Oldalak

2013. 08. 27.

Nyári zengéseink



A nyár rohamléptekkel robogott el mellettünk. A tavaszt elzavarta, pedig alig ült le, nem tudtuk élvezni nyiladozó szépségét,megint úgy toppant be, mintha ezerszer kopogott volna az ajtón.
A kerti munkákkal szorgalmasan ténykedtünk, a bő csapadék segítette a növekedést, a zöldségágyás zöldellt, és hozott termést is. 

Aztán jött a szárazság, a forróság, a kánikula, mindent lelassított, nem csak a kertben lett kopár és szikkadt a föld, tűnt el az üde zöld gyep, aktivitásban is a fékre kellett lépni. 

Májusi Zsóry kirándulás feltöltötte energiával testünk és lelkünk, pláne, hogy nagyobbik fiammal és kedvesével együtt tölthettünk majd két napot, de mintha fél évszázada történt volna mindez.

A dunai árvíz gyakran kicsalt a folyó partra, és sokak szerint elítélendő módon, a katasztrófa turisták mezőnyét gyarapítottam, igaz, igyekeztem nem egyen mezt húzni velük. Az árvíz csúcsmagasságot hozott, és fényképezni szerető lelkes amatőrként, nem bírtam a témát kihagyni.

Uncsinővéremmel párszor lelkesen vettük nyakunkba gépeinket, és gyakoroltunk, kerestük a témákat.
Eljutottam gyermekkorom színhelyére, a régi házhoz, a régi lakás ajtajáig. Régóta tervben volt, és sikerrel vettük ezt a kihívást.




Sokat kirándultunk a Duna partjára, „Rómaiztunk”, és Tahi-, majd Kisoroszi szigetcsúcs volt a hűsölésünk színhelye. Négylábú barátom igen élvezte, és társaival gyakorta hűsöltünk folyóban, minden baj nélkül.

Aztán gombócként nyeltem újabb leckét, az emberi gyarlóságból, de igyekeztem túltenni magam ezen. Recept: Segíts jó szándékkal, légy kedves, ne keresd a konfliktust, légy empatikus és megértő, mindezért visszakapod az érzéketlenséget, a lenézést, hiszen nem vagy már kedvelt figura az illető életében.
Nem főzők többször ilyen emberi kapcsolatot.
Megtartom a szép perceket, a közös élményeket, a selejt kép meg ússzon el a folyóval együtt.

Nagy örömhír felülírja minden gondunkat és bajunkat, kis jövevény érkezik hamarosan családunkba. Készülgetek, rendezgetek, ablakprojekten túl már, egyéb lakásszépítési tervek előtt állok.


A kánikula végén a balatoni kirándulás relaxos idillel ajándékozott meg minket. 4 kutya és 6 felnőtt kellemes perceket tölthetett együtt. megtanultam egy csodás vajas kukorica elkészítési recepjét, és meg is kóstoltam az eredményt.




Napokban megjöttek az esőfelhők, hálásan isszuk földre érő cseppjeit, szomjúhoztuk régóta az éltető nedűt.
Uncsimmal tervezünk sok fotós sétát, és tán egy szeptemberi "Zsórys" pihenő újra remek élményekkel gazdagít minket a tél beköszöntéig.


2013. 08. 17.

A gránátalma



látványa vonzza a tekintetett. Titokzatos és nagyon ritka Magyarországon. Egy barátunk kertjében találkoztam vele, és el is varázsolt.





A gránátalma (Punica granatum) Kelet és Dél-Ázsia növénye, jelentős gyümölcs Afganisztánban és Iránban, de elterjedt Amerikában és Kínában is.

Bár itthon nagyon ritkán hoz termést, mégis érdemes tartásával fáradozni, mert nagyon szép látványt nyújt. Kisebb erkélyekre, vagy teraszra a törpe fajtát érdemes választani, amelyek 1-1,5 méteresre nőnek meg.

Télen leveleit elhullajtja.
A gránátalma sűrűn ágas, lombhullató cserje. Ép szélű, lándzsás levelei többnyire átellenesek. Nyáron hozza élénkpiros, tölcsér alakú, ráncos szirmú virágait. 3-6 cm széles, tölcsér alakú, korallpiros virágai júniustól - szeptemberig folyamatosan nyílnak.(forrás)


2013. 08. 09.

Azt hitték a pestiek rájuk zuhan az óriásgép(Forrás:Blikk)

és ez nálunk, Óbudán is így volt. Többen nézték az égen szinte a lakótelepet beárnyékoló gépmadár fenséges, ám rémületet kíváltó látványát, látva az ablakok mellett ülő utasok  sziulettjeit is, annyira alacsonyan szállt a gép.

Masinám nálam volt, de nekem nem sikerült érzékeltetni a fotómmal mennyire alacsonyan szállt a gép, igaz sok időm nem volt a megfelelő szög kiválasztásához.



Víz, víz, víz!





2013. 08. 08.

A szigetcsúcson

megáll az idő, és a forróság is kevésbé fáj a testnek. 
Az emberek barátságosak, nem kiabálnak és veszekednek egymással, 
nem nyúlnak az ott hagyott holmikhoz, elmehetsz egy kávéra, 
köszönnek egymásnak találkozáskor.
Szigetcsúcs Kisoroszinál, mely balatoni hangulatot idéz, 
sekély lagúnák, 
fodros hullámok,
 béke és csend nyugalma öleli át a csodás panorámát.





2013. 08. 07.

Kutya meleg van

kis barátunkat is természetes vízlelőhely hiányában egy babakádban hűsítettük. 
Ez nem tetszik neki annyira, de utána megkönnyebbülve pihen a fűben.

Fűrdetés

Hűsölés

Boldog kutya

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...