Nyugtasd meg lelkedet!

Megbántottak? Lépj túl rajta,

ne mérgezze lelkedet!
Engedd el és ne vidd tovább
bánatodat, terhedet!
Gondold végig, kit is mérgez,
a harag, az indulat?
Emelkedj a bántás fölé,
védjen meg az öntudat!
Belemenni a játszmába,
az csak neked ártana,
energiád megcsappanna,
és az egód játszana.
Csatázni és háborúzni,
erről szól ma a világ!
Ne engedd a gyűlölködést
ilyen könnyen hatni rád!
Bocsáss meg a másik félnek,
és nem is kell tudnia!
Teremts békét a lelkedben,
a fénybe kell jutnia.
Saját dühöd téged bánt csak,
s ha nyugalmad nem leled,
haragoddal a szívedből
kiürül a szeretet.
Gondolj arra, aki bántott,
ennél többet nem tudott,
ennél jobbra nem képes még,
ha ily döntésre jutott.
Nem számít, hogy más mit gondol,
te csak érezd jól magad,
ne zárd harag ketrecébe
lelkedben a madarat.
Kalitkában nem tud szállni,
megbénul a képzelet,
bocsáss meg és éld nyugodtan,
boldogan az életed.
Szabadítsd fel önmagadat,
engedd el azt, ami fáj,
ne lehessen teremtésnek
harag és düh, akadály!
Szabadítsd fel a lelkedet,
tisztítsa meg szeretet.
Hidd el, ez a legtöbb,
amit Isten érted tehetett!
Engedd el, tanulj belőle,
s az utadon lépj tovább,
fordítsd fejed a fény felé,
s inkább éld meg a csodát!

 Aranyosi Ervin: Nyugtasd meg lelkedet!

Végül

 

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,

csak szeressék!

Jaj! Úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,

hogy ne szeressék!

Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell,

hogy legalább a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják!

– s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék.

Megszelídül a magánytól,

s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék.

Egyedül az éjszakákat?!

– Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék.

Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,

ezüstös karácsonyestét?

Egyedül felérni ésszel a múlást,

azt, ami van, és azt, mi lesz még?!

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,

– azt se, hogy szeressék.

Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,

szeressen még.

Legyen aki megengedje: rágondolva tölthessen el

egy-egy estét.

                                                                                                                Váci Mihály

Anyám sírjánál

 Mikor kimegyek a sírhelyedhez, ahol nyugszol, immáron 32. éve, gyermeki szorgalom, és kötelességtudás ami ébred bennem, ezt mindig fontosnak tartottad, legyen meg bennem. Mint ahogy te is példát mutattál, és mintául szolgáltál. 

Telnek az évek, 30 éves voltam, mikor először álltam meg itt. Ma 32 évvel később, itt állok, ugyan avval a hálával, szeretettel, tán még erősebb szeretettel, hiszen vágynám azt ki is fejezni feléd(immáron elkésve). Nézem a dátumokat, nagyi született 1892 évben, mi minden volt akkor  történelmünkben, és mikor anyu te 1916-ban megszülettél az első világháború dúlt javában.

Fiatalságod a II. világháború borzalmas időszakára esett, ki tudja hogy s mint éltétek túl nagyival ezen éveket. 

Még láttam, megmutattátok a légó pincét, még bejártam sötét dohos helységeit, melyek nyomasztóan sötétek, és porosak, pinceszagúak voltak. 

Már nyoma nem volt annak, itt lent sok napot voltatok lent, már felosztott széntároló helységek voltak. Illetve egy lakó asztalos műhelye. de sokat lófráltam odalent. Néztem ahogy dolgozik a gyaluval, ahogy ragaszt, ékel. 

Állok a sírnál, és gyermek leszek, fogod a kezem.. annyira érzem. 

A repülők leszállásra készülvén szinte a homlokom súrolják, robajjal haladnak el ott fent. 

Te szeretted, a repülőket. 

Könny az életem

 

Nekem minden egyes nap fájdalmat terem,

így csupa könnyből áll az egész életem.

De nem baj Istenem, bátran viselem,

mert ez nem változtathat szeretetemen.

Amíg más mosolyog, és felhőtlen kacag,

az én szívem lassacskán szálára szakad.

Ám inkább szívem legyen ily megtört roncsdarab,

mint hogy lelketlenül éljem a mindennapokat.

Aki érezni és szeretni tud, az folyton könnyezik,

mert megtanulta, becsülni a szív érzéseit,

azt az érzést, mely egy napon kiváltság lehet

azok felett kikből hiányzik az ember-szeretet.

 

Kun Magdolna

ÖREG SZÍVEM

 Róna Katalin

Öreg  szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, nem cserélhetem újra!

Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,

sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.

Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?

Istenem még milyen feladatokat oszthat?

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, ki tudja, meddig bírja?

A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,

két szép gyermek, kiknek életet adtam.

S, most végre már nagymama is lettem,

kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:

Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?

Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?

Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,

amit csak kérsz én mindent megteszek!

Csak még egy kis időt adj énnekem,

nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, de talán még elbírja!

Tisztességgel elvégzem a munkám,

ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.

Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,

elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr!

Róna Katalin

Emlékezés

 Már nem biztos rám ismernél,ha elém tévednél, 

újra látnál.

hajdani ég kék szemem, szürke árnyékban már

homlokom redői arcom egyre mélyem ráncai 

gyermeki vonásim alig idézik .

Fehéren göndörödő szőke fürtök hol vannak már?

Lassan mély szőke szín, újra fehérre vált. 

Egy tincs, lapok közé zárva még most is őrzöm 

titkos kis dobozban pihen, ahogy te raktad össze,. 

Tudom neked mennyit is jelentett, mennyi öröm, könny tapadt hozzá,

mire engem magadhoz vonhattál.

Mennyit harcoltál, mennyi erő kellett az úthoz

s mennyi lemondás, élted enyémért áldozd.

Mindig könny csillant  szened sarkán, hol az öröm hol a fájdalom szülte. 

Hinni akartad,

soha semmi nem választ el minket

s mire felnőttem,

hátra sem néztem, 

mikor férjem mellett új életem kezdtem.

De fiaim is nőttek, és villámként csapott belém, minden.

 Minden érzés,

minden tett súlya, 

mely szívedbe hol örömet, hol fájdalmat vitt, mikor én melletted felnőttem.

Szíved eggyé vált velem, s nem tudtam, nem tudtam soha hálát adni érte

Késő volt szavakat keresni, szavakat pótolni.

Hálásnak lenni, és mindenért viszont szeretni. 

Adtál valamit, amit csak te adhattál, nekem, 

egy édesanyát.

Anyáknapján

 

 Még mindig hiányzol, hiába a sok sok év nélküled, 

kezed érintése nélkül, hangod sem hallom, 

csupán álmaimban érzem, ahogy gondoskodva suttogsz 

aggódó tekinteted ölel közben.

Sok sok éve hogy elmentél itt hagytál, fogódzó nélkül

egyedül fonogatom életem gubancokkal teli fonalát.

Hogy éltet adtál, nem kétséges, nemesebb tett nem is létezik mit te tettél értem.

Mindent félretéve csak értem éltél drága jó Édesanyám.

Cilukád, 2021. 05.01. a Covid után

Ne szomorkodj anyám

Elfeledtek, anyám, már nem gondolnak rád,

sem közeli rokonok, sem az a sok-sok jó barát,

kik valamikor szerettek, megcsodáltak téged,

mert oly erővel bírt szívedben az élet.

De ne szomorkodj, anyám, mert amíg én élek,

nem halványulhat el gyönyörű emléked,

hisz nekem minden egyes nap, este úgy ér véget,

hogy álmaimba viszem halhatatlan léted.

Álmaimban eleven lesz minden, ami holt,

mit mulandó életedben a halál letarolt,

mert álmaimban, anyám, még az is lehetséges,

hogy utolérje léptem csillagfényű lépted.

Kun Magdolna

Elmúlt a karácsony?

 

Elmúlt a karácsony?

Mi maradt belőle,

jutott e gondolat az új esztendőre?

Adott-e jó érzést, volt-e öröm benne,

ami az új évre útravaló lenne?

Megérkezett-e a Krisztusi ajándék,

– világot jobbító, felemelő szándék?

Vagy csak szórakozást szolgált ez az ünnep,

s az öröm percei gyorsan tovatűnnek?

Elgondolkoztál-e már a folytatáson,

az én gondolatom, bizony nem járt máson:

– Szeretet melegét, hogyan vigyük tovább?

Hogyan éljünk szebben, hogy teremtsünk csodát?

Csak eltakarítjuk halott fenyőnk lombját,

s nyakunkba akasztjuk a munka kolompját?

Visszazökkenünk, s a kivájt úton járunk,

s ismét, egy éven át, új karácsonyt várunk?

 

                                                                                                            Aranyosi Ervin

Sohasem tudom meg

 

Csak pihenek egy kicsit a gesztenyefa

virághullása alatt, a méhek bódító

zümmögésében, mert megfáradtam és

szédít az álom és ég a szemem.

Vándortarisznyám mellettem nyugszik,

minden ág meghajlott és letört alatta,

felsebezte vállamat, most itt pihen

oldalam mellett és nézem sokáig:

Nem tudom, mi van benne, valami

megbízatás, világokat rendítő titok

lezárva s lepecsételve hét pecséttel.

Vagy csak iromba gyémánt, súlyos aranytömb,

talán csak ólom és fekete szikla,

mit tudom én, - nekem el kell vinnem

és át kell adnom fáradtságos vándor-útam

végén. Akkor egy mosollyal elbocsátanak

pihenőre és soha, soha sem tudom meg:

mit hurcoltam egy életen keresztül.

 

Dsida Jenő,1930

Köszönöm anyám

 Köszönöm anyám

Köszönöm, anyám, hogy ott voltál velem,

mikor bánat tört utat gyermekszívemen,

s mikor kamaszként hullottak a kínok könnyei,

mert nem gyógyultak csalódásom szilánksebei.

Köszönöm, hogy ott voltál, mikor a felnőttkori léptek,

szabad utat nyitottak a reménytelenségnek,

s annak a céltalan életnek, melynek minden egyes napja,

tovaröppent álmaim emlékét siratta.

Köszönöm, anyám, hogy otthont leltem nálad,

mikor biztonságra vágytak a hazafutó lábak,

s mikor elfutott mellőlem az a sok-sok vélt barát,

kik hazugságból szőtték az összetartozást.

Köszönöm, anyám, hogy neked mindig volt erőd

meghajolni a bánat és a szenvedés előtt,

s hogy te oly bátran éltél meg minden napot, évet,

mintha sosem rajzolt volna ráncot rád az élet.

Kun Magdolna

Anyák napja 2020.05.03.

30 éve már, hogy anyukám a menyből integet le rám. Nem vihetek virágot és adhatom neki át kezébe, sírjára tehetem le mindezt, bánatosan, szárnyaszegetten. Nevét mindig imába foglalom.  Nincs nap mikor szeretetem ne sugározna felé és hiszem, az univerzumon át,érzi valahol, sosem hagytam egyedül, pedig ettől mindig annyira félt, tartott. 

Ha tudná mennyi minden marad amit vele nem beszélhettem át, nem mondhattam el elégszer. Ha tudná, mennyire bánt, nem mondtam el elégszer, mennyire szeretem. 

Fájdalmas percek, amíg tova nem szállnak a múltbéli képek. 

Április 30.

Ott fent az égben, angyalok vigyázzák, boldog születés napot!

Most este van...

Most este van, lefekszem
napomra visszanézek,
fáradt vagyok, meleg volt,
a hőség elcsigázott,
sokat futottam, mentem
s a por belepte lelkem,
mint útszéli virágot.
Napomra visszanézek,
beszéltem emberekkel,
azok is megsebeztek,
szavak tüskéjét érzem,
próbálom elfeledni,
poros ruhám levetni
s aludni hófehérben.
Késő van már, elalszom,
elfordulok napomtól,
a hold vizébe nézek
s kendőm beléje mártom,
ezüstben elmerítem,
szívemre ráterítem,
borogatom, - ne fájjon.

Várnai Zseni

Hálás vagyok

"Hálás vagyok minden jóért, minden boldog percért,
akkor is, ha amit kaptam, vágyaimtól eltért!
Ami gond volt és nehézség, azokból tanultam,
a jelennek szép alapjait építette múltam.
Hálás vagyok, többet kaptam, mint amit reméltem,
amikor fájt, jól tudom már, csak tükörbe néztem!
Aki bántott is segített, ezért megbocsátok,
ha őrizném sérelmeim, az lenne csak átok.
Hálás vagyok, jobbá váltam, s mást is jobbá tettem,
szeretettel megváltoztam, jobb emberré lettem.
Segítenék, jó barátom, neked sem kell félned!
minden bántást megbocsátva, szabadon kell élned!
Szabadítsd fel végre lelked, erre jó a hála,
mosolyogva, ünnepelve tekints a világra!
Mosolyogva, ünnepelve, hagyd abba a harcot,
ha a szívedet kitárod, nem vallhatsz kudarcot.
Emeld fel az elesettet, segítsd fénybe nézni,
segíts neki álmot látni, szebb jövőt idézni!
Tanulja meg, milyen fontos lelkében a hála,
tanulja meg: – A megoldás mindig ott van nála!
Hálás vagyok és a hálám jobb dolgokat hozhat,
csak jót adok, amit bárki könnyen viszonozhat.
Szeretettel, kedvességgel sokkal többre mennénk,
de jó lenne, ha magunkért, mind hálásak lennénk!”
(Aranyosi Ervin: Hálás vagyok)

Március 26.

Orlando kutyusunk 12 éves. Ő aki mutatja annak az időnek múlását, mióta kisebbem is önálló életet kezdett.
Feketeségünk ragaszkodó, érzékeny kis jószág, idös korára is ez jellemzi. Jó a vele töltött idő.
Estére a dobozok megteltek, mert 4 év után újra költözünk. Egy éve indult a project, lassan döcögős ütem jellemezte. Fohászkodom a költöztető cég reggel 8-ra itt legyen. Persze védőeszközök nincsenek a birtokukban, hatalmas a kockázat, igyekszünk óvatosak lenni. Most a JóIsten kezébe adom sorsunkat. Hiszek Ő benne, általa erőt gyűjthetek.
Holnap este az új otthonunkban pihenünk le. Remélem vègzek az óriás fertőtlenitessel.
Add Uram, legyen meg a holnap. Szeretlek gyermekeim Petim,Gergőm.
Anyu

Március 21.

Oly sok minden történt, és fog is történni, röviden le sem lehet írni. Minden változik, a fontosból lényegtelen lett, a lényegtelennek vagy természetesnek vélt egyszerű részét életünknek most a legfontosabbnak érezzük.
Március egy új időszámítás, ami az emberiség történetében szerepelni fog.
Ma Gergőm születésnapján, telefonon köszöntöttem fel, és egész nap arról a 37 évvel ezelőtti napokra gondoltam, perget le a film újra bennem, előttem.
Akkor sem aludtam már az éjszaka, kis lelkem készülődött, és kora reggel jött közénk el. Most sem igen alszom, de majd 4 évtizednyi idő után mondhatnánk, korral jár, de a járvány mely lassan fojtón itt ólálkodik, bizony szorongással tölt el. Mondják a fiatalok nincsenek akkora nagy veszélyben, de mi nagyik, nagypapik veszélyben vagyunk.
Ma már egy hétre előre sem lehet tervezni,  csak tán pár napra.
Nos kisebb fiam, aki mára lassan 3 gyermekes  apuka, a szívem egyik legféltettebb kincse, akit oly rég öleltem.
Szeretném boldognak látni családja körében,  és szeretném amikor unokáim ballagnak, nézni mily büszke.
De most napokra szabad tervezni, gondolni, nem többre. Nem merek..

JANUÁRI ÁHÍTAT

JANUÁRI ÁHÍTAT

Ragyog a világ.
Miként ha utoljára.
Vagy, mint először.
/Fodor Ákos/

Talán sosem volt ennyire időszerű, ahogy a vers megérintett. Mindig érint, simogat, kitalálja a legbelsőbb titkom, F-Á. (aki valamikor gurumként vezette utam, igaz rövid ideig csak)  

Nos a december végi találkozás a traumaként érintő hírrel, mely életem hosszát tekintve nem túl biztató,s  kénytelen leszek méltósággal hímzett mellényt hordani, és kinyitni szívem a világ felé. Nagyot szippantani a lepkeszínű álomból.

Néha minden sok, néha oly kis pontként elveszve állok a mindenség ködében. A napok most meditációval és egóm értékelésével telnek. Tudnom kell igazán mit akarok. Mitől lesz teljes ami még van.
Fáradt szomorúság, de kíváncsiság ötvözi tudás szomjam, mely olthatatlan.

Sziklák

A kősziklákat mindig irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
Állják a villámot, ha rájok sújt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha sincs „talán”, se „hátha”,
Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófúvásos, sivatag-nagy télben
Fejükön csipkés jégből a sisak.
A kősziklákat mindig irigyeltem.

A kemény szót most megtanulom én is,
De szívem bánja, mit kimond a szám,
Ajkamon éles az ige, mint a kard,
De belül egy hang kérdez: „igazán?”
S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszeget.
Már megtanulok én is síkraszállni,
S nem hajigálni kő helyett kenyeret,
S lenni kőszirt, mely int és fenyeget,
Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
Kőszikla, min a csákány eltörik.
Ó, de belül fáj keménynek lenni!

(Reményik Sándor)

Itt van az Ősz, itt van újra!

Tavaszi ébredés

A tavasz könnyei elmosták a tél utolsó sáros lenyomatait is. A nap melege ébresztőt fúj a Föld gyermekeinek. Lelkünk varázslatos világba érkezik, álmodunk újra  és erőt gyűjtünk megvalósításához. Minden tavasz egy újdonság, ébredés a mára, és lehetőség a szebb jövő létrehozására. nem kell gondolni a múló évek súlyára, most az is könnyedebbé válik. Hinni kell és jobbá tenni a jelent, napsugarakkal körülölelni minden szépet, mi történik mellettünk, bármely kicsinység is legyen az.

Január

Éjjel esett pár centiméternyi hó. Fehéredik a kert.. kicsinysége most határtalanná lett.

Új otthonunk

Gyorsan repülnek a napok, az éjszakák hamar telnek. Tavasztól őszig sok minden, mégis áttekintve kevésnek tűnő dolog történt. Szokni kell a "vidéki" életet, és szokni kell, a nagyváros mindennapjára jutó ingerek hiányát.
Most nem pár utcányira van a barátnő, kutyasétáltatás közben nem futok össze a falkás társasággal, Orlink is egyke, nincs bandázás reggel és este.

Cserébe vár a kert szépítgetése, az otthon belakása, ahol minden új, és hellyel közzel úgy van, ahogy mi szerettük volna.

Nagyon kedves ikerszomszédokkal ajándékozott meg minket a szerencsecsillagunk, kibővült velük szinte a családunk.

Az utca is nyugalmas, és ha segítségre van szükség, a szomszédság össze adja amije van.

Ilyen volt, és ilyen lett:

Megjött  a termőföld is, lassan elkezdhetjük a füvesítést is.

Előkert is alakulgat, ilyen volt:

s ilyen lett:

Persze a füvesítés után folytatjuk a csinosítást, és a virágok, növények beültetését.

A nyár vége, nagy boldogsággal is megajándékozott bennünket, épen egészségesen megszületett Máté, második unokánk. Fejlődik, erősödik, lassan két hónapos lesz Minike.
Bálintunk édes a kisöccsével, szeretgeti. Amikor nálunk van, emlegeti. Szeretünk vele "Bálintos-napokat" tartani, jól érzi magát itt, és hatalmasakat alszik a nagy ágyban.

Az ősz esőfelhőivel öntözi a kertet, macerás a sárral küzdeni, hiszen négy lábunk repülni nem tud. Készülünk a télre, az első telünk lesz itt.

(folyt. majd.)

Költözés izgalmai II.

A reggel gyorsan ránk talált, hiszen 1,5-2 órát, ha tudtunk aludni. 

Hajnali kávé után,  elkezdtünk az új dobozokba átpakolni, elázott holmink bőven akadt, végét nem látva hajlongtunk. k. A tartalomjegyzékek átírására nem volt idő, csak rámoltunk.

Cousine befutott, nagy segítség volt jelenléte lelkileg, és fizikailag is. Szó nélkül pakolt velünk, rámolt, és csendben állta pattanásig feszült idegeim okán hirtelen kitöréseim, indulataim.

A költöztető cég 3 fővel jelent meg, felmérést követően nem biztatott minket jóval a brigád vezetője. Nem költöztettek még lakást, csőtörés után pár órával.

Az ajánlat kérésben  leírtam mennyi holmink van, ezek alapján állították ki a 3 fős brigádot.
Igaz, a vízkárokkal elázott dobozokkal nem számoltam még akkor, ezt még este jeleztem az ügyintézőnek, hogy szükség lesz plusz dobozokra is, és emberre is. Sajnos nem volt szabad kapacitásuk már rá.

Kétséges volt, a teherautóra felférünk e egyáltalán.

Nem voltam feldobva.

De profin álltak a munkához, és rótták a lépcsőket, le és fel, megpakolva. Megpróbálták a lehetetlent.

Férjem rosszul lett, sápadtan vonta ki magát a tennivalókból, Cousine édes kekszet tukmált belé, és megitatta. A még meglévő kanapéra erőltette, pihenjen le.

Az éjjeli műszak a terhe a szervezetét nagyon megviselte.

Cousine tartotta bennünk a lelket.

Délelőtt kisebbem is megérkezett, elkérte magát a munkából segítségünkre.
Már láttam a fényt az alagút végén. A rakodóbrigád 4 főre bővült vele.

Ebédre pizzát rendeltünk, a pakoló srácokat is meghívtuk, negyedórácskát pihentünk pizza majszolás közben.

14 óra után érkeztek meg akik megvették a lakásunk, megtapasztalták a csőtörés utáni helyzetet. Volt jó pár kérdésük. Kesernyés válaszunk rá.

Elbőgtem magam, aztán gyorsan egy utolsó pillantást vetettem a régi otthonomra, amely nagyon megharagudhatott rám, amiért elhagytam.

Cousine vitt először HAZA, az új otthonomba.
Zápor kapott el minket,  az ablaktörlő lelkesen tolta le a vizet a szélvédőről. Kis menyem, aki átjött még a cuccolás végére segíteni, követett minket. Óvatosan vezettünk, lett idő az új életforma első perceinek átgondolására.
Kisütött a Nap, mire megérkeztünk a ház elé.
A teherautó is hamar feltűnt az utcában, és kezdődött a kipakolás.

Este 6-ra végeztünk. A költöztetős srácok kitettek magukért.

Mindenre vigyáztak, és szó nélkül hordták, amit kellett.

Udvariasak is voltak, ami nagyon sokat jelentett.

Nagy fiam is megérkezett, és egy barátunk is, hatékonyan haladtunk az első rendeznivalókkal.

Fáradságtól lelassulva, köszönettel a segítséget, szélnek eresztettük a társaságot, és elcsendesedtünk.

Éjszaka megnyugtatóan takarta álmunkat, dobozkáink között.

Költözés izgalmai I.

Amikor belevágtunk a családi ház megvételébe, tele izgalommal, hogy mennyi nehézség vár majd ránk, mindenre gondoltunk csak arra, nem ami a költözésünk előtti éjszakán vár majd ránk.

Sima menetelés volt, ahogy a ház épült, és időben el is kezdtük a régi lakás ingóságainak, értékeinek becsomagolását.

Ahogy a nagy könyvben meg van írva, tartalomjegyzékek készültek a sorszámozott dobozokról, és módszeres rendezéssel telítődtek meg a tároló eszközök.

Az utolsó apróságokkal ténykedtem, mikor a mosógép önálló életre kelt.

A mosógépbe egy PVC cső szállítja a vizet, és ez mikor is tört el?

Nos, délután 6 óra magasságában.

Szerintem percekig egyikünk sem fogta fel, mekkora a baj, de a víz nagyúr volt, mert pár perc és a lakás 4-6 cm magasan vízben állt.

Miután a panel olyan, mint a lefolyó, zúdult le a víz az alattunk levő lakásokba.

Lerohantam az alsó szintre, azt hittük a Szolárium helyiségében van a strang főelzáró csapja.

Nos, nem ott volt.

20 órakor este, már mindenki biztos volt ebben.

A víz jött.. és folyt.

A fiúk riadóztatása sikeres volt, lapáttal vödörrel megjöttek, alsó szomszéd is serénykedett. Esti tornánk a víz vödörbe lapátolása lett.

Volt, aki bámészkodni megállt az ajtónkban, de volt, aki bejött és azonnal beszállt a víztelenítési munkába.

Ezer hála a két pajkos kislánynak, és anyukájának, és alsó szomszédunknak.

Közben órák teltek el, de a Közös képviselet megbízott ügyeletese sem segített abban, a lépcsőházunk strangjának elzáró csapja, hol található.

Kisebbem így segítséget kért a tűzoltóságtól.

Kivonultak, szirénázva.

Na, ők már hivatalból hívták a vízművek szakembereit.

Csákányoztak, rég lebetonozott vízcsapot, elzártak minden főcsövet, de nálunk a víz csak folyt tovább a PVC csonkból. Annak végét nagyobbik gyermekem, ez idő tájt kb. két órája tartotta, kezével a víz nagy része közlekedőedényt építve a kádba csurgatott.

Szerintem a lakótelep víz nélkül volt, egyedül, ami lakásunkba csordogált a H2O.

A víz hideg volt, a guggolás nagyon fárasztó.

Este 22 óra körül lehetett.

A közös képviselő ügyeletese, továbbra is nulla infóval rendelkezett. 4 órája áztunk.

Küldött két szakit, akik szerszámok nélkül megjelentek.

Hurrá.... mondtuk akkor köszönjük, ennyit mi is tudunk.

Elmentek.

Jöttek még egyszer, de semmijük nem volt, amivel a vizet megállíthatták volna, töretlenül folydogált az tovább.

Szóval, volt egy tűzoltóautónk, egy vízműves autónk, és múló perceink, óráink. 6 órája áztunk.

Éjjel 1 ½-2 óra körül, a földszinten levő üzleteket szemezgettük, hol lehet a fránya csapunk. Férjem régi vízszerelő ismerőse 22 órától drukkolt a csap megleléséhez, aki soron kívül rohant át hozzánk, fél országot átutazva segítségünkre legyen. Neki volt anyaga, szerszáma, golyóscsapja, és segíteni akarása. Sajnos nyomás alatt azt pedig szerelni nem lehet. 

Áthidaló megoldásra a WC-be folyattuk a vizet.

Népes kis csoportot alkottunk, a tűzoltók, a vízügyesek, a fiúk, s vízszerelőink.

Találgattunk.

Kb. hajnali 3-ig..

Hajnalodott lassacskán.

Akkor egy álmos lakó lejött, a ház elé, az asszony mondta neki:- Apa, akkora ramazúri van odakint, mi lehet az?

Gondolkodott, SMS-t irt, jobbra ment, balra ment, majd elszaladt visszajött, és hozott egy kulcsot.

Az ajtó kulcsát, mögötte a mi drága főnyomó tekerentyünk lapult.

Elzárva! Hurrá!

Tűzoltó és vízművek el, (álmosan) szerelőnk ideiglenesen golyós elzáró csapot beillesztett a törött csonk elé, és a víz végre nem kapott utánpótlást. Gyermekeim hazamentek, hullafáradtan, mi is nyugovóra térhettünk volna, de nyugodt pihenésről álmodni sem mertünk.

A bedobozolt cuccaink a vízben, a bútoraink a vízben.

Nehéz reggel várt ránk.

Reggel 8-ra megérkezett a költöztető brigád.

Hoztak új dobozokat.

folyt. köv.