Az ég köntösére vágyik

 

Van ki veled érez!

 

 

Van ki mindig veled érez,
s nem érdekli kincs, s vagyon.
Veled fekszik, veled ébred,
minden fázós hajnalon.

 

Aki látja, hogy mélyen vagy,
s nincs reményed, nincs hited.
Ki osztozik fájdalmadban,
s meggyógyítja szép szíved.

 

Követi a lábad nyomát,
hogyha kell utat mutat.
Veled sír az éjszakában,
s ha vidám vagy, jól mulat.

 

Ha a létet is feladnád,
felrázza a lelkedet.
Kinek nem csak ócska frázis,
igaz szó a szeretet.

 

Ha kutyád van, gazdagabb vagy,
mint kit felvet pénz, s vagyon.
Vele jutalmaz az élet,
általa élsz gazdagon.

 

Hát becsüld meg a kutyádat,
mert ő hálás, s hisz neked,
kitartásért kijár neki
barátság, s a tisztelet…

Aranyosi Ervin

Nyugtasd meg lelkedet!

Megbántottak? Lépj túl rajta,

ne mérgezze lelkedet!
Engedd el és ne vidd tovább
bánatodat, terhedet!
Gondold végig, kit is mérgez,
a harag, az indulat?
Emelkedj a bántás fölé,
védjen meg az öntudat!
Belemenni a játszmába,
az csak neked ártana,
energiád megcsappanna,
és az egód játszana.
Csatázni és háborúzni,
erről szól ma a világ!
Ne engedd a gyűlölködést
ilyen könnyen hatni rád!
Bocsáss meg a másik félnek,
és nem is kell tudnia!
Teremts békét a lelkedben,
a fénybe kell jutnia.
Saját dühöd téged bánt csak,
s ha nyugalmad nem leled,
haragoddal a szívedből
kiürül a szeretet.
Gondolj arra, aki bántott,
ennél többet nem tudott,
ennél jobbra nem képes még,
ha ily döntésre jutott.
Nem számít, hogy más mit gondol,
te csak érezd jól magad,
ne zárd harag ketrecébe
lelkedben a madarat.
Kalitkában nem tud szállni,
megbénul a képzelet,
bocsáss meg és éld nyugodtan,
boldogan az életed.
Szabadítsd fel önmagadat,
engedd el azt, ami fáj,
ne lehessen teremtésnek
harag és düh, akadály!
Szabadítsd fel a lelkedet,
tisztítsa meg szeretet.
Hidd el, ez a legtöbb,
amit Isten érted tehetett!
Engedd el, tanulj belőle,
s az utadon lépj tovább,
fordítsd fejed a fény felé,
s inkább éld meg a csodát!

 Aranyosi Ervin: Nyugtasd meg lelkedet!

Végül

 

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,

csak szeressék!

Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,

hogy ne szeressék!

Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell,

hogy legalább a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják!

– s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.

Megszelídül a magánytól,

s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék.

Egyedül az éjszakákat?!

– Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék.

Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,

ezüstös karácsonyestét?

Egyedül felérni ésszel a múlást,

azt, ami van, és azt, mi lesz még?!

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,

– azt se, hogy szeressék.

Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,

szeressen még.

Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el

egy-egy estét.

                                                                                                                Váci Mihály

Könny az életem

 

Nekem minden egyes nap fájdalmat terem,

így csupa könnyből áll az egész életem.

De nem baj Istenem, bátran viselem,

mert ez nem változtathat szeretetemen.

Amíg más mosolyog, és felhőtlen kacag,

az én szívem lassacskán szálára szakad.

Ám inkább szívem legyen ily megtört roncsdarab,

mint hogy lelketlenül éljem a mindennapokat.

Aki érezni és szeretni tud, az folyton könnyezik,

mert megtanulta, becsülni a szív érzéseit,

azt az érzést, mely egy napon kiváltság lehet

azok felett kikből hiányzik az ember-szeretet.

 

Kun Magdolna

ÖREG SZÍVEM

 Róna Katalin

Öreg  szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, nem cserélhetem újra!

Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,

sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.

Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?

Istenem még milyen feladatokat oszthat?

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, ki tudja, meddig bírja?

A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,

két szép gyermek, kiknek életet adtam.

S, most végre már nagymama is lettem,

kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:

Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?

Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?

Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,

amit csak kérsz én mindent megteszek!

Csak még egy kis időt adj énnekem,

nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, de talán még elbírja!

Tisztességgel elvégzem a munkám,

ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.

Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,

elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr!

Róna Katalin

Ne szomorkodj anyám

Elfeledtek, anyám, már nem gondolnak rád,

sem közeli rokonok, sem az a sok-sok jó barát,

kik valamikor szerettek, megcsodáltak téged,

mert oly erővel bírt szívedben az élet.

De ne szomorkodj, anyám, mert amíg én élek,

nem halványulhat el gyönyörű emléked,

hisz nekem minden egyes nap, este úgy ér véget,

hogy álmaimba viszem halhatatlan léted.

Álmaimban eleven lesz minden, ami holt,

mit mulandó életedben a halál letarolt,

mert álmaimban, anyám, még az is lehetséges,

hogy utolérje léptem csillagfényű lépted.

Kun Magdolna

Elmúlt a karácsony?

 

Elmúlt a karácsony?

Mi maradt belőle,

jutott e gondolat az új esztendőre?

Adott-e jó érzést, volt-e öröm benne,

ami az új évre útravaló lenne?

Megérkezett-e a Krisztusi ajándék,

– világot jobbító, felemelő szándék?

Vagy csak szórakozást szolgált ez az ünnep,

s az öröm percei gyorsan tovatűnnek?

Elgondolkoztál-e már a folytatáson,

az én gondolatom, bizony nem járt máson:

– Szeretet melegét, hogyan vigyük tovább?

Hogyan éljünk szebben, hogy teremtsünk csodát?

Csak eltakarítjuk halott fenyőnk lombját,

s nyakunkba akasztjuk a munka kolompját?

Visszazökkenünk, s a kivájt úton járunk,

s ismét, egy éven át, új karácsonyt várunk?

 

                                                                                                            Aranyosi Ervin

Sohasem tudom meg

 

Csak pihenek egy kicsit a gesztenyefa

virághullása alatt, a méhek bódító

zümmögésében, mert megfáradtam és

szédít az álom és ég a szemem.

Vándortarisznyám mellettem nyugszik,

minden ág meghajlott és letört alatta,

felsebezte vállamat, most itt pihen

oldalam mellett és nézem sokáig:

Nem tudom, mi van benne, valami

megbízatás, világokat rendítő titok

lezárva s lepecsételve hét pecséttel.

Vagy csak iromba gyémánt, súlyos aranytömb,

talán csak ólom és fekete szikla,

mit tudom én, - nekem el kell vinnem

és át kell adnom fáradtságos vándor-útam

végén. Akkor egy mosollyal elbocsátanak

pihenőre és soha, soha sem tudom meg:

mit hurcoltam egy életen keresztül.

 

Dsida Jenő,1930

Köszönöm anyám

 Köszönöm anyám

Köszönöm, anyám, hogy ott voltál velem,

mikor bánat tört utat gyermekszívemen,

s mikor kamaszként hullottak a kínok könnyei,

mert nem gyógyultak csalódásom szilánksebei.

Köszönöm, hogy ott voltál, mikor a felnőttkori léptek,

szabad utat nyitottak a reménytelenségnek,

s annak a céltalan életnek, melynek minden egyes napja,

tovaröppent álmaim emlékét siratta.

Köszönöm, anyám, hogy otthont leltem nálad,

mikor biztonságra vágytak a hazafutó lábak,

s mikor elfutott mellőlem az a sok-sok vélt barát,

kik hazugságból szőtték az összetartozást.

Köszönöm, anyám, hogy neked mindig volt erőd

meghajolni a bánat és a szenvedés előtt,

s hogy te oly bátran éltél meg minden napot, évet,

mintha sosem rajzolt volna ráncot rád az élet.

Kun Magdolna

Most este van...

Most este van, lefekszem
napomra visszanézek,
fáradt vagyok, meleg volt,
a hőség elcsigázott,
sokat futottam, mentem
s a por belepte lelkem,
mint útszéli virágot.
Napomra visszanézek,
beszéltem emberekkel,
azok is megsebeztek,
szavak tüskéjét érzem,
próbálom elfeledni,
poros ruhám levetni
s aludni hófehérben.
Késő van már, elalszom,
elfordulok napomtól,
a hold vizébe nézek
s kendőm beléje mártom,
ezüstben elmerítem,
szívemre ráterítem,
borogatom, - ne fájjon.

Várnai Zseni

Hálás vagyok

"Hálás vagyok minden jóért, minden boldog percért,
akkor is, ha amit kaptam, vágyaimtól eltért!
Ami gond volt és nehézség, azokból tanultam,
a jelennek szép alapjait építette múltam.
Hálás vagyok, többet kaptam, mint amit reméltem,
amikor fájt, jól tudom már, csak tükörbe néztem!
Aki bántott is segített, ezért megbocsátok,
ha őrizném sérelmeim, az lenne csak átok.
Hálás vagyok, jobbá váltam, s mást is jobbá tettem,
szeretettel megváltoztam, jobb emberré lettem.
Segítenék, jó barátom, neked sem kell félned!
minden bántást megbocsátva, szabadon kell élned!
Szabadítsd fel végre lelked, erre jó a hála,
mosolyogva, ünnepelve tekints a világra!
Mosolyogva, ünnepelve, hagyd abba a harcot,
ha a szívedet kitárod, nem vallhatsz kudarcot.
Emeld fel az elesettet, segítsd fénybe nézni,
segíts neki álmot látni, szebb jövőt idézni!
Tanulja meg, milyen fontos lelkében a hála,
tanulja meg: – A megoldás mindig ott van nála!
Hálás vagyok és a hálám jobb dolgokat hozhat,
csak jót adok, amit bárki könnyen viszonozhat.
Szeretettel, kedvességgel sokkal többre mennénk,
de jó lenne, ha magunkért, mind hálásak lennénk!”
(Aranyosi Ervin: Hálás vagyok)

A tél szépsége

Ugye, szép a tavasz, mikor

rügy születik s madár dalol?

S ha daluk némul, szép, ugye,

nyáron a méh-, s virág-zene?

És nem szép, ha elmúlt a nyár,

hogy a levél, lehullva már,

cipőnk orránál kavarog,

vagy markunkban ireg-forog?

Most tél van, beállt a patak;

sétálgatok a fák alatt:

öles hóban áll mindegyik,

odvukban mókus aluszik,

s bármily kicsiny az ág, a gally,

mindent fehér szirom takar.

Köszöntelek, tél! Te szépíted,

nagy virággá te építed

ezt a fát, ötven fekete

karját fehérrel vonva be,

míg a gallyakra millió

kis fehér kesztyűt húz a hó.

-Davies, William Henry-

(Fordította:Szabó Lőrinc)

Apa, Nagypapa, Dédnagymama

az unokával.

Apával

Nagyapával

Dédivel

Boldog vagyok e kérded, Kisebbem?

Oly nagyon egész szívemmel.

Emlékszem mikor kis kezed enyém szorította,

mintha minden lélegzet csak tőlem áradna.

Enyém volt kis lelked, néztél rám

csodáló szemekkel

és most új életed nyitánya

gyermeked öleled apai szívedhez.

Már te kezed szorítja csöppséged

éjjelente ringatod, aludjon békével
 engedd a régmúltam újra élhessem

Ha rád nézz,  szemem tele örömkönnyekkel,

ha sír számomra adjon szomorú perceket

s ha nevet

nyíljon a világ, és veletek reppenek.

Szeptemberi töprengés

Már az enyémek nem járnak iskolába, mégis a szeptember elejéről az iskolatáskás, tornazsákos kép billen elém, emlékeimből. Két tablós képet találtam, felmálházott edzőbatyús, táskás gyerkőckép nem készült annak idején.
Szerettem az iskolás éveket....

...

Hogyha nekem szárnyam volna,
délre szállnék, mint a gólya.
Nem kellene óvodába
járnom, aztán iskolába.

de azért jó mégse volna
elrepülni, mint a gólya.
Édesanyám bánatában
folyton sírna énutánam.

Le is teszek végleg róla,
csak azért se leszek gólya.
Inkább járok óvodába,
azután majd iskolába.

S mire mindet mind kijártam,
s mégse nőne ki a szárnyam,
tudom már, hogy mit csináljak:
elszegődöm pilótának.

(Kányádi Sándor)

Én hívlak élni

Hallgasd meg, mit suttog az élet,

élni hív újra meg újra téged.

Ne nézz vissza a sáros útra,

legyen előtted minden tiszta.

Emeld fel fejed, lásd meg a szépet,

szemed kékjében égjen a fényed.

Lásd meg végre, hogy szeretnek,

még akkor is, ha nevetnek,

hisz mosolyt te csalsz arcukra,

ismerj bennük magadra!

Soha ne bánd, ha fáj,

hisz erőre így találsz.

S mi most bánatot okoz,

később nem lesz rá gondod.

Hidd el, jól tudom, hogy fáj,

de hinnünk mindig muszáj.

Fogd a kezem, ha úgy érzed,

hogy szívedből kihull az élet.

Ne keresd már, hogy hol tévedtél,

ne sírj azon, mit meg nem tettél.

Gyere velem, én hívlak élni,

vérző szívvel is remélni...

-Dsida Jenő-

Fodor Ákos

Elmaradtam s lemaradtam, Lélektanítóm nagyszerű új kötetéről.
Könyvhétre jelent meg, s én nem voltam napra kész műveiből.

Ilyenkor még rosszabb, hiszen telefonszáma is kikopott emlékezetemből, de ha meg is lenne, tétova lennék merni hívni Őt.
Hangja legalább annyira hiányzik, míg verseinek, haikuinak olvasása. Mindig ad, soraiból vigaszt merítek. De legfőképpen segíteligazodni e Világ túl bonyolult rendszerében, egyszerűen egymás mellé leírt szavai(persze ennél ez sokkal bonyolultabb, látszatra egyszerű) bölcs útmutatást adnak.

A napokban elmaradt műveinek beszerzése lesz az első, pótolnom kell a hiányom!

Fodor Ákos kötetét leginkább saját szavaival érdemes „jellemezni”: „A haiku …nem harci induló szövege, nem szerelmeslevél, nem önajnározó szépelgés, nem muzeális műveltség bemutató. – Hanem? Hm. A haiku: haiku. Szerintem: valami igen kimunkált, keskeny, kényes rés, esetleg átjáró: Valóság és Igazság között.”


Pont

Nem út és nem cél:
érthetetlen, gyönyörű
helybenröpülés.

(Fodor Ákos,2008 ) 

A hónap költője

A haiku kettőt tesz költővé – amint a szerelem kettőt, szeretővé.
Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban: oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.
Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.
Boldogok, akik – ha egyetlen haiku pontjában is – találkozhatnak és megérinthetik egymást.
(Akupunktura, 1989)

CIVILIZÁCIÓ

forgóajtó áll
a sivatagban. Aki
kikerüli: n i n c s

IS

Nagy pohárból is
lehet kicsit kortyolni.
– Ez is: szabadság!

ANTIPÁTOSZ

Nincs „jutalom”, nincs
„büntetés” – csakis
következmény van.

EGY SZELÍD XÉNIA

Az ISMERETLEN
nem olyan veszélyes, mint
az, kit-mit „ismersz”.

TÜKÖR

A világ tőlem
elvonultan él. Oka
biztosan van rá.

1 : 1

Éltem? Működtem.
Lelkiismeretem jó
– csak a kedvem rossz.

OPTIKA
(pesszike)

Hogy milyen szépek
a fiatalok: csak az
öregek látják...

NYILATKOZAT

Filantrópia?
– Néhány embert szeretek,
de a többit: nem.

A JÁMBOR BETEG SÍRFELIRATA

Orvosai el-
tiltogatták. Mindentől.
–  Hallgatott Rájuk...

„KOLLEKTÍV BÖLCSESSÉG”

Agyrémvágyálom.
(Csak egy magányos hülye
találhatta ki...)

TRENDELLENESSÉG

Szótlanná tesz a
holmikorésmennyiért.
– Én beszélgetnék.

TANÁCS

Ha félsz a tűztől:
menj hozzá mind közelebb,
hogy szíthasd, olthasd.

VICE/VERSA

az ég a földig
ér – így mi, földiek: mind
az égig érünk

LABDA-NAPLÓ

Koptat a Játék:
közelít a semmihez,
mit körülveszek.

ÉSZMÉSZ

El-elveszítem
bizonytalanságomat
–  egységbeejtő...!

BETEGNOSZTALGIA

Gondolható a
tegnapi rosszullétről:
„Az azért jobb volt...!”

A MAGABIZTOSSÁGRÓL

Előadónak:
kötelező. Szerzőnek:
nem ajánlatos.

KILÉGZÉS

a Nagy Kertet már
nem nekem kell gondoznom:
ingyen csodálom

- Fodor Ákos -

Nem férek el

A csalódásból jégdara esik, fekete lábú
madarak csipegetik a guruló
vizet. Nem férek el a papíron. Ha azt
mondanám, hogy tavasz van, nagyot
nevetnél. Pedig mindegy. Az érzelem
hatalmasabb az észnél, a leszakadt ég
mint a fölfordult teaszűrő, borul rá
a legszebb évszakra is.
Ki ivott és mit?, szaglásznak az
időjárás-jelentők. Hova lett a
tealevél?, ki eszi ollóval a salátát?,
kutakodnak a főszakácsok.
Olyan súlyos,
ami legalul összegyűlik, hogy csak az
élő szervezet bírja ki, a nehéz
elemek kettéhasadnak, a tollpihe
kiszáll a teaszűrő lyukain. A csillagászok
elszégyellik magukat, új
galaxist jelentettek, pedig csak
megállt a lélegzetem, ráz a hideg, elfogy
belőlem a magyarázat. Össze kellene
söpörnöm, amiből
mindig ott marad valami,
közölnöm kellene veled, hogy
jól vagyok.

- Bertók László -