Oldalak

2013. 10. 16.

Egy meglepetésekkel teli délután


Egy egyszerű "amatőr" fotókiállításra készültem, hol a fotókör tagjai szépen udvariasan megtekintik a kiállítók műveit. Cousine már csatlakozott a körhöz, én még "útban" vagyok a megtisztelő tagsági "igazolvány" megszerzéséért.
Az esemény egyszerűsége mellett egy igazán kedves, és gazdag program tárult elénk, ahol a 60+-os korosztályból művészek megmutatták, fiatalos lendület, és értéket átadó produkciók születnek még bájos előadásukon keresztül.

A fotókör vezetője(akiről megtudtam újságírónő) szépen vezette fel a kiállításról a tudnivalókat, és a két fotóművész képeiről adott ismertetőt.
Operaénekesnő hangszerkíséret nélkül magyar népdalokat énekelt, szavalt verseket (az éneklés közben, és később sem bicsaklott meg ettől az énekhangja), majd Adám - Éva történetét hallgattuk meg, a 60+-sok Ki Mit Tud-nak részvevőjétől. Bájosan előadott prózai mű volt.

Hab a tortán a polgármester megjelenése volt, ki a kerület icipici kis rendezvényét megtisztelte, beszédet is mondott, és láthatóan nem esett nehezére a megjelenés, a részvétel.

Nos elképesztő hangulat, kedvesség, udvariasság, és minden mely a kis kör tagjai közt kirajzolódott, élmény volt számomra, melyet itt is köszönök, Cousinnak hogy meghívott, és a fotókör minden tagjának.
(Fotó: Gál Csaba)


Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...