Oldalak

2012. 03. 29.

Károlyi Mihály szobra


Elszállították csütörtök kora reggel a Károlyi-szobrot a Kossuth Lajos térről
Nagykárolyi gróf Károlyi Mihály, teljes nevén: Károlyi Mihály Ádám György Miklós (Budapest, 1875. márciu 4.Vence, Franciaország, 1955. március 19.) politikus, miniszterelnök, az első magyar köztársasági elnök, emigráns baloldali, másfél évig a Rákosi-rezsim „útitársa” volt. Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök unokatestvére konzervatív arisztokratából vált radikális demokratává és ellenzéki politikusként a Monarchiában fennálló rendszer kérlelhetetlen kritikusává, majd az őszirózsás forradalom és az első magyar polgári demokrácia vezetőjévé, emigrációba vonulva pedig a kisantant, majd a sztálinista Szovjetunió munkatársává. A második világháború után több évtizedes emigrációból hazatérve rövid ideig nagykövet volt, de Rajk László letartóztatásának hatására ismét emigrációba vonult. Bírálói „vörös grófként” szokták említeni. A Horthy-korszak idején Franciaországban élt. 1949-től haláláig emigrációban élt.(forrás: wiki)

Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész Károlyi Mihályt ábrázoló alkotása 1975-ben, a politikus születésének 100. évfordulója alkalmából készült.



"....Az alkotást egy műhelybe vitték, ahol restaurálják, majd ezt követően Siófokon állítják fel. Wachsler szerint április közepe után lesz világos, kerül-e valamilyen alkotás a szobor helyére.
Az Index tudósítója szerint csütörtök reggel már a szobrot körülvevő ívet bontották el a helyszínről. Reggel negyed tízkor elindult egy teherautó az elbontott szoborívekkel. A teherautót szocialista politikusok autóval követték a pesti alsórakparton, a szoboríveket a Szabó Öntészeti Kft. X. kerületi, Barabás utca 23. szám alatt található telephelyére szállították.
Az MSZP múlt hétfőn jelentette be, hogy őrséget állítanak a Kossuth térre, hogy így tiltakozzanak a Károlyi-szobor eltávolítása ellen. A párt aktivistái csütörtök reggel azt követően érkeztek meg a helyszínre, hogy a szobrot már elszállították. Molnár Zsolt, a párt budapesti szervezetének elnöke, aki szintén a helyszínen volt, az Indexnek azt mondta: tisztában voltak vele, hogy fizikailag nem tudják megakadályozni a bontást, de rengeteg kérdésük van az ügyben.
Molnár azt mondta, hogy jogi kétségeik vannak, hogy a szerdán kiadott bontási engedély alapján, hogyan tudták hamar elbontani a szobrot, többek között a fellebezésre sem volt esély. Az MSZP vitatja azt is, hogy a tér rekonstrukciója miatt valóban ilyen hamar szükség volt-e az elszállításra. Hozzátette: azért fognak küzdeni, hogy rekonstrukció után újra a Kossuth téren után állítsák fel szobrot.
Az szobor elbontását a Kossuth tér rekonstrukciójára hivatkozva az Országgyűlés Hivatala kezdeményezte. A fővárosi közgyűlés hétfői ülésén járult hozzá a szobor elbontásához. A bontási engedélyt pedig szerdán adta ki az V. kerületi önkormányzat.
A siófoki képviselő-testület február 23-án már elvi döntést hozott a szobor befogadásáról, annak elhelyezéséről azonban még határoznia kell. A tervek szerint a szobor a vasútállomás előtti Millennium parkban áll majd. Az emlékművet csak a siófoki döntés után lehet a városba szállítani. Emellett a két érintett önkormányzatnak haszonkölcsön-szerződést is kötnie kell, amely a térítésmentes átadást tartalmazza."
(forrás:Index)

2 megjegyzés:

M. Fehérvári Judit írta...

Az ilyen dolgok mindig elterelik a figyelmet valami másról, hogy legyen min csámcsogni... Siófokot állítólag meg sem kérdezték, Siófoknak nem kell Károlyi, de a szobrot készítő mester siófoki származású. Úgy hiszem, Károlyi a maga idejében páratlan politikus volt, s mindegy, hogy melyik oldalhoz tartozott. Lehet, nem jól! A fene sem érti ezt!

Bagira írta...

Sok érdekesség van a szobor eltüntetésénél, éjjel bontották, és a bontási engedély sem érvényes engedély?
És ha viszik József Attila szobrát is, na az már igazán belemarhat a lelkünkbe!

Én sem értem, miért kell egy rombolni.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...