MACSKAKÖLYÖK

A macskakölyök a nyirkos lépcsőházban
Nem várt több meleget, fázósan vacogott,
Reményét vesztve, már meg sem kísérelte
Elkapni árny játékát - morc és elhagyott.

De hirtelen égetően forró kezek
Melengetik, ölelik és kicsiny szíve
Majd kiugrik az örömtől - az életnek
E gyengéd morzsájától - mi utólérte.

Elérohant... de a hiú reményt keltő
Simogató ember eltűnt, egyszerűen
Nem értette - a szeretetet nem illő
Fukarul és csak morzsaként osztogatni.

Mért mesélem ezt neked? A verseket,
Mint ékszereket, lakat alatt őriztem:
Már nem reméltem és meg sem kíséreltem
Vágyni és szeretni... de te becézgető

Szavakkal hívtál és didergő szívem
Felmelegítetted forró leheleteddel,
Aztán magamra hagytál és továbbálltál,
Sem megérteni, sem vállalni - nem tudtál.

Menj, igazad van. Nehéz már változtatni,
De hidd, hogy minden lehetett volna másként...
Végül is, megkísérlem, hogy ne legyek egy -
Elhagyott és tört életű macskakölyök.

Júlia Petrusina: Macskakölyök
(Balogh Géza fordítása)