Újabb Év, és Anyák napja érkezik. Ahogy repülnek előre az évek, egyre nagyobb súlya van e napnak. Jut eszembe, mikorTe sírtál Nagyi után, és én nem értettem, miért kell annyi év után igy jajogni valaki után. Hát ma már értem, milyen volt a fájdalmad, benned, ami sosem múlik el. Kötödtél Nagyihoz nagyon is, és szereteted túláradó volt, mint ahogy felém is árradt. Most én jajojgok, hol is vagy én Anyukám, vajon miként pillantasz onnan fentről le rám.
Annyi mindent mondtál, tanítottál, és annyira itt van bennem, hordom örökséged. Figyelmed oly sok mindenre kiterjedt, mára értem . Nehéz súly volt rajtad, jól tenni, jól akarni, nevelni, szeretni.
Egyke maradtam nélküled, nincs ki úgy de úgy lásson, szeressen ahogy te tetted édes Anyukám. Hogy szaladnék újra előtted, mikor mentünk az ovi felé, ahogy ugráltam, bujkáltam, minden nap, ismételve, a begyakorolt pillanatokat. S te mindig rámragyogtál. Bíztattál. Csak ne védtél óvtál volna annyira mint tetted, tán erősebb lehettem volna felnőtt létemre, és tán jobban harcoltam volna önmagamért. Beleestem ugyan abba a hibába mint te is Anyu, Mert csak nyeltem, alkudtam, csendben örlödtem a bántások aladt.
De holnap Anyák napja, és én rád gondolok majd egész nap, de csak a vidám, szép szeretetteljes pillanatainkra.
Köszönök mindent Anyu!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése