Mikor kimegyek a sírhelyedhez, ahol nyugszol, immáron 32. éve, gyermeki szorgalom, és kötelességtudás ami ébred bennem, ezt mindig fontosnak tartottad, legyen meg bennem. Mint ahogy te is példát mutattál, és mintául szolgáltál.
Telnek az évek, 30 éves voltam, mikor először álltam meg itt. Ma 32 évvel később, itt állok, ugyan avval a hálával, szeretettel, tán még erősebb szeretettel, hiszen vágynám azt ki is fejezni feléd(immáron elkésve). Nézem a dátumokat, nagyi született 1892 évben, mi minden volt akkor történelmünkben, és mikor anyu te 1916-ban megszülettél az első világháború dúlt javában.
Fiatalságod a II. világháború borzalmas időszakára esett, ki tudja hogy s mint éltétek túl nagyival ezen éveket.
Még láttam, megmutattátok a légó pincét, még bejártam sötét dohos helységeit, melyek nyomasztóan sötétek, és porosak, pinceszagúak voltak.
Már nyoma nem volt annak, itt lent sok napot voltatok lent, már felosztott széntároló helységek voltak. Illetve egy lakó asztalos műhelye. de sokat lófráltam odalent. Néztem ahogy dolgozik a gyaluval, ahogy ragaszt, ékel.
Állok a sírnál, és gyermek leszek, fogod a kezem.. annyira érzem.
A repülők leszállásra készülvén szinte a homlokom súrolják, robajjal haladnak el ott fent.
Te szeretted, a repülőket.
