Öregjeink, az öregek,
a vének, aggok, esendőek,
öregjeink, a remegők,
a bunda - mamuszos - szívűek
itt topognak a ház előtt,
vagy a gangon, hol süt a nap,
elhányt fillérjeinkért ők
mint kincsekért, lehajlanak,
öregjeink: az öregek
megbecsülik a perceket,
míg mi herdáljuk napjaink,
nekik minden perc visszaint,
s visszaintenek mind az évek,
mert szegénykék, ők olyan vének,
öregjeink: az öregek,
ők olyan aggok,
esendőek,
velük már minden megesett,
csak az a végső, csak az várat,
csak az a vég, csak az nem várhat,
botlanak mindig közelebb,
kiszolgáltatva, szívig fosztva
minden göröngyben megbotolva,
botolva mindig közelebb,
ahhoz a végső pillanathoz,
ami majd végső nyugalmat hoz,
kisebbek, mint a gyerekek,
mégis bennünket féltenek,
mégis miattunk imádkoznak,
kik helyükre hullunk maholnap,
öregjeink: az öregek.
- Kiss Benedek -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése