Másnap nem hittünk a szemünknek, csodaszép napos, friss hóval borított táj mutatta békés arcát. Elszégyelte magát a tegnapért...
A csapat a hegynek vette az irányt, mi lányok lent maradtunk, leckét adni venni..bájos félelemmel és daccal teli első csusszanások és esések....de egyre hosszabb siklásokkal haladtunk lefelé ..
Nehéz rávenni olyan emberkét, akinek a lábán még nem volt léc, hogy igenis forduljon a lejtő irányában, s utána kanyarodjon el..
Nem is nagyon sikeredett, tanítványom inkább lehuppant, és ezt sűrűn tette is, sajna kispárna nem fért el az érzékeny üleptájékon, s néha a hóréteg sem volt jótékonyan vastag..
So, so..lassan letipegtünk a baby pályához, de mire odaértünk, a húzóliftjét le zárták, Jürgenünk elszökött.
Maradt a csúszás, majd tornaóra felfelé, fókázás és oldalazás. Ha eddig nem lett volna izomláz, na ettől lett is estére.
Tanulásnak lett eredménye, bájos kis tanítványom lassan uralta a lécét, s arra kezdett kanyarodni, amerre ő akart.
Így dél tájban felszálltunk a Schönleitenbahn-ra és feljutottunk a Mittelstation - hoz, s jutalmul a napocska ránkszórta minden csodás ragyogását, s meleg sugarát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése