"VÁR"KERINGŐ

Újfent felfedező körúton voltam. Igaz ennek fejében már hajnalok hajnalán riadót fújt bájos cousine-om, és találkahelyet szerveztünk, ő vidáman én morcosan. De végül megszületett a döntés, legyen a Moszkva tér, amikor delet harangoznak, és utána caplatás fel a Várhoz.

Egy tömött buszjárattal fel is jutottunk, aztán vidáman és jó hangulatban lövögettünk gépeinkel a témák felé. Viselkedésünk alapján tán jogosan néztek bennünket is külföldi turistáknak.
Bolyongtunk a Várnegyedben a középkori lakóházak között. Először a Mária Magdolna torony alatt kíváncsiskodtunk, sajnos a félóránkénti harangjátékot egyszer sem sikerült meghallanunk. Tovább sétáltunk a központban álló a Nagyboldogasszony - Mátyás - templomhoz, mely sok nevezetes esemény színhelye volt: több magyar királyt koronáztak itt meg, a templomot kibővíttető Mátyás király pedig itt tartotta esküvőjét.

Bár a Budavári Nagyboldogasszony-templomnak Mátyás király a névadója, még jóval uralkodása előtt, IV. Béla korában kezdték el építeni. A tatárjárás pusztítása után az uralkodó a dunai átkelőhely felett húzódó meredek sziklán, az úgynevezett pesti Újhegyen építette meg királyi szállását. A várat és a tőle északra elterülő polgárvárost egységes fallal vetette körül, az egyházi igények kielégítésére pedig megépítette a Máriának szentelt gótikus plébániatemplomot. Az épület közel 800 éves története folyamán rengeteget változott, szinte minden későbbi uralkodó alakított rajta valamit.

Most is alig látszik valami e fenséges épületből, és a rekonstrukciós munkálatokkal a kivitelező a hírek szerint késésben van. De pár év múlva teljes ragyogásában gyönyörködhetünk benne.

Közben nyaltunk egy fagylaltot, mert a mézesmadzag elfogyott.

A középkori várfalakon 1903-ban épült meg a neoromán Halászbástya. Kedves hontársaink a Halászbástya árkádos kilátóját teljesen az üzleti élet színpadává alakították, alul étterem, felül fizess, és akkor mehetsz kitekinteni. Persze ár sehol nincs, de a fémkapuk mellett komoly és nagydarab emberek ülnek hanyagul. Nem is kívánkozott senki panorámanézőbe.
Tovább ballagtunk a Bástya sétányon a Dísz tér felé.

A Dísz tér – amely nevét csak a 18. században, az itt zajló katonai parádékról és az őrségváltásról kapta – a középkori város főtere volt. Itt rendezték a vásárokat és ez volt a szintén tömegeket vonzó eseménynek számító kivégzések helyszíne is. 1457-ben például a későbbi híres magyar király, Mátyás bátyját, Hunyadi Lászlót fejeztette itt le V. László király.

Elhaladtunk a hollós kapu alatt, csattogtak a gépeink is rendesen.

Oldalt az ásatások mély gödrei mára rendezettebb képet alkotnak, és a régészek értékes kincsekkel gyarapították történelmünk műemléki és építészeti értékekeit. Az ásatások során épületrészletek bukkantak elő, mint az egykori bástyasétány alatt az Árpád-kori városfal maradványai és a városfalhoz tartozó, 2,5 méter magas, félköríves torony, (az eddig feltárt városfaltornyok között ez az egyik legjobb állapotú) vagy a korabeli zsinagógához tartozó mikve.

Tovább ballagva elértünk a Mátyás kúthoz, mely lenyűgöző alkotás, mint mindig, ahányszor megnézem. Azt a jelenetet ábrázolja, amikor Mátyás király vadászat közben, álruhában megpillant egy fiatal leányt, és egymásba szeretnek.

A Duna felőli oldalon sétálunk vissza, nem győzzük a szobrokat megcsodálni.

Budavár visszafoglalására Savoyai Jenő lovas szobra emlékeztet. Róna József szobrászművész barokk lóra ültette a törökverő hős hadvezért, a „szügyébe harapó” harci mén a hadvezér kemény kezét, elszántságát hangsúlyozza. Gróf Andrássy Tivadar lipicai ménje „állt modellt” a szobor lovának megformálásához. A török verő szobránál a történelemből idézem vissza a tudnivalókat. A hadvezér részt vett Bécs felmentésében (1683), Buda két ostromában és Esztergom visszafoglalásában. Az 1687-es nagyharsányi csatának egyik hadvezére volt. 1688-ban már altábornagy Belgrád bevételénél. 1697-ben döntő csatában diadalmaskodott a törökök fölött Zentánál, 1716-ban visszafoglalta Temesvár várát, s ezzel a törökök minden magyarországi hódítását visszaszerezte.

Panorámában gyönyörködünk, fenséges a Duna, hátán a sok sok hajóval, hidakkal. Tiszteletünket tesszük a Turul madárnál is, majd lassan visszatérünk a buszmegállóba.

Nevetgélve jókedvvel zártuk mai kultúrprogramunkat, és elégedetten nyugtáztuk, mindig van új a Nap alatt.

(http://hu.wikipedia.org/wiki/Budai_V%C3%A1rnegyed)

VIRÁGOK VILÁGA

A tudós kezébe veszi a virágot. Mond két latin szót:
- Ez a neve.
Mond egy számot:
- Ebbe a családba tartozik.
Elsorolja: milyen földben terem?
milyen a gyökere?
milyen a szaporodása?
melyik hónapban nyit?
mennyi ideig él?
micsoda kémiai kivonatokat tartalmaz?
Mindez nem tudom, miért olyan elkedvetlenítő, olyan nem nekünk való...
Mennyivel szebb és jelentősebb a virágok világa annak, aki soha nem hallott Linnéről és Garckeról, és akinek sem eleven szó, sem írás nem emlegette azokat az ásításba ejtő latin neveket.
Mink csak azt mondjuk:
- Megjött a tavasz, a meleg napfény! És megjöttek a virágok, a tavasz szépségei!
Örvendező szemmel nézünk szét a mezőn és az erdőn. S elgyönyörödve állunk meg a fű közül előkéklő ibolya előtt:
- Kedves kékszemű illatos virágom, csakhogy megérkeztél!
Minden éled már akkor, minden rügyezik, bimbózik, fakad, leveledzik. A rét, a mező, a ligetek el vannak borítva ezekkel a néma kis rejtelmes teremtésekkel, akiknek mindenféle szép szín az arca, zöld levelek a ruházata, illat a lélekzete. Köztük a mandulafa rózsaszín pompába öltözött királykisasszony, s az almafák rózsás fehérben pompázó királykisasszonyok. S mintha körülöttük a füvet teleszórták volna aranynyal: a pitypang kis sárga virágai ékeskednek mindenfelé. Nem gondolunk mink római számokra; a latin szavak is idegenek nekünk, de azért ismerjük a virágainkat névszerint. Ismerjük a családjukat, a természetüket, a történetüket. Örülünk a bimbózásuknak. Sajnáljuk őket a hervadásukban.
Tudjuk melyik virág a legszentebb: a liliom, - ezt tartják az angyalok meg a szentek a kezükben. A cicamafa, - ezzel ment a nép Jézus elé Jeruzsálemben. A rózsa, - ezzel hintették be őt a koporsójában. Az állelujavirág, - ez hirdeti a feltámadást. De ismerjük magát az Istenfáját is, amely valamikor nagy fa lehetett de most csak virág. Ismerjük az Isten korbácsát, amit az Isten ledobott a földre s az is virággá változott. (Olyan az ma is éppen, mint a korbács!) Ismerjük az Istenátkozta tövist, amely csak úgy lézeng, ballangol, mint a hajléktalan ember. Miért átkozta meg, azt is tudják az öregek. Hát a Jézus Krisztus gyökere? Abban akárki is megtalálhatja a J. C. betűt, ha belevág a bicskájával. A két betű éppen olyan, mint a templomban az oltárvánkoson, vagy a pap sátorán. Tudunk olyan füvet is, amelyik úgy vérzik, mint az ember, ha megtépik: a vérehullató fű. Elgondolkozva nézünk az égszín kék virágú ördögcsipte fűre. Vak, aki nem látja, hogyan lecsipkedte a szárait az ördög!
Hát az ember-erejű fű? Vajjon miért nevezik így? Hát a Boldogasszony koronája: amelynek kékek az ágai, s aranygomb a dísz a közepén. Hát a pirosból kékre váló kulcsvirág, amely kinyitja a lakatot, mint ahogy a vasvirágtól meg lehullanak a rája taposó lópatkók. Hát az ördögszemvirág, amely olyan mérgesen kipiroslik a fű közül! És tömérdek hát következhetne még, de nálunk ugyis ismeri őket mindenki, csak a tudósok nem. A tudósok csak azt szeretik, amit egymásnak írnak, beszélnek. Oh szobaszagú tudomány!
Nagyideig hittem, hogy a tudósok többet tudnak a virágról, minta mennyit mi tudunk. Nem tudnak annyit. Ők csak számokat tudnak, meg neveket, meg külső és belső részeket. Az igaz, hogy ilyesmit aztán tudnak sokat.
De azt nem tudják, hogy miért kelt az emberben más érzést a tulipán látása, meg mást a gyöngyvirágé, mást a vadrózsa látása, mást a szegfű látása.
Mért kelt vidámságot a tulipán látása? Mért csupa erő és élet ez a piros szép nagy virág?
A föld ereje virágzott ki benne! Az életre ébredt tavasznak első mosolygása ő! Egy gyönyörű igézet! Az élet igézete a nyárra! Úgy éleszti a lelket, mint a Rákóczi-induló. A színe is a mi színünk.
Mindig megállok, mikor az első tulipánt meglátom. A szemem leányt keres, akinek odanyujtsam, és aki dalolva menjen utjára vele. Földillatot érzek; és ha még nincs itt a fecske, reá gondolok. Óh tulipán kedves virágunk nekünk. Ha ez a virág dalolna, magyar nótát dalolna, - az is bizonyos.
Milyen más érzést kelt bennem a gyöngyvirág látása. Ott áll ő az erdő árnyékán a széles zöld levélpalást alatt angyali alázatossággal meghajolva. Néha harmatosan. És olyankor olyan, mint a könnyező menyasszony. Néha a fehér bodrokban talpig pompázva; és olyankor olyan mint a klastromban nőtt leány. Fehér szépségében áll a lombok árnyékos boltozata alatt. Áll és várakozik.
- Kit vár? Kinek született? Tudja-e, hogy van? Tudja-e, hogy bűbájos? Tudja-e, hogy az ember elgyönyörödve nézi?
Nincs felelet. A virág titok. Ember elméje az ő élete világába be nem hatolhat.
Hogyan van, hogy a gyöngyvirág illatától percre-pillanatra eltűnik az ember lelkéből minden, ami földi. Valami ismeretlen szellemvilág körében érzem magamat. Földi nő képe nem fordul meg olyankor az elmémben. Ünnep van. Valami fehér ünnep. Nem tudom, kinek az ünnepe. Az erdő hallgat. Körülöttem titok. Csak a szellője fuvalmát érezem, mintha valami láthatatlan tündérfátyol érintene.
Hogy van az, hogy a vadrózsa meg részvétet kelt bennem. Mintha árva volna az a virág. Árva, szegény és elhagyott leány, aki csak akkor piros, mikor megszólítják, máskor mindig halovány.
Ha az ember virággá válna az embersége levetkeztével, lehetne-e a gazdag, vastag derekú és gömbölyű arcú bárónéból vadrózsa? Nem. Csak a szegény árva pásztorleány lehetne az. A pásztorlány, akinek a haja szőke, a szeme pedig esténkint harmatos, mert az anyja mostoha.
A kerti rózsa, óh az mind gazdag kisasszony! Divatos pompa, kábító illat, néma irigység, rangban való örökös vetélkedés, életvágy, elfojtott szerelmi suttogások.
Lehet-e, hogy valaki ugyanazt érezze és gondolja, mikor kakukfüvet lát? S lehet-e hogy amit a kakukfü illatától körüllengve érez és gondol, ugyanezt érezze és gondolja a pipacs vagy az orgona, a hársvirág, a napraforgó és a liliom látásakor.
Mindezekre én nem tudok felelni. De minek is?
A világon ugyis már csak az a kevés gyönyörködteti az embert. amit még a tudósok szét nem magyaráztak.
Éshát a virág az Isten legszebb teremtése. Szebb mint az ember, szebb mint az állat, szebb mint a csillagok.
A csillagok az Isten erejét tárják elénk a magasban. Az állatok a teremtő találékonyságának sokféleségét. A virág a gyönyörű képzeletét.
Mikor Isten a csillagokat teremtette, az ereje alakult ki a csillagokban. Mikor az embert teremtette, az értelme dolgozott. Mikor a virágot teremtette, - játszott a Teremtő.
De hátha nem játszott? Hátha azok tökéletesebb teremtések, mint mi vagyunk. Talán éreznek, talán gondolkoznak és beszélgetnek ők is, a maguk módja szerint. Talán arról is beszélnek, hogy mi milyen együgyű lótő-futók és milyen gondokkal barázdált arcuak vagyunk. Talán arról beszélnek, hogy nincs szebb és jobb állapot a világon, mint nézni az eget, szeretni és elmélkedni, gyümölcsözni és elmulni és megint ujraszületni, élni az ég alatt. Élni és élni, napsugárban, holdfényben, illatban, harmatban, csöndességben, boldogságban. S meghalni szenvedés nélkül, szótlanul, az uj tavasznak, uj életnek reménységében.
Ki tudja hogy van? Az Akadémia se tudja. A Természettudományi Társulat se tudja. Csak állok a réten, az erdőszélen: nézem a sok minden virág-szépségét a földnek. Vasárnap van. A virágok még harmatosak. Kék égből sugárzik le a délelőtti napfény. A faluból harangszó hangzik. Zon-bong ünnepien mind a három harang.
Aztán áhítatos mély csend terül a mezőre. Bársonyos poszméhek szállonganak elő az erdőből. Mély dongással ereszkednek a zöldben pompázó rétre. Dongásuk mint a búgó orgona...
Kezdődik a virágok miséje.

(Gárdonyi Géza: Mai csodák)

TITOK

Tenger a szélnek zúgja,
szél a hullámzó lombnak,
erdő a völgynek súgja,
völgy suttogja a dombnak,
hab habnak, part a viznek,
patakban fürdő fűznek,
madár madárnak búgja,
virág azt illatozza,
minden, mindenki tudja,
nem tudja semmi, senki,
csillagfény hírül hozza,
föld égnek visszazengi,
szem tükrözi a szemnek,
emlékezés a vágynak,
csend súgja a magánynak,
Isten súgja a csendnek.

-Reichard Piroska -

TAVASZ VAN! GYÖNYÖRŰ!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
Mezei szagokkal a tavaszi szél.
...

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!, 1924 tavasza, részlet

TALÁLT KINCS

...
Egy kis virág nyílt
az útfelen;
mint csillag, égett,
mint drága szem.

Már nyúltam érte,
de suttogott:
ha leszakítasz,
elhervadok!
...
-Johann Wolfgang Goethe-

ÉBRED AZ ERDŐ

" Jártam az erdőt,
csak úgy, magam,
könnyű bolyongás
vitt céltalan."

-Johann Wolfgang Goethe-

IBOLYA-VERS

Pislog az égbolt,
susog a bokor,
bokor alatt aluszik az
ibolyacsokor.

Ébred az iboly,
belepi a rétet,
reggel az ég csudakék,
de a mező kékebb.

(Szilágyi Domokos)

Ez a dal lesz az üzenet

(Gemini)

TAVASZI LEVÉL

Ma kisütött a tavaszi nap
s minden enyém a kerek ég alatt;
a fodros felhő a hegyek felett,
a selymesen elsuhogó szelek,
első levélke a tar ágakon,
virító színek távol házakon,
utak mentén az elhagyott padok,
madárcsicsergés, kósza illatok...
Megcsókoltam egy cseresznyevirágot,
fiatal fűzek vesszejéből vágok
s húsvéti barka hamvas bársonyával
megsimogatom az egész világot.
Ami itt búsul, ami itt ragyog,
minden enyém. És én tied vagyok.

(Reichard Piroska)

LEVÉL NŐVÉREMTŐL

Kévi ír:

"Szia fejfájós!
Remélem kialudtad magadból....
Az idő holnap jó lesz.
Tehát:
Ha kevés az időd: feljössz és itt a házak mögött mászkálunk,
Ha több: akkor is idejössz, de 8-as busz és átmegyünk a Farkas réti temetőbe,
Ha még több, akkor vagy déli, vagy Moszkva téren találkozunk és felmegyünk a Normafához.
Punk tum.
Este , mikor hazamész jelentkezz, a részletekért.
...
Várom a jelentkezésed!!!
Puszi! "

e-mail: 2008.04.25.13:05

..és ugye milyen jó dolog sül ki belőle?

WUNDERBAR SONNTAG

Mily szép lehet egy nap, mint a tegnap, igaz ezt ma írom, de a ma az a tegnap, és ha végre rendre szépen az időt kibogozom, előtűnhet kis mondanivalóm. Régen volt, hogy ennyire derűsen telt az időm. Voltam rejtek erdő mélyében, temető bús és nosztalgikus hűvösében, emlékezvén drága jó Édesre és testvérére. Minden zeg - zugát lelkemnek átmosta az emlék és a jelen.

Jött tavaszi zivatar, mely elől egy hangulatos cukrászda védelmében meghúzodtunk, kihasználva a finom fagylalt és sütemény édes csábítását.

A zivatar amilyen gyorsan jött, úgy száguldott tova a dombokon túlra. Rajtra-készre állítva fényképezőgépeinket bolyongásba kezdtünk a tavaszi erdő csodásan izgalmas kacskaringóin, Normafán.

„A Normafa lejtő tetején állt egy vén bükkfa, amely egy monda szerint Mátyás király születésekor sarjadt. Több ízben villámcsapás érte. Írók, költők, művészek kedvelt kirándulóhelye volt. 1840-ben itt énekelte Bellini: Norma című operájának nagyáriáját Schódelné Klein Rozália, európai hírű énekesnőnk. Ettől kezdve a korábban Viharbükknek nevezett fát Normafának nevezték. A korhadt faóriás 1927. június 19-én, vasárnap délelőtt dőlt ki. Később egy oszlopra erősített tábla Devecseri Gábor soraival jelezte, hogy ott állott a Normafa. Emlékére a főváros 1962-ben egy új bükkfát ültetett, az eredeti fa helyén ma emléktábla áll. A kidőlt fatörzset a margitszigeti artézi forrás medencéjében helyezték el, hogy a mészköves bevonat örök időkre konzerválja. Időközben azonban megfeledkeztek róla, és a vízesés falához támasztott törzset a reárakódott, vastag mészbevonat elválaszthatatlanul odakötötte a falhoz, ma is ott látható.

Devecseri Gábor verse:

Normafa,
Hajdanidőn itt lengett lombod a szélben,
Ünnepi hegymászók víg dala szállt körülötted,
Normafa,
Majdanidőn lombod közt éled az ének,
Győzve sivár közönyön, győzve dühös viharon. „

Lestük a cseppeket a növények szárain, a nap szikrázó sugarait a lombok között, vén fák hatalmas törzseit, és mindent, ami élt és lélegzett. Közben beszélgettünk, uncsinővérkém lassan bennem is kinyitott egy ajtót. No, csak félig, de nem nyikorgott, csikorgott. De legjobb az volt, hogy gondtalanul jöttünk mentünk, nem hajtott senki bennünket, és a pillanatot mi éltük meg, nem hagytuk másra. Lencsevégre kaptunk mindent, ami nőt vagy repült, akár lassan akár gyorsan.
No legyen kismesémnek is vége, felesleges szavak helyett legyenek inkább képek.

[bagira]

SZAVAK

"Az igaz szavak ritkán szépek, a szépek ritkán igazak."

AZ EMBER

"Az ember ha ki tudja kerülni a cinizmus, a fanatizmus és a közöny csapdáit, akkor ugyan nagyon magányos lesz, de nagyon erős."

(Popper Péter)

ÚTON VAGYUNK -E MÉG?

"Minden kapcsolat, történés valahonnan valahová tart. Erre kell figyelni. Úton vagyunk-e még? Vagy már csak ismételjük magunkat? Mit "hoz ki" belőlünk az együttélés? Jót? Előre lépést, derűt, szabadságot, munkaképességet? Rosszat? Idegességet, beszűkülést, rosszkedvet? A kapcsolat változik, és benne változunk mi is. Előfordulhat, hogy az utak szétágaznak. Ha tartósan úgy érezzük, hogy már nincs dolgunk egymással, harag és gyűlölet nélkül is el lehet búcsúzni. Azonban sokszor a másikra haragszunk, mert nem olyan vagy nem vált olyanná, amilyennek elképzeltük. Pedig nem tehet arról, hogy nem vagyunk elég jó emberismerők, és olyat kértünk, amit nem tud megadni. Elmenni könnyen kell, ahogy a levél leválik a fáról. Elmenni egyszer szabad csak és véglegesen. Egy foghúzás rossz, de elviselhető. De ha mindennap húznának rajta egy keveset - azt nem lehetne kibírni. Az ilyenfajta szétválásban tönkremegy két ember."

(Popper Péter, pszichológus1933. november 19. — )

AZ EMBER

"Az ember, akinek mindene megvan ahhoz, hogy jól érezze magát és boldog legyen, egyszerre a világ legnyomorultabb embere lesz. Miért? Mert nincs kivel beszélnie."

(Coelho)

MERT

Mert hitt a virágokban,
a földben, az égben, a tengerben,
a fájdalomban, a régi szerelemben,
mert az életben tévedezett,

mert egyszerű volt és mohó,
és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
mert feláldozta magát a mágusoknak,

mert nem tudta bűnét,
se erényét, se éhségét, se bátorságát,
mert csúnyának látta magát,
és imádkozott a katedrálisokban,

mert a holdra figyelt,
az éjszakára a nyári mezőn,
eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
mert boldog volt nagyon,

mert lelke nyugalmas parcellákra
szabta az időt,
mert idegen volt itten,
mert hitt a csodákban,

az igazság szörnyetege egy napon
hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,

mert szép volt
mert elege volt

abból a világból, ahol az emberek
nem tudnak emberi nyelven szólni már.


(Jean Calude Ibert: Mert)

REGGEL

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap;
mentem sötét fenyők alatt.
Kezemet fogta jó apám;
sárgarigó fütyölt a fán.
Sárgarigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó;
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.

Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek,
sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át,
fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan,
hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép,
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét?

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap;
megyek magas fenyők alatt;
kezemet fogja holt apám,
s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó;
de halni szebb és halni jobb,
s én mosolygok és meghalok?

(Erdélyi József: Reggel)

Brücke

,,,
Közös perceinkre ráhull a köd,
elrozsdásodik a beszívott levegő.
Elvetélt minden gondolat, mely feléd szalad -
én mégis naponta építgetem a hidat
...

EMLÉK

Éjszaka többször érdeklődtem, de állapota kritikus volt. Nem várhattam javulást, csak a kimondhatatlan v e s z t e s é g szó kúszott egyre közelebb mégis nyelven hegyére, lett érezhető kőkemény a c s e nd.

Kedd reggel volt, mikor kérdezték: -Erős tud lenni?

Igen..az!, mondtam vakon a választ. Talán a szemem is lehúnytam, erre nem emlékszem pontosan, de sötétség borított el.

-Az édesanyja hajnalban meghalt.

Hallottam, vagy nem? Fojtogatott a sírás maró, keserű íze.

Fiam bejött, s már fordult is vissza. -"Anya sír nagyon, apa gyere".

VOJTINA ÚJABB ÉSZREVÉTELEI

Írjunk nosza, ha már mindenki ír,
család-verset! Hiszen pótolja abban
a családfa a lírai hitelt,
az azonos nevek adják a ritmikát s
két-három, váltakozva: tagolás,
ellenpont, szerves egység, minden.
Nagypapáról
többnyire leesett a ló; - derű.
Ezüst nagynéni úszva áll a mézben:
nézhető.
Anyám - - és itt el is fullad
a vers, mert ugyebár, nincs arra szó;
anyányi hiátus tehát.
Papát
még elvisszük a rosszlányok közé (- la vie...) ám
tekintélyére vigyázunk: onnan is
jó egy fejjel kilógjon!
Mindeközben
históriai sztorik - a finom adagolásra
szerfölött ügyelve: mindez
úgy szóljon, mint madár, fiaihoz;
értse, ki érti, s ki-ki, amit szeret.

(Fodor Ákos:LEHET)

A TÖRTÉNET

ellobban a pillanat,
füstje percig itt marad;
korma más kormokra ül
s megtapad, idotlenül


(Fodor Ákos)

HELYZETISMERTETÉS, KÉT HASONLATBAN

Bizarr vagyok, gyönge, használhatatlan,
mint Mozart-ária az utcazajban.
Sóhajthatsz, társadalmi létem láttán:
"Kecses! fenséges! mint hattyú - a sztrádán...!"

(Fodor Ákos)

Era - Mother

Nézem az égnek legszebb csillagát
s megcsókolom a messzeségen át:
jó éjszakát!
....

(Somogyváry Gyula: Jó éjszakát...)

Mama kérlek

Miért zokogsz fel oly fájón, busan

Miért zokogsz fel oly fájón, busan
csöndes szonáta, álmodó szonáta?
A kert mögül mostan felém suhan
az évek árnya, tűnt idők halála.

Egyszerre látok. Látom az anyám.
Némán ül a szűz, hófehér szobába.
A gyertya ég és vár a párna rám,
és sír a pergő, gyöngyöző szonáta.

Kis ujjaim alatt zokog a dal.
Sok régi ábránd újra visszaszáll ma.
Anyám nevet és újra fiatal,
s csak zeng az édes, illatos szonáta.

Az éjszakába suttogón beszél,
és sírdogál fáradtan meg-megállva.
Ma álmom elviszi az enyhe szél,
az ábrándos, ezüstös, halk szonáta.

Olyan, akár egy kisgyerekkacaj,
akár a holdas jegenyéknek árnya,
akár haló ajkon a tompa jaj,
hogy egyre halkul, meghal a szonáta.
-Kosztolányi Dezső-

Kívül?

Úgy érzed, veled már történhet bármi,
te régen távoli nézője vagy,
aki alig tud a színpadig látni,
ahol lejátszódik a színdarab,

s ahogy szereped hiányát megéled,
kötődésed lesz egyre drámaibb,
mert a távolsággal nő az ítélet,
ami rádruházza fájdalmait.

A történés, amelyből kiszakadtál,
a drámában csak cselekmény, eset,
míg tartalma akkor is te maradnál,
ha nélküled történne meg veled.

Oly kívülre kerülni nincs esélyed,
hogy élve levethesd az életet.
Egy világ van. Hát mellette nem élhetsz,
bármennyire nincs benne szereped.

Ha két fal magasodik egymás mellett,
közös lesz az a börtön ott belül,
ahol a falak egymásra merednek.
Látod? Nincs sehol semmi egyedül.

- Gál Éva Emese -

Gedenken

Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.

(Cicero)

Traum

Amikor az ember képzeletében egy szeretett lény vonásait igyekszik
fölidézni, a múlt annyi emléke merül fel, hogy ezeken az emlékeken, mint
könnyön át, csak homályosan látja őket.

(Lev Tolsztoj)

(foto:Judy Francesconi)

Legyen

“Legyen bátorságod elviselni az élet nagy fájdalmait,

türelmed szembe nézni az apróbbakkal.

S mikor elvégezted napi feladatodat, békében térj nyugovóra.

Isten ébren virraszt.”

(Victor Hugo)

Naphímnusz

Bár többször barangoltam a mátrai bükkerdők rengetegében, mégis csak most fedeztem fel a Naphímnusz parkot.

A Naphimnusz park Mátraházán

Az 1990-es években, amikor dr. Soós János Ányos ferences atya Mátraháza plébánosa lett, a templom körül elhelyezkedő természetes parkban megálmodta, megszervezte és megvalósította az Assisi Szent Ferenc Naphimnuszáról elnevezett parkot.

A színes kerámia ábrázolásokat Várkonyi Maréza Mátraházai keramikus muvész alkotta.
A díszkapukat Fenyvesi László Mátraházai Fafaragó készítette.
A Naphimnusz Park építő munkáit az esztergomi és a szentendrei ferences diákok végezték.

Egy kis ösvényen sétálva jutunk el az egyes állomásokig, melyek sorban idézik a himnusz egymást követő gondolatait.

(2008. 04. 12.)

(forrás: sulinet)

Virágok

Szép nap volt, a napocska megtalált. Hívott is, egy kergetőzésre. A szél sem akart elrabolni, eső sem mosta el lábam nyomát. Így kertecskében fogócskáztunk: a Nap, a szél s én. Pihenésképpen meglestem virágok sokaságát. Nyílnak, virulnak, együtt örültünk a napfénynek. Némelyik hajtásnak drukkolni kell, nehezen ér az életadó fényhez, de nem lesz reménytelen az erőlködése.

Na miért is színpompás a Tavasz??

Aktuális

Úgy HÍRlik, évfordulót ünnepelhetünk. A rock születéséét...

[bagira]

A költészet napja

ÁPRILIS 11

A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, áprilisi estén.

Gyerekeit kereste arra
S engem talált ott épp az utban.
Bömbölt, örült s én mosolyogva
Rengeteg mellén elaludtam.

Vitt falvan, földeken keresztül,
Meghempergetett jó sárosra,
Cibálva és kacagva vitt egy
Pesti, csatakos külvárosba.

Az uccán vídám jasszok lógtak
S még vidámabban verekedtek,
Kiabáltak, kiabáltunk és
A jasszok végül berekedtek.

Mondom, valami nagy ünnep volt,
A hívek templomokba mentek
És reszketve, szomorú kézzel
Áldották őket meg a szentek.

S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
A szívekben nagy, esti béke.
A gyilkos végzett emberével
S úgy menekült, kalaplevéve.

Reménységnek és tulipánnak
Kicsikis deszka alkotmányba
1905-ben ígyen
Iktattak be az alkotmányba.

A kártyás munkásnak fiúként,
S a szép, ifjú mosóasszonynak,
Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
Fejkendőbe kötözött gondnak.

A szegényasszony rég halott már,
De fiát a szél el nem hagyja,
Együtt nyögünk az erdőn éjjel
S együtt alszunk el virradatra.

1925. ápr. 11.

"József Attila életműve szerves része a magyar kultúrának, verseinek többsége semmit nem vesztett modernségéből, erejéből. A 20. század egyik legjelentősebb költőjének tekinthető, költészete nemcsak saját kora, hanem az egész század alapkérdéseit felölelte. Művészetében a kor lehetséges poétikai eljárásai keverednek. Költészete mindenkit képes megszólítani.

A költészet napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 5 évvel József Attila előtt, 1900-ban.

A magyar költészet napját negyven évvel ezelőtt, 1964-ben ünnepelték meg először. "

(Meridi online)

Ki szívét osztja szét

..ha minden összetört!

A HANG

Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik;
elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld.
De haragod füstje még szálljon az égig,
s az égre írj, ha minden összetört!

Radnóti Miklós

SEHNSUCHT

"Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget.
Csak egy tűzhelyét kívánok.
Hívó lámpa fényt, meleget azoknak, akiket szeretek.
Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert.
De az aztán Ember legyen!"

(Fekete István)

Kövecske

Apró kövek, melyeket elém gördít UncsiNővérkém, és e kövecskék nyomokat hagynak, aranylanak a lelkemben. Ő csak ú g y ad, próbálja a bennem lévő hiányt a kis kövecskék útján kitölteni.
Gazdag ember ő, szeretetben gazdag.

Ime egy kövecske:
















Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!


(Csukás István)

In memoriam...

Szép csöndesen


Meggyógyulok még, oly jó hűs az éj lenn.
A szívem is eláll a csönd ölében.

Meggyógyulok még, nem fáj majd az édes,
Gyönyörrel égő féltésem, ha éj lesz.

A gyöngyvirágok s jázminok felettem
Vígan virulnak majd a síri kertben.

Te tündökölsz szépen tovább a napban
És elfelejted rég, hogy elmaradtam.

A dalaim új ajkon újra zengnek
Mulandó fájást és örök szerelmet.

Folyik tovább a bús, víg földi játék,
Vagy ajkam lenn is a csókodra vár még?

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) költő.

"Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége meg pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat.

Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt.

Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki." (forrás:Wikipédia)

"Egyetlen vigasza a költészet. Művészete teljesen kibontakozott. A nagy társadalmi problémák, a reménytelen szerelem, a művészi szépségekben gyönyörködés, a valóság terhei elől menekülő vallásos áhítat - ez az ő költői világa. Versei halk hangúak, lélekhez szólóak, finoman árnyaltak, és tudós költőhöz méltóan csiszoltak (igen sok a szonettje, és az antik formákat is biztonságosan kezeli). Van valami dallamosan álmodozó ebben az egész költészetben.

És az elismerés sem hiányzik. A Nyugat a magáénak tudja. Később túl súlyos anyagi gondjai sincsenek, hiszen háromszor is részesül Baumgarten-díjban, amely tisztességes életszínvonalat biztosít. De a kor sivárságában sehol sem talál értelmet. Magával hozott idegbajos pesszimizmusa egyre növekszik. A magánélet boldogságában sohasem volt része. És ifjúkora óta újra meg újra el akart futni az élettől. S nem volt, ami visszatartsa. Még az irodalmi siker sem.

A bánat költője volt. És végül sikerült megölnie magát." (forrás:www.literatura.hu)

1936.április 6-án....

(Van életünkben...)

Van életünkben egy nagy pillanat,
Mikor érezzük, mégis érdemes volt,
Ragyog a szemünk és ragyog a mennybolt
S mi elfelejtünk minden árnyakat.

Lehet, hogy minden káprázat csupán
S az ember egy bús életen keresztül
E pillanatot keresi, mely eltünt
S hiába néz az elillant után.

Juhász Gyula, 1929

ÜZENET

1 perc Isten jelenlétében / 1 perc Istennel


Az elkövetkezendő 60 másodpercben, hagyj abba mindent, amit csinálsz,
és használd ki ezt az alkalmat (igazából ez nem csak egy perc)!
Minden, amit tenned kell, a következő: csupán mondd el a Mi Atyánkot
azért a személyért, akitől ezt az üzenetet kaptad:

"Mi Atyánk, Aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved,
jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben,
úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az
ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a
gonosztól, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké.
Ámen."

Másodszor, küldd el ezt a levelet az összes ismerősödnek! Nemsokára
egyre több ember fog érted imádkozni, és egyre több embert megnyersz
az egymásért való imádkozásra! Ezután csöndesedj el, gondolkozz és
érezd meg Isten hatalmát az életedben! Kérlek, ne szégyelld követni
ezeket az utasításokat! Jézus mondja: "Mert ha valaki szégyell engem

és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az
Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent
angyalokkal." (Márk 8,38)

Ha nem szégyenkezel, küldd el ezt az üzenetet, de csak akkor, ha
megvallod: "Igen, szeretem az Urat! Ő életem forrása és Megváltóm. Ő
tart meg éjjel és nappal. Nélküle semmi vagyok. De Vele mindenre képes
vagyok. Krisztus az erősségem!"

Ha szereted Istent, és bizonyságot teszel hatalmas tetteiről, amiket az életedben
elvégzett, küldd el ezt az üzenetet mindenkinek, akit ismersz és annak
is, akitől kaptad!



És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz, és annak
kinek kezéhez vércsöppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad, és csak a kő marad,
a kő marad...

/Wass Albert : Üzenet haza/