Nem olyan volt, mint a templomok freskóin. Nem volt szárnya, szőke haja, kék szeme, gyermekarca és hosszú fehér ruhája sem. Egyszerű volt és jó, s mindemellett teljesen hétköznapi. Az arca szép volt, vonásaiból nyugalom és harmónia áradt. Különös birodalom az övé, a remény, a harmónia, az oltalom és a bölcsesség világa. Ott volt velem amikor megszülettem, s magával visz, ha meghalok. Kísérőm egy életen át, talán többön is. Tökéletes, és tudja, hogyan maradjon az. Tud beszélni, de nem hangosan. Szavait csupán az elméd hallja. Megismered a hanglejtéséből, érzed a lelke rezdülését, ahogy átjárja a tied. Egyszerre kommunikál szavakkal és érzelmekkel. Megtanít a gesztusok világára, az arc rezdülésének tanára, a tekintet tükrére, s hogy érezd mások lelkét. Vigyáz rám, megvigasztal, tanácsot ad, s képes még adni valamit,egy nagyon erőteljes érzést, nagyon határozott és mély szeretetet. S ha ezt érzem megszűnik létezni a világ, mert ez minden rést kitölt bennem, mert én magam sem vagyok más abban a percben, csak szeretet, s ez olyan jó érzés, hogy kicsordulnak tőle a könnyeim. Érinteni is képes, sokkal finomabban, mint az emberek, érintéstelen érintéssel, ami lágyabb és bensőségesebb egy fizikai érintésnél. Törődött a lelkemmel és azt hiszem, most is ezt teszi. Azonban mindig értésemre adja, hogy a hétköznapi kis harcaimat nekem kell megvívnom, ő nem tud és nem is akar ebben segíteni, azért, hogy megálljak a saját lábamon. A félelmeim leküzdésében azonban mindig segít. Jó vele lenni, de ezt sem szabad túlzásba vinni, mert lassan eltávolodom a realitásoktól. Mindez nem lenne probléma, ha nem a Földön élnék és nem kellene olyan sokat törődni a valósággal, azzal, ami életben tartja fizikai, és mulandó testem, még akkor is ha lelkem angyalként ki akarna repülni onnan. Mert egyedül ő képes megtanítani téged arra, hogyan legyél angyal, s ki tudja, talán sikerül neki. Akkor majd neked kell vigyázni mások lépteit, őrizni álmukat, letörölni a könnyeiket, reményt és szeretetet adni nekik, s ha ezt megtetted, igazán boldog lehetsz, olyan boldog, hogy az már meghaladja egy földi ember képzelő erejét. Lelked eggyé válik a világegyetemmel, s a fény özöne hullámzik át rajtad, azé a fényé, amely minden ember lelkében ott rejtőzik, de nem mindenki tud róla.
Az eredeti novellát 1994-ben írtam, ez egy tömörített változat.
forrás:
Flowersfromthegarden
