


Az eljövendő fényességben állok,
kezemben vággyal, s oly szép a világ.

Szemem nem győzi bámulni a fákat.
és reményzölden intenek a fák...

Eperfák szegte fényes út szalad,
a betegszoba ablakában állok.

Nem is érzem az orvosság szagát,
valahol biztos szekfűk nyílanak.

Nem az a kérdés, hogy fogoly vagy-e,
Arról van szó, hogy meg ne add magad.

- Nazim Hikmet - (Somlyó György fordítása)

Nâzım Hikmet Ran (1901. november 20. – 1963. június 3.), ismertebb nevén Nâzım Hikmet (nɑːˌzɯm hikˈmɛt), török költő, drámaíró, regényíró; az egyik legismertebb modern török költő, kit világszerte a 20. század legnagyobb költőinek egyikeként tartanak számon. Nemzetközi hírnévre lírájával tett szert.
Műveit több mint 50 nyelvre fordították le.
forrás: wikipedia

Februári alkony

Mámoros volt az esti levegő,
mely megcsapott, mikor munkából merengve
megtörten indultam hazafele.
Február friss fuvallata meglegyintett,
a pár napja hullott hótakarónak
ma a Nap nem kegyelmezett.
Kiterjedt tócsákat kerülgetve
lágyabb, könnyebb napok reménye érint,
a tavasz illata ismerősként érkezve
régmúlt ízeket, hangulatot idéz.
Máskor nem figyelve erre, most tudatosan
mélyeket lélegeztem - hihetetlen érzés...
nem fut el hirtelen, marad még a tél,
de az új tavasz reménye
sejtjeimbe rögződve,
rejtve már bennem él.

/Magdileona/