Majd megérkezel

majd megérkezel az alkonyatban
tévedéseid macskakövein lépdelsz
öreg leszel és öntelt
nem emlékszel egymást indázó mozdulatainkra
csak hogy közünk volt a másikhoz
a jóvátehetetlen múltra emeljük
nehéz borospoharainkat akkor
mázsányi súllyal szívünk helyén
mert szívünk se lesz
csak a titkos gondolatok kócolódnak
odavetett mondatainkban
mintha szerettük volna egymást
valaha
mintha ismerős lenne
ahogy a telihold kezünkre világít
ahogy tükröződik italainkban
arcaim közül kiválasztok egyet
s mint saját tévedésemet mutatom
hogy lássad
olyan is lehettem volna

(Jenei Gyula)