Oldalak

2010. 05. 31.

Pipacs és a felhő

Hetvenéves nyugdíjkorhatárt javasol az EU

No hogy ezt megpillantottam, el is borzadtam. Azért ehhez nem kevés bátorság kell. Arra leszek kíváncsi, mikor vezetik be, hogy hány éves kortól lesz kötelező a munkába állás?
Szerintem ez lenne egy logikus lépés. A sok munkanélküli áll és vár, hogy dolgozhasson, nekik sokáig fog tartani a várakozás.
70 év! Ebből elveszek 18 évet, 52 évig nap, mint nap lehet húzni az igát.
Anyáink milyen büszkén mondták: - Ledolgoztam 35 évet. Nos, a következő generáció evvel nem tud nagyot mondani majd.

Azt gondolom, el kellene azon gondolkodni, hogy lehetne mindenkit a becsületes adófizetésre késztetni, és akkor nem lenne ekkora hiány a kasszában. Ingyen szeret sokunk részesülni a jóból (ami már nem is annyira jó), elfeledve azt, hosszú évtizedeken keresztül ez nem járható út.
Valaki(k) ezért súlyos árat fog(nak) fizetni.
S talán ebbe a valaki(k)be az én fiaim is beleesnek.

2010. 05. 29.

Dennis Hopper



74 éves korában meghalt a Szelíd motorosok rendezője.
Dennis Hopper 1936-ban született Kansas államban, tizenhárom éves korától családjával San Diegóban élt, ahol színészkedést tanult. Tizennyolc évesen Los Angelesbe költözött, ahol azonnal színészként kezdett dolgozni: első mozifilmje az 1955-ben bemutatott, James Dean főszereplésével készült Haragban a világgal volt, akivel ezt követően az Óriás-ban is játszott. Dean nagy hatással volt a fiatal Hopperre.
A 60-as években Hopper főleg westernfilmekben szerepelt a nagy dobásig, az 1969-es Szelíd motorosok-ig. Hopper sok mindent szeretett volna rendezni, csak motoros filmet nem, mivel ő, Fonda és Jack Nicholson is játszott már motoros filmben korábban, de végül Peter Fondával több ötletük közül csak erre találtak finanszírozót. A road movie-ban motoros drogcsempészeket alakítanak, akik rossz véget érnek, de előtte még alaposan kiélvezik az életet. A kritika és a közönség is nagyon jól fogadta a filmet, amely több szempontból is forradalminak számított: egyrészt ez volt az egyik első olyan mainstreambe kerülő alkotás, amely a 60-as évek ellenkultúráját állította a középpontba, másrészt lényegében innen számítható az amerikai független film megszületése.
forrás: origo

A film nekem is a kedvencem volt, sokszor megnéztem a moziban. Megnéztem barátokkal, megnéztem egyedül, megnéztem még édesanyámmal is. Akkoriban a jegyárak ezt megengedték, hogy beugorjon egy fiatal délutáni filmvetítésre.
Szerettem Fonda-t, nagy kedvenc volt, Hoppert és Nicholson-t.És legfőképp a zenét szerettem. A szelíd motorosokat, amint vadnak születnek.

2010. 05. 27.

Hogyan vezessünk autót viharban?

Időszerű, és úgy látom állandósuló a helyzet, hiszen mindennapra jut egy felhőszakadás.
Az Origo-n találtam eme információkat, és érdemes legalább egyszer el is olvasni.

Szakadó esőben és szélviharban a legtöbb helyen ugyanakkor magára van hagyatva az autós. Mit tehet ilyenkor, hogy elkerülje a balesetet? A csődöt mondott lámpákkal teli kereszteződésekben el kell kerülni a rutinból autózást, és szinte lépésben érdemes megközelíteni ezeket a helyeket, még akkor is, ha előttünk halad a forgalom.

Más helyzetekben is a legfontosabb tanács a normál körülmények között megengedettnél jóval alacsonyabb sebesség, különösen a víz alatti kátyús utakon. Ha nemcsak az eső szakad, hanem viharos erejű szél is fúj, akkor a fás, kanyargós területen különösen indokolt a lassú haladás és a megszokottnál nagyobb figyelem, ugyanis bármelyik kanyarban feltűnhet váratlanul az autó előtt egy kidőlt fa, vagy lehullott ág.

Hogyan óvjuk a kocsinkat a sok víztől?

Nem vitás, hogy a sok víz baleset nélkül is komoly kárt okozhat az autóban. Az elsőszámú szabály az, hogy az előttünk levő víztömegen nem szerencsés nagy sebességgel áthajtani. Hiába lenne jobb érzés gyorsan túl menni rajta, a technika megóvása megkívánja az óvatosságot. Lassan kell megközelíteni, időben fékezni, hogy a mögöttünk haladók is reagálni tudjanak, visszakapcsolni kettesbe, és kis fordulaton, minél kevesebb vizet felverve túljutni rajta.

Egy átlagos személyautó így küszöbmagasságig érő vízben jó eséllyel el tud boldogulni, de nem mindegy, hogy az adott típus elektromos részegységei hol helyezkednek el. Nem tesz jót, ha ezeket megáztatjuk, tudnunk kell hát, hogy a gyújtás és a motorvezérlés elemei milyen magasságban vannak. A légszűrőn bejutó víz tönkreteszi a motort, ha levegő helyett az összepréselhetetlen víz kerül az égéstérbe, ilyenkor elhajolhatnak a hajtókarok is, és máris több százezer forintos a kár. Figyelni kell a turbófeltöltők levegőbelépő nyílására, a feltöltőn keresztül is vízbe lehet fojtani ugyanis a motort.

A gyakorlatban általában nem ebből, hanem az elektromosság vízzel való találkozásból lesznek a bajok. Ma már minden autó villamossági berendezéseit úgy tervezik, hogy lehetőleg ellenálljanak a fröccsenő víznek, de a derékig érőt egyik nem bírja jól. Általában a vezérlő elektronika viszonylag magasan helyezkedik el a motortérben, valószínűbb, hogy a gyújtásrendszer elázásakor fog megállni autónk, és ha ez épp félméteres vízben történik, akkor lassan tovább ázhat sok minden.

Ha mélyebb vízben ragadunk a kocsival, tönkremehet a vezetőülés alá, a padlóba telepített légzsákvezérlés, ennek cseréje legalább százezer forint. Az autó középtájékán, szintén a padlózat alatt van a menetstabilizáló elektronika, az ESP központi érzékelője. Jobb nem belegondolni, mivel jár ennek a cseréje. Amikor a tengelyig érő vízben autózunk, az elektromos csatlakozók és a világítás is károsodhat. A fontosabb alkatrészek közül tönkremehet a hűtőventillátor, a drágábbak közül a xenon lámpák trafója, ami egy új autónál közel százezer forint.

Hasonló a helyzet, ha olyan helyen parkolunk, ahol elönti az ár az autót. Annyival talán jobb a helyzet, hogy ilyenkor a motor legbelsejébe nem kerül víz, viszont az áradással járó homokszemcsék és kosz minden mást beborít. Hiába az ajtókeretek gumikéderei, ezeknek a résein és más helyeken is be tud jutni a víz. Apró gumidugókkal van tele minden karosszéria, ezek lehetnek gyárilag előkészített alagutak, ahol fúrás-faragás nélkül lehet plusz vezetékeket behúzni, például a hifinek. Emellett vannak olyanok, amelyeket épp azért építettek be, hogy ha úszik minden, utána ki lehessen ereszteni a vizet. Az áradáskor elöntött autóknál a kipufogóval is lehet gond, és a katalizátorbetétet is ki kell szárítani, hogy rendesen működjön.(Hollósy Balázs)
forrás: origo

2010. 05. 23.

Hatvanban jártunk

A Zagyva megáradva
Jó idegenvezetőm akadt
Udvarias is! A templom tornya a lombok közül.
Űdítő a fagyizás!

2010. 04. 23.

Tavaszi séta


Nem volt olyan szikrázó napsütés, a szél is hüvösen fújt, de egy rövid sétát tettünk az Óbudai - szigeten:


A séta nem ér semmit jutalomfalatok nélkül,

kicsit meg-megálltunk,

s találkoztunk nagyobbakkal..

s megcsodáltuk a pitypangok erdejében a bűvős kimeríthetetlen tarisznyát.

2010. 04. 03.

Húsvétra...


Uncsinővéremtől kaptam e kedves versikét, küldöm tovább minden kedves barátomnak, olvasomnak.

Eljött a szép húsvét reggele
Feltámadásunk édes ünnepe.
Ünneplő ruhákba öltöztek a fák
Pattognak a rügyek, s virít a virág.
A harang zúgása hirdet ünnepet
Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.
Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem
Akit azzal meglocsolokmegáldja az Isten.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok
Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.

Kívánok kellemes ünnepet, és
ha szereted, sok locsolót!

2010. 03. 30.

Tavaszodik, I


Sáncban a hóviz
könnyü hajót visz,
füstöl a fényben a barna tető.
Messze határba
indul az árva,
lenge madárka: billegető.

Titkon a Bükkben
moccan a rügyben
- mint csibe héjban - kandin a lomb,
s mintha a róna
kedve dalolna,
úgy muzsikál, muzsikál a kolomp.


Indulok. Értem.
jól tudom: értem,
értem üzenget a zsenge határ:
"Szíved, a bomlott,
ócska kolompot
hozd ide, hozd ide, hozd ide már!"

- Áprily Lajos -

2010. 03. 23.

"Élõ történelem Óbuda szívében"

Amiről lemaradtam..de kedves Barátnőm ragyogó csilingelő tollával némi ízelítőt adott arról, amit látni kellett volna.
Élő történelemóra Óbuda szívében

Óbuda-Békásmegyer Lengyel Kisebbségi Önkormányzata és a Wysocki Légió Hagyományőrző Egyesület tegnap (2010. március 23-án) bemutatót tartott a Nagyszombat utcai római Amfiteátrumban.

A gyerekek és a megjelent felnőttek legnagyobb örömére izgalmas és érdekes előadást láthattunk ezen a csodálatosan verőfényes délutánon.

Megjelentek a váci hagyományőrzők, de jöttek Szegedről, Szőgyényből és Dabasról is. Voltak gyalogosok, akik parancsszóra mutatták be alakzataikat és felváltva lőttek, szúrtak, meneteltek. A tüzérek ágyúikkal lőttek, nem is egyszer, amitől aztán nem csak a közönség, de még az autók riasztói is beindultak. A legnagyobb sikert mégis a lovasok aratták szépséges lovaikkal, a gyerekek hangos tapssal és éljenzéssel fogadták a változatos és nagyon látványos előadásokat. Szerepeltek magyar íjászok, Ferdinánd huszárok, láthattunk fehér és barna lovakat is. Vágtattak, lobogott a sörényük és mindenki lelkesen szurkolt nekik. Egy kisebb balesetet leszámítva minden zökkenőmentesen zajlott. A látottak alapján egyet kell értenünk Blaha Lujzával, aki egyszer ezt mondta:

?Isten legszebb teremtménye a magyar huszár.?

Nagyon tetszettek a lengyel ulánusok, akik Lengyelországból érkeztek és bámulatosan fegyelmezetten, egyszerre mutatták be tudásukat. Egyenruhájukat mindenki megcsodálta, dsidájuk pedig valóban félelmetes fegyver lehetett, a bemutató e felől nem is hagyott kétséget bennünk.

A lengyel-magyar barátság sok évszázadra nyúlik vissza, mindezen időkből láthattunk ízelítőt. A műsorvezető-történész amellett, hogy megismertetett bennünket az eseményekkel, információkat adott a különféle egyenruhákról és fegyverzetekről is.

Érdemes volt elmenni és megnézni, sajnálhatja, aki lemaradt róla, egy kellemes élménnyel és sok-sok tudással lett szegényebb. Köszönet a Kisebbségi Önkormányzatnak és a megjelent hagyományőrzőknek a szép délutánért.

2010. 02. 21.

Arról van szó...

Valamikor kedvenc kőltöm egyike volt Hikmet. Most kalandozva az online világban akadtam erre a versére, és megérintett lánykorom sejtelmes múltbéli el-eltünő képe.


Az eljövendő fényességben állok,
kezemben vággyal, s oly szép a világ.

Szemem nem győzi bámulni a fákat.
és reményzölden intenek a fák...

Eperfák szegte fényes út szalad,
a betegszoba ablakában állok.

Nem is érzem az orvosság szagát,
valahol biztos szekfűk nyílanak.

Nem az a kérdés, hogy fogoly vagy-e,
Arról van szó, hogy meg ne add magad.

- Nazim Hikmet - (Somlyó György fordítása)

Nâzım Hikmet Ran (1901. november 20. – 1963. június 3.), ismertebb nevén Nâzım Hikmet (nɑːˌzɯm hikˈmɛt), török költő, drámaíró, regényíró; az egyik legismertebb modern török költő, kit világszerte a 20. század legnagyobb költőinek egyikeként tartanak számon. Nemzetközi hírnévre lírájával tett szert.
Műveit több mint 50 nyelvre fordították le.
forrás: wikipedia

Februári alkony


Mámoros volt az esti levegő,
mely megcsapott, mikor munkából merengve
megtörten indultam hazafele.
Február friss fuvallata meglegyintett,
a pár napja hullott hótakarónak
ma a Nap nem kegyelmezett.
Kiterjedt tócsákat kerülgetve
lágyabb, könnyebb napok reménye érint,
a tavasz illata ismerősként érkezve
régmúlt ízeket, hangulatot idéz.
Máskor nem figyelve erre, most tudatosan
mélyeket lélegeztem - hihetetlen érzés...
nem fut el hirtelen, marad még a tél,
de az új tavasz reménye
sejtjeimbe rögződve,
rejtve már bennem él.

/Magdileona/

2010. 01. 11.

Füles

Füles a nevem. Én vagyok a legaktívabb, és a legnagyobb a testvéreim közül. De ha kiszaladgáltam magam, szépen viselkedem. Nem csinálok galibát ígérem. Még én is várom a gazdimat nagyon, hogy eljöjjön értem.

Tappancs

Talán értem is eljön Valaki??
Nagyon jó kiskutya vagyok, és az is maradok!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...