A hét csavargója

Mai sétánk alkalmával, amit az Óbudai szigeten tettünk, őkelme hatalmas lendülettel rohant el, Zsuzsi nevű gyönyörűséges snauzer után. Gondoltuk, majd megáll, csak nem szalad ki a világból, de tette bíz azt, s mire eltűnt majdnem a szemünk elől, futva utána eredtem. De sehol sem láttam már a kis négylábút, így hát torkom szakadtából kiabáltam a nevét. Csak úgy visszhangozták a fák, de a kis feketeségem nem volt sehol. Lassan ahogy fáradni kezdtem, és iramom sem a régi, elszoktam a vágtától, a távolban megláttam a fekete mozgó pöttyöt. Akkor már sehol Zsuzsi, sem a bicikliző gazdája, csak egy árva kölyök kutya kergeti saját árnyát, rohangál egyre kétségbeesetten. Majd a fejecske megfordul, s lobogó füleiből látom, felém kezd szaladni. A nap ereje, a fáradság kifogott már rajta, s félúton lekuporodott a fűben, de lehet a bűnbánat szegezte le. Nagy nehezen összeszedtem az ebadtát, dobogott rendesen a szívem, s gondoltam, csak a gazdi lehet a hibás, és nem a kutya. Ha időben észreveszem a szituációt, még megállíthattam volna. No! A tanulás előre visz, s nekünk megmaradt a kutyánk.