Kék éjszakákon, fehér nappalon
Kicsiny szobámban, négy kopár falon
Keresek valamit
Kidülledt szemmel, fájó agyvelővel.
Vajjon mikor, mely pillanatban jő el
Az Új, mit nem láttak sohase mások?
Gyilkos körömmel a szívembe ások.
Semmi! minden a régiben maradt,
A kis szobában négy kopár falak,
Ósdiak a színek.
Egyre csak gyászos fehér virágok,
Fakó vérsáv, öreg, kopott szivárvány,
A falra festem őket, búsan, árván
És én... én új színekre vágyok.
Semmi! minden a régi; ócska arcok,
Megrokkant bűnök és aggastyán harcok,
Keresek valamit.
De vajjon merre hol
Az a szénaszagú, csendes akol
S az új Messiás benne?
Tudom, hogy van, de hol? de hol?
Én nem találom.
Minden a régi: a való, az álom,
A vágyak, amelyeket vágyok,
A gyászos, hófehér virágok,
S te szürke féreg,
Még mindíg szennyes és piros
Az öntaposta véred;
Érzem mily ócskák a hitvány dalok,
Miket zengek s ha meghalok
Csak fekete lesz a halálom
S az Ujat én soha - érted? soha
Meg nem találom.
forrás: Nyugat/1908/8. szám
- Bródy Miksa -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése