Könny az életem

 

Nekem minden egyes nap fájdalmat terem,

így csupa könnyből áll az egész életem.

De nem baj Istenem, bátran viselem,

mert ez nem változtathat szeretetemen.

Amíg más mosolyog, és felhőtlen kacag,

az én szívem lassacskán szálára szakad.

Ám inkább szívem legyen ily megtört roncsdarab,

mint hogy lelketlenül éljem a mindennapokat.

Aki érezni és szeretni tud, az folyton könnyezik,

mert megtanulta, becsülni a szív érzéseit,

azt az érzést, mely egy napon kiváltság lehet

azok felett kikből hiányzik az ember-szeretet.

 

Kun Magdolna

ÖREG SZÍVEM

 Róna Katalin

Öreg  szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, nem cserélhetem újra!

Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,

sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.

Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?

Istenem még milyen feladatokat oszthat?

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, ki tudja, meddig bírja?

A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,

két szép gyermek, kiknek életet adtam.

S, most végre már nagymama is lettem,

kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:

Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?

Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?

Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,

amit csak kérsz én mindent megteszek!

Csak még egy kis időt adj énnekem,

nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,

megkopott már, de talán még elbírja!

Tisztességgel elvégzem a munkám,

ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.

Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,

elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr!

Róna Katalin

Emlékezés

 Már nem biztos rám ismernél,ha elém tévednél, 

újra látnál.

hajdani ég kék szemem, szürke árnyékban már

homlokom redői arcom egyre mélyem ráncai 

gyermeki vonásim alig idézik .

Fehéren göndörödő szőke fürtök hol vannak már?

Lassan mély szőke szín, újra fehérre vált. 

Egy tincs, lapok közé zárva még most is őrzöm 

titkos kis dobozban pihen, ahogy te raktad össze,. 

Tudom neked mennyit is jelentett, mennyi öröm, könny tapadt hozzá,

mire engem magadhoz vonhattál.

Mennyit harcoltál, mennyi erő kellett az úthoz

s mennyi lemondás, élted enyémért áldozd.

Mindig könny csillant  szened sarkán, hol az öröm hol a fájdalom szülte. 

Hinni akartad,

soha semmi nem választ el minket

s mire felnőttem,

hátra sem néztem, 

mikor férjem mellett új életem kezdtem.

De fiaim is nőttek, és villámként csapott belém, minden.

 Minden érzés,

minden tett súlya, 

mely szívedbe hol örömet, hol fájdalmat vitt, mikor én melletted felnőttem.

Szíved eggyé vált velem, s nem tudtam, nem tudtam soha hálát adni érte

Késő volt szavakat keresni, szavakat pótolni.

Hálásnak lenni, és mindenért viszont szeretni. 

Adtál valamit, amit csak te adhattál, nekem, 

egy édesanyát.

Anyáknapján

 

 Még mindig hiányzol, hiába a sok sok év nélküled, 

kezed érintése nélkül, hangod sem hallom, 

csupán álmaimban érzem, ahogy gondoskodva suttogsz 

aggódó tekinteted ölel közben.

Sok sok éve hogy elmentél itt hagytál, fogódzó nélkül

egyedül fonogatom életem gubancokkal teli fonalát.

Hogy éltet adtál, nem kétséges, nemesebb tett nem is létezik mit te tettél értem.

Mindent félretéve csak értem éltél drága jó Édesanyám.

Cilukád, 2021. 05.01. a Covid után