Hogy hazatértem egy-két éjjen át,
Hallottam még a csalogány dalát;
S hogy harmadnapon örömváró füllel
Lestem hangját az énekes bozótnak,
A csalogányok némák voltak!
A tavasz végdala jutott nekem, -
Ez életem!
Mikor engem ringatott a karján,
Nem volt fiatal asszony már anyám,
S hogy nőttem, gond és teher tért a házhoz.
Anyácskám gyakran így szólított engem:
"Vigaszt keresek nevető szemedben,
Ifjúságom búcsúja vagy nekem
Én gyermekem."
Gyerek léptekkel sok oly házban jártam,
Melyben azóta csend s magány van.
- Sok olyanba, mely már aludni készül,
Udvaraikba víg virágok keltek,
Melyek nevei nótát énekeltek:
Százszorszép bokor, - égő szerelem
Nyilott nekem!
Hosszú uzsonnák a hársfa alatt
Megrövidültek. Az idő halad.
Nappal eloszló tarka pipafüstben,
Kiket kertünkben együtt ülni látok,
Megöregedtek mind a jó barátok -
Ujak nem jöttek. Im megértem, -
Egy kedves világ végét értem.
Emléket mos el minden tünő óra,
Minden alkonynyal elhangzik egy nóta,
Mit többé senki sohsem énekel
És minden évben egy-egy régi ház
Becsukja nehéz, tölgyfa ajtaját -
Dudvás kertben sápadt virág terem
Oly későn érkezem!
Lesznai Anna - NYUGAT / 1908. 5. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése