Isten törött csellója, hallgatok

Én csönd vagyok. Itt ne keress zenét.

Olyan vagyok én ebben a világban

mint az a gordonka, amelyet láttam

egy szép úri szobában, a sarokban.

Húrjai elpattantak. A nyakán

gyászfátyol van átvetve, néma flór.

S megse érzelgős tárgy. Némi por

fedte már. Megbékélt évek pora.

Oly fájdalom volt rája írva, melynek

már csöndje szent, mint a remetének

ki elfelejtett beszélni az évek

magányában,- s cellája küszöbén.

Míg elkallódott életébe réved

már nem emlékszik régi bánatára:

csak mintha némi fínom, messzi pára

vérezné be a dús alkonyatot

És tenné szebbé, istenibb titok

kámelyhez nem illik más, csak némaság.

Űvöltsön hát a szájas sokaság

Isten törött csellója, hallgatok.

(Tóth Árpád)