Ragyog a világ.
Miként ha utoljára.
Vagy, mint először.
/Fodor Ákos/
Talán sosem volt ennyire időszerű, ahogy a vers megérintett. Mindig érint, simogat, kitalálja a legbelsőbb titkom, F-Á. (aki valamikor gurumként vezette utam, igaz rövid ideig csak)
Nos a december végi találkozás a traumaként érintő hírrel, mely életem hosszát tekintve nem túl biztató,s kénytelen leszek méltósággal hímzett mellényt hordani, és kinyitni szívem a világ felé. Nagyot szippantani a lepkeszínű álomból.
Néha minden sok, néha oly kis pontként elveszve állok a mindenség ködében. A napok most meditációval és egóm értékelésével telnek. Tudnom kell igazán mit akarok. Mitől lesz teljes ami még van.Fáradt szomorúság, de kíváncsiság ötvözi tudás szomjam, mely olthatatlan.
