Oldalak

2010. 05. 29.

Dennis Hopper



74 éves korában meghalt a Szelíd motorosok rendezője.
Dennis Hopper 1936-ban született Kansas államban, tizenhárom éves korától családjával San Diegóban élt, ahol színészkedést tanult. Tizennyolc évesen Los Angelesbe költözött, ahol azonnal színészként kezdett dolgozni: első mozifilmje az 1955-ben bemutatott, James Dean főszereplésével készült Haragban a világgal volt, akivel ezt követően az Óriás-ban is játszott. Dean nagy hatással volt a fiatal Hopperre.
A 60-as években Hopper főleg westernfilmekben szerepelt a nagy dobásig, az 1969-es Szelíd motorosok-ig. Hopper sok mindent szeretett volna rendezni, csak motoros filmet nem, mivel ő, Fonda és Jack Nicholson is játszott már motoros filmben korábban, de végül Peter Fondával több ötletük közül csak erre találtak finanszírozót. A road movie-ban motoros drogcsempészeket alakítanak, akik rossz véget érnek, de előtte még alaposan kiélvezik az életet. A kritika és a közönség is nagyon jól fogadta a filmet, amely több szempontból is forradalminak számított: egyrészt ez volt az egyik első olyan mainstreambe kerülő alkotás, amely a 60-as évek ellenkultúráját állította a középpontba, másrészt lényegében innen számítható az amerikai független film megszületése.
forrás: origo

A film nekem is a kedvencem volt, sokszor megnéztem a moziban. Megnéztem barátokkal, megnéztem egyedül, megnéztem még édesanyámmal is. Akkoriban a jegyárak ezt megengedték, hogy beugorjon egy fiatal délutáni filmvetítésre.
Szerettem Fonda-t, nagy kedvenc volt, Hoppert és Nicholson-t.És legfőképp a zenét szerettem. A szelíd motorosokat, amint vadnak születnek.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...