Anyák napja

 Megint egyedül, látod jó anyám, itt hagytál. Gyermekkor édes bája, nyugalma biztonsága milyen messze már, emlékek foszladoznak, csak hangod maradt meg, ahogy mondod nekem: - Drága kis Cilukám! 

Még nem mentem ki a sírhelyedhez, annyi minden apróság akasztott meg ebben. Hol sánta lábam nem visz oda, hol a gyerkőc megy a maga útján, és ki kell várni, mindenkinek jó legyen, szabad és persze jól legyen. De látod,a gondolataim feléd szállnak, és nem vagy egyedül, rád gondolok Édesanyám! Olyan jó volt veled!Valami megfoghatatlan, elmondhatatlan kötelékben álltunk, és olyan megismételhetetlen ez . Büszkévé is tesz, de fájó is a hiánya.

Csak nekem volt ilyen anyukám:))

Az ég köntösére vágyik

 

Remember

 

Több voltál, mint egy háziállat...

 

Nem csak egy háziállat voltál, hanem a családom része voltál.

Te voltál a farkcsóváló, aki az ajtóban fogadott,

a gyengéd lökés, amikor vigaszra volt szükségem,

és a csendes jelenlét, ami ezt a házat otthonná tette.

A bizalmasom voltál, a játszótársam, a legjobb barátom.

Ott voltál a legboldogabb pillanatokban és a legnehezebb napokon,

mindig olyan tiszta és feltétel nélküli szeretettel, hogy elállt a lélegzetem.

Nem csak egy háziállat voltál, hanem a szívem voltál.

És bár már elmentél, sosem hagysz el igazán.

A mancsnyomaid örökre a lelkembe vésődnek,

és az emléked tovább fog élni ennek az otthonnak minden szegletében.

Köszönöm hogy vagytok nekem a családom, örömöm, mindenem.

Viszontlátásra, drága barátom.

Van ki veled érez!

 

 

Van ki mindig veled érez,
s nem érdekli kincs, s vagyon.
Veled fekszik, veled ébred,
minden fázós hajnalon.

 

Aki látja, hogy mélyen vagy,
s nincs reményed, nincs hited.
Ki osztozik fájdalmadban,
s meggyógyítja szép szíved.

 

Követi a lábad nyomát,
hogyha kell utat mutat.
Veled sír az éjszakában,
s ha vidám vagy, jól mulat.

 

Ha a létet is feladnád,
felrázza a lelkedet.
Kinek nem csak ócska frázis,
igaz szó a szeretet.

 

Ha kutyád van, gazdagabb vagy,
mint kit felvet pénz, s vagyon.
Vele jutalmaz az élet,
általa élsz gazdagon.

 

Hát becsüld meg a kutyádat,
mert ő hálás, s hisz neked,
kitartásért kijár neki
barátság, s a tisztelet…

Aranyosi Ervin

Orlando

2008.07.28-án érkeztél meg hozzánk, 4 hónaposan előző gazdiék külföldi utazása okán, mi szeretettel fogadtunk be. 

17 évig társunk voltál, kis feketém, és életed utolsó napja, szivem áthasította. 

Végérvényesen elmentél, és bundád nem simogathatom többet. 

Nehéz dönteni a végső pillanatról, mikor engedjünk el, de csontra fogyott kis tested már nem bírt maradni. Nem ettél nem ittál, csak álltál a tányér mellett, de erőd nem volt lehajolni. 

 Eljött hát az az utolsó pillanat, amikor földön levegőt veszel, és hasad nem mozdul többet, szived nem dobban. Szinte elviselhetetléen a fájdalom, bár tudom, érzelmileg nehéz ezt megélni, józanul gondolkodva érted született meg ez a döntés.

Drága kis feketém, örökre szívemben maradsz.

Pünkösdi csendesség

 A tavaszi nyár eleji boldogság szinek, tennivalók, madár csicsergésekkel teli reggelek után vágyak zuhataga lepik el lelkem., Egyszerre ölelnék minden szerettemet, és várnám hoznám létre a sűrű találkozásokat. Kisebbek hangos csatáit nézném, meg nem únva, közös nagy séták kirándulások közben nevetnénk együtt nagyokat.  

Várva várt hosszú hétvége eljött, ünnepi köntösben, gyereknappal megfejelve itt voltak az alkalmasnak látszó napok. Még itt vagyunk, még erőnkből is telik, mindez, az örömben társulni.  

 

A napok gyerekzsivaj nélkül teltek, pislogtam a meleg napsütésbe fel, és sétáltam, gondolkodva elmélkedve. 

 

Valahogy a vágy nem találkozik a realitással, akiket várnék, nem vággyák e szeretetzsibongást, más felé hajlanak, más vágyak vonzásában lelik örömük. 

 S mindez igy van jól, teljen, teljesedjen életük a maguk útján-vonalán, hisz ez építi őket.

Az én időm lassan fogyó fázisban bandukol, keserédesen alkalmazkodom ajándék napok drága perceiben önmagamhoz.

 

A gyerekek kirepülnek, repülnek el, tova.. és ez igy helyes. Repültünk mi is, boldogan, szabadok voltunk.

Talán ez lesz a sokadik, de megint nehéz lecke.

Emelt fővel, gyengéden, önmagunknak erőt gyűjtve elfogadi ezt a helyzetet. 

Nyugtasd meg lelkedet!

Megbántottak? Lépj túl rajta,

ne mérgezze lelkedet!
Engedd el és ne vidd tovább
bánatodat, terhedet!
Gondold végig, kit is mérgez,
a harag, az indulat?
Emelkedj a bántás fölé,
védjen meg az öntudat!
Belemenni a játszmába,
az csak neked ártana,
energiád megcsappanna,
és az egód játszana.
Csatázni és háborúzni,
erről szól ma a világ!
Ne engedd a gyűlölködést
ilyen könnyen hatni rád!
Bocsáss meg a másik félnek,
és nem is kell tudnia!
Teremts békét a lelkedben,
a fénybe kell jutnia.
Saját dühöd téged bánt csak,
s ha nyugalmad nem leled,
haragoddal a szívedből
kiürül a szeretet.
Gondolj arra, aki bántott,
ennél többet nem tudott,
ennél jobbra nem képes még,
ha ily döntésre jutott.
Nem számít, hogy más mit gondol,
te csak érezd jól magad,
ne zárd harag ketrecébe
lelkedben a madarat.
Kalitkában nem tud szállni,
megbénul a képzelet,
bocsáss meg és éld nyugodtan,
boldogan az életed.
Szabadítsd fel önmagadat,
engedd el azt, ami fáj,
ne lehessen teremtésnek
harag és düh, akadály!
Szabadítsd fel a lelkedet,
tisztítsa meg szeretet.
Hidd el, ez a legtöbb,
amit Isten érted tehetett!
Engedd el, tanulj belőle,
s az utadon lépj tovább,
fordítsd fejed a fény felé,
s inkább éld meg a csodát!

 Aranyosi Ervin: Nyugtasd meg lelkedet!

Végül

 

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,

csak szeressék!

Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,

hogy ne szeressék!

Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell,

hogy legalább a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják!

– s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.

Megszelídül a magánytól,

s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék.

Egyedül az éjszakákat?!

– Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék.

Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,

ezüstös karácsonyestét?

Egyedül felérni ésszel a múlást,

azt, ami van, és azt, mi lesz még?!

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,

– azt se, hogy szeressék.

Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,

szeressen még.

Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el

egy-egy estét.

                                                                                                                Váci Mihály

Anyám sírjánál

 Mikor kimegyek a sírhelyedhez, ahol nyugszol, immáron 32. éve, gyermeki szorgalom, és kötelességtudás ami ébred bennem, ezt mindig fontosnak tartottad, legyen meg bennem. Mint ahogy te is példát mutattál, és mintául szolgáltál. 

Telnek az évek, 30 éves voltam, mikor először álltam meg itt. Ma 32 évvel később, itt állok, ugyan avval a hálával, szeretettel, tán még erősebb szeretettel, hiszen vágynám azt ki is fejezni feléd(immáron elkésve). Nézem a dátumokat, nagyi született 1892 évben, mi minden volt akkor  történelmünkben, és mikor anyu te 1916-ban megszülettél az első világháború dúlt javában.

Fiatalságod a II. világháború borzalmas időszakára esett, ki tudja hogy s mint éltétek túl nagyival ezen éveket. 

Még láttam, megmutattátok a légó pincét, még bejártam sötét dohos helységeit, melyek nyomasztóan sötétek, és porosak, pinceszagúak voltak. 

Már nyoma nem volt annak, itt lent sok napot voltatok lent, már felosztott széntároló helységek voltak. Illetve egy lakó asztalos műhelye. de sokat lófráltam odalent. Néztem ahogy dolgozik a gyaluval, ahogy ragaszt, ékel. 

Állok a sírnál, és gyermek leszek, fogod a kezem.. annyira érzem. 

A repülők leszállásra készülvén szinte a homlokom súrolják, robajjal haladnak el ott fent. 

Te szeretted, a repülőket. 

Könny az életem

 

Nekem minden egyes nap fájdalmat terem,

így csupa könnyből áll az egész életem.

De nem baj Istenem, bátran viselem,

mert ez nem változtathat szeretetemen.

Amíg más mosolyog, és felhőtlen kacag,

az én szívem lassacskán szálára szakad.

Ám inkább szívem legyen ily megtört roncsdarab,

mint hogy lelketlenül éljem a mindennapokat.

Aki érezni és szeretni tud, az folyton könnyezik,

mert megtanulta, becsülni a szív érzéseit,

azt az érzést, mely egy napon kiváltság lehet

azok felett kikből hiányzik az ember-szeretet.

 

Kun Magdolna

ÖREG SZÍVEM

 Róna Katalin

Öreg  szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, nem cserélhetem újra!

Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,

sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.

Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?

Istenem még milyen feladatokat oszthat?

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, ki tudja, meddig bírja?

A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,

két szép gyermek, kiknek életet adtam.

S, most végre már nagymama is lettem,

kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:

Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?

Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?

Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,

amit csak kérsz én mindent megteszek!

Csak még egy kis időt adj énnekem,

nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, de talán még elbírja!

Tisztességgel elvégzem a munkám,

ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.

Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,

elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr!

Róna Katalin

Emlékezés

 Már nem biztos rám ismernél,ha elém tévednél, 

újra látnál.

hajdani ég kék szemem, szürke árnyékban már

homlokom redői arcom egyre mélyem ráncai 

gyermeki vonásim alig idézik .

Fehéren göndörödő szőke fürtök hol vannak már?

Lassan mély szőke szín, újra fehérre vált. 

Egy tincs, lapok közé zárva még most is őrzöm 

titkos kis dobozban pihen, ahogy te raktad össze,. 

Tudom neked mennyit is jelentett, mennyi öröm, könny tapadt hozzá,

mire engem magadhoz vonhattál.

Mennyit harcoltál, mennyi erő kellett az úthoz

s mennyi lemondás, élted enyémért áldozd.

Mindig könny csillant  szemed sarkán, hol az öröm hol a fájdalom szülte. 

Hinni akartad,

soha semmi nem választ el minket.

mire felnőttem,

hátra sem néztem, 

férjem mellett új életem kezdtem.

De fiaim is nőttek, és villámként csapott belém, minden.

 Minden érzés,

minden tett súlya, 

mely szívedbe hol örömet, hol fájdalmat vitt, mikor én melletted felnőttem.

Szíved eggyé vált velem, s nem tudtam, nem tudtam soha hálát adni érte

Késő volt szavakat keresni, szavakat pótolni.

Hálásnak lenni, és mindenért viszont szeretni. 

Adtál valamit, amit csak te adhattál, nekem, 

egy édesanyát.

Anyáknapján

 

 Még mindig hiányzol, hiába a sok sok év nélküled, 

kezed érintése nélkül, hangod sem hallom, 

csupán álmaimban érzem, ahogy gondoskodva suttogsz 

aggódó tekinteted ölel közben.

Sok sok éve hogy elmentél itt hagytál, fogódzó nélkül

egyedül fonogatom életem gubancokkal teli fonalát.

Hogy éltet adtál, nem kétséges, nemesebb tett nem is létezik mit te tettél értem.

Mindent félretéve csak értem éltél drága jó Édesanyám.

Cilukád, 2021. 05.01. a Covid után

Ne szomorkodj anyám

Elfeledtek, anyám, már nem gondolnak rád,

sem közeli rokonok, sem az a sok-sok jó barát,

kik valamikor szerettek, megcsodáltak téged,

mert oly erővel bírt szívedben az élet.

De ne szomorkodj, anyám, mert amíg én élek,

nem halványulhat el gyönyörű emléked,

hisz nekem minden egyes nap, este úgy ér véget,

hogy álmaimba viszem halhatatlan léted.

Álmaimban eleven lesz minden, ami holt,

mit mulandó életedben a halál letarolt,

mert álmaimban, anyám, még az is lehetséges,

hogy utolérje léptem csillagfényű lépted.

Kun Magdolna

Elmúlt a karácsony?

 

Elmúlt a karácsony?

Mi maradt belőle,

jutott e gondolat az új esztendőre?

Adott-e jó érzést, volt-e öröm benne,

ami az új évre útravaló lenne?

Megérkezett-e a Krisztusi ajándék,

– világot jobbító, felemelő szándék?

Vagy csak szórakozást szolgált ez az ünnep,

s az öröm percei gyorsan tovatűnnek?

Elgondolkoztál-e már a folytatáson,

az én gondolatom, bizony nem járt máson:

– Szeretet melegét, hogyan vigyük tovább?

Hogyan éljünk szebben, hogy teremtsünk csodát?

Csak eltakarítjuk halott fenyőnk lombját,

s nyakunkba akasztjuk a munka kolompját?

Visszazökkenünk, s a kivájt úton járunk,

s ismét, egy éven át, új karácsonyt várunk?

 

                                                                                                            Aranyosi Ervin

Sohasem tudom meg

 

Csak pihenek egy kicsit a gesztenyefa

virághullása alatt, a méhek bódító

zümmögésében, mert megfáradtam és

szédít az álom és ég a szemem.

Vándortarisznyám mellettem nyugszik,

minden ág meghajlott és letört alatta,

felsebezte vállamat, most itt pihen

oldalam mellett és nézem sokáig:

Nem tudom, mi van benne, valami

megbízatás, világokat rendítő titok

lezárva s lepecsételve hét pecséttel.

Vagy csak iromba gyémánt, súlyos aranytömb,

talán csak ólom és fekete szikla,

mit tudom én, - nekem el kell vinnem

és át kell adnom fáradtságos vándor-útam

végén. Akkor egy mosollyal elbocsátanak

pihenőre és soha, soha sem tudom meg:

mit hurcoltam egy életen keresztül.

 

Dsida Jenő,1930

Köszönöm anyám

 Köszönöm anyám

Köszönöm, anyám, hogy ott voltál velem,

mikor bánat tört utat gyermekszívemen,

s mikor kamaszként hullottak a kínok könnyei,

mert nem gyógyultak csalódásom szilánksebei.

Köszönöm, hogy ott voltál, mikor a felnőttkori léptek,

szabad utat nyitottak a reménytelenségnek,

s annak a céltalan életnek, melynek minden egyes napja,

tovaröppent álmaim emlékét siratta.

Köszönöm, anyám, hogy otthont leltem nálad,

mikor biztonságra vágytak a hazafutó lábak,

s mikor elfutott mellőlem az a sok-sok vélt barát,

kik hazugságból szőtték az összetartozást.

Köszönöm, anyám, hogy neked mindig volt erőd

meghajolni a bánat és a szenvedés előtt,

s hogy te oly bátran éltél meg minden napot, évet,

mintha sosem rajzolt volna ráncot rád az élet.

Kun Magdolna

Anyák napja 2020.05.03.

30 éve már, hogy anyukám a menyből integet le rám. Nem vihetek virágot és adhatom neki át kezébe, sírjára tehetem le mindezt, bánatosan, szárnyaszegetten. Nevét mindig imába foglalom.  Nincs nap mikor szeretetem ne sugározna felé és hiszem, az univerzumon át,érzi valahol, sosem hagytam egyedül, pedig ettől mindig annyira félt, tartott. 

Ha tudná mennyi minden marad amit vele nem beszélhettem át, nem mondhattam el elégszer. Ha tudná, mennyire bánt, nem mondtam el elégszer, mennyire szeretem. 

Fájdalmas percek, amíg tova nem szállnak a múltbéli képek. 

Április 30.

Ott fent az égben, angyalok vigyázzák, boldog születés napot!

Most este van...

Most este van, lefekszem
napomra visszanézek,
fáradt vagyok, meleg volt,
a hőség elcsigázott,
sokat futottam, mentem
s a por belepte lelkem,
mint útszéli virágot.
Napomra visszanézek,
beszéltem emberekkel,
azok is megsebeztek,
szavak tüskéjét érzem,
próbálom elfeledni,
poros ruhám levetni
s aludni hófehérben.
Késő van már, elalszom,
elfordulok napomtól,
a hold vizébe nézek
s kendőm beléje mártom,
ezüstben elmerítem,
szívemre ráterítem,
borogatom, - ne fájjon.

Várnai Zseni

Hálás vagyok

"Hálás vagyok minden jóért, minden boldog percért,
akkor is, ha amit kaptam, vágyaimtól eltért!
Ami gond volt és nehézség, azokból tanultam,
a jelennek szép alapjait építette múltam.
Hálás vagyok, többet kaptam, mint amit reméltem,
amikor fájt, jól tudom már, csak tükörbe néztem!
Aki bántott is segített, ezért megbocsátok,
ha őrizném sérelmeim, az lenne csak átok.
Hálás vagyok, jobbá váltam, s mást is jobbá tettem,
szeretettel megváltoztam, jobb emberré lettem.
Segítenék, jó barátom, neked sem kell félned!
minden bántást megbocsátva, szabadon kell élned!
Szabadítsd fel végre lelked, erre jó a hála,
mosolyogva, ünnepelve tekints a világra!
Mosolyogva, ünnepelve, hagyd abba a harcot,
ha a szívedet kitárod, nem vallhatsz kudarcot.
Emeld fel az elesettet, segítsd fénybe nézni,
segíts neki álmot látni, szebb jövőt idézni!
Tanulja meg, milyen fontos lelkében a hála,
tanulja meg: – A megoldás mindig ott van nála!
Hálás vagyok és a hálám jobb dolgokat hozhat,
csak jót adok, amit bárki könnyen viszonozhat.
Szeretettel, kedvességgel sokkal többre mennénk,
de jó lenne, ha magunkért, mind hálásak lennénk!”
(Aranyosi Ervin: Hálás vagyok)

Március 26.

Orlando kutyusunk 12 éves. Ő aki mutatja annak az időnek múlását, mióta kisebbem is önálló életet kezdett.
Feketeségünk ragaszkodó, érzékeny kis jószág, idös korára is ez jellemzi. Jó a vele töltött idő.
Estére a dobozok megteltek, mert 4 év után újra költözünk. Egy éve indult a project, lassan döcögős ütem jellemezte. Fohászkodom a költöztető cég reggel 8-ra itt legyen. Persze védőeszközök nincsenek a birtokukban, hatalmas a kockázat, igyekszünk óvatosak lenni. Most a JóIsten kezébe adom sorsunkat. Hiszek Ő benne, általa erőt gyűjthetek.
Holnap este az új otthonunkban pihenünk le. Remélem vègzek az óriás fertőtlenitessel.
Add Uram, legyen meg a holnap. Szeretlek gyermekeim Petim,Gergőm.
Anyu

Március 21.

Oly sok minden történt, és fog is történni, röviden le sem lehet írni. Minden változik, a fontosból lényegtelen lett, a lényegtelennek vagy természetesnek vélt egyszerű részét életünknek most a legfontosabbnak érezzük.
Március egy új időszámítás, ami az emberiség történetében szerepelni fog.
Ma Gergőm születésnapján, telefonon köszöntöttem fel, és egész nap arról a 37 évvel ezelőtti napokra gondoltam, perget le a film újra bennem, előttem.
Akkor sem aludtam már az éjszaka, kis lelkem készülődött, és kora reggel jött közénk el. Most sem igen alszom, de majd 4 évtizednyi idő után mondhatnánk, korral jár, de a járvány mely lassan fojtón itt ólálkodik, bizony szorongással tölt el. Mondják a fiatalok nincsenek akkora nagy veszélyben, de mi nagyik, nagypapik veszélyben vagyunk.
Ma már egy hétre előre sem lehet tervezni,  csak tán pár napra.
Nos kisebb fiam, aki mára lassan 3 gyermekes  apuka, a szívem egyik legféltettebb kincse, akit oly rég öleltem.
Szeretném boldognak látni családja körében,  és szeretném amikor unokáim ballagnak, nézni mily büszke.
De most napokra szabad tervezni, gondolni, nem többre. Nem merek..

JANUÁRI ÁHÍTAT

JANUÁRI ÁHÍTAT

Ragyog a világ.
Miként ha utoljára.
Vagy, mint először.
/Fodor Ákos/

Talán sosem volt ennyire időszerű, ahogy a vers megérintett. Mindig érint, simogat, kitalálja a legbelsőbb titkom, F-Á. (aki valamikor gurumként vezette utam, igaz rövid ideig csak)  

Nos a december végi találkozás a traumaként érintő hírrel, mely életem hosszát tekintve nem túl biztató,s  kénytelen leszek méltósággal hímzett mellényt hordani, és kinyitni szívem a világ felé. Nagyot szippantani a lepkeszínű álomból.

Néha minden sok, néha oly kis pontként elveszve állok a mindenség ködében. A napok most meditációval és egóm értékelésével telnek. Tudnom kell igazán mit akarok. Mitől lesz teljes ami még van.
Fáradt szomorúság, de kíváncsiság ötvözi tudás szomjam, mely olthatatlan.

Sziklák

A kősziklákat mindig irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
Állják a villámot, ha rájok sújt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha sincs „talán”, se „hátha”,
Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófúvásos, sivatag-nagy télben
Fejükön csipkés jégből a sisak.
A kősziklákat mindig irigyeltem.

A kemény szót most megtanulom én is,
De szívem bánja, mit kimond a szám,
Ajkamon éles az ige, mint a kard,
De belül egy hang kérdez: „igazán?”
S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszeget.
Már megtanulok én is síkraszállni,
S nem hajigálni kő helyett kenyeret,
S lenni kőszirt, mely int és fenyeget,
Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
Kőszikla, min a csákány eltörik.
Ó, de belül fáj keménynek lenni!

(Reményik Sándor)

Itt van az Ősz, itt van újra!