Istenem...

Bella István: Estkáva

Istenem, milyen kutat bíztál reám, s micsoda vödröt – magamat, téged –, hogy megmerülvén az árnyhinaras sötétben, éj-békák, homály-sziszegések közül fényt húzok fel: csobogó, tiszta fényt. De mért nem ügyelsz rám, uram, hogy magam után ne zuhanjak.

Szavak nélkül...

nincs bátorságom megszólalni (sem):(










Valamikor közöttük dolgoz(hat)tam, most -már messziről- de oly közelinek tűnik...a fájdalom..

VIDÉKI NAPRAFORGÓ

Öreg kert mélyén láttam őt
Tikkasztó nyár fülledt delén.
A vén kert mindig naptalan
S ő csöndesen csak várt szegény.

Várta az istent, a napot,
Felé fordulni úgy akart,
De hasztalan. Magányosan
És mindig naptalan maradt.

Így néztem őt testvér gyanánt
Fájdalmasan, vén kert előtt.
Vén kert előtt fájdalmasan,
Magányosan úgy néztem őt...

Juhász Gyula:Vidéki napraforgó