.JPG)
2007. 06. 22.
2007. 06. 21.
Újra tűz..
Kávépörkölő üzem borult lángba a III. kerületben
1 nézelödő:)
Újra kigyulladtak a lángok, már Dunakeszi felől lehetett látni a hatalmas fenyegető füstöt...sápadozva közeledve lakótelelepünk felé, hisz akár ott is lehetett volna a tűz, de hátrébb egy üzem gondolta úgy porig ég.
Elmentünk megnézni...ekkora fokozatú tüzet én sem láttam még, .....legalább 30 szer kint volt, két létrát is láttam a távolból.
Fantasztikus volt látni őket munka közben...
Fotó:Lánglovagok.hu
1 nézelödő:)
2007. 06. 20.
2007. 06. 16.
Szelektálás
sok mindent megtudtam, mindenképpen, lényegest is..
mert mint hogy nem kell körbenézni, nincs e még érdekelt fél, akinek lenne válasza,
helyettesítünk, és szelektálunk..
ez így jó...messze visz minket a közösnek gondolt úton..
vagy a gondolat kanyart is téveszthet?
mert mint hogy nem kell körbenézni, nincs e még érdekelt fél, akinek lenne válasza,
helyettesítünk, és szelektálunk..
ez így jó...messze visz minket a közösnek gondolt úton..
vagy a gondolat kanyart is téveszthet?
Der Löwe
Délután oroszlánokkal "randiztam", némelyik beszélt is, és sok sok érdekességet elárult hosszú életéből..bizony némelyik Marschalkó János keze nyomán jó rég született( 1852), s tette híressé alkotójukat. Sokan hihetik az oroszlánoknak nincs nyelvük (evvel akkoriban igen sok gúnyos megjegyzést ontottak "gazdájukra", de végül bebizonyosodott, van csak a szájuk mélyén), én bizton állíthatóm...tudnak beszélni:))))
A Duna parti sétány így a késői délutánon egyre több túristát vonz, de hontársaink is vidáman kerekeznek a mindig hűsen mozgolódó szélben.
Mennyi minden megfigyelhető, ha lehuppansz egy magányos padra, egy terebélyes fa koronája alatt. Csak pici izgalom, nem rád esik majd egy öreg ág, intőleg, mert bátor voltál.
Szóval oroszlánunk sok sok nyelven beszélt, és még németül is, mert bizonyíthatóm, hogy egy német túristát is útba tudott igazítani.
Lássatok csudát...
én láttam...
2007. 06. 04.
Historie
Délután gépek morgására gyűlt egybe a tömeg s persze bámészkodni.
Éppen házunk előtt esett meg az eset.
Piros autók színesítették be szürke betonrengetünket, gyorsléptű tűzoltók tették gyorsan és szakszerűen a dolgukat, találgatást hagyva lézengő tátottszájú pornépnek.Valamely okból kifolyólag a 8.emeleti lakásba kellett bejutniuk, mindezt két útvonalon tették meg, az utca felől emelőkosaras gépjárművel, illetve a 9. emeleti erkélyről leereszkedve a ház külső oldalán.
Látványosan biztosan tették mindezt, mintha csak egy egyperces novella íródott volna. Gondolom-valószínűsíthető-a 8. emeleti lakásban rosszul lett a bentrekedt személy, és tűzoltói segítséggel bejutván a lakásba, ők nyitottak ajtót az érkező segítőknek. Persze mindez találgatás részemről is, de tán az esti híradó..vagy a tűzoltó portál igazolja feltevésem.
Jelentem, senki sem sérült meg..az égból cigánygyerekek sem potyogtak...viszont a játszótéren unatkozó szülők estig nagy buzgalommal mesélték egymásnak az egyre izgalmasabbá formálódó históriájukat....
s.k.1nézelődő
2007. 06. 03.
Agyondícsért gyerekek
Agyondicsért gyerekek 2007. június 3., vasárnap, 6:01
Önimádó, nárcisztikus személyiséggé válhat az a gyerek, akit túl sokat dicsérnek otthon - állítja egy közelmúltban megjelent amerikai pszichológiai kutatás. Vannak azonban szakemberek, akik határozottan állítják: egy szülőnek sosem szabad a jogos elismeréssel fukarkodnia, hiszen csak így lehet egészséges önbecsüléssel bíró felnőtt a gyerekből.
E sorok szerzője először három percesen dicsérte meg a gyermekét, hogy az milyen ügyesen a világra jött, és még egy napos sem volt, amikor már telekürtölte a kórházat azzal, hogy az újszülött valószínűleg táplálkozási világrekordot állított fel az étkezésenkénti 30 grammos mennyiséggel. Ám egy közelmúltban megjelent amerikai kutatás szerint lehet, hogy mindezzel egy lökést adott annak, hogy torz személyiségű felnőtt legyen szépreményű csemetéjéből.
E felmérés ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy narcisztikus személyiséget nevelünk, ha minduntalan, sokszor anélkül, hogy megérdemelné, azt ismételgetjük a gyerekeinknek: "te különleges vagy", s elvárjuk tőlük, hogy ezt el is higgyék. A kutatást vezető Jean Twenge, a San Diegó-i Állami Egyetem professzora úgy vélte: az USA-ban elterjedt oktatási-nevelési gyakorlat következtében az amerikai gyerekek hihetetlenül fontosakká válnak saját maguk számára.
A pszichológusok 1982 és 2006 között több mint 16 ezer egyetemistával végeztették el az úgynevezett narcisztikus személyiségi tesztet. A megkérdezetteknek például olyan állításokra kellett reagálniuk, mint "Ha én irányítanám a világot, sokkal jobb hely lenne", "Azt hiszem, én különleges ember vagyok" vagy "Úgy élem az életem, ahogy én akarom".
A kutatók megállapítása szerint mostanra az egyetemisták kétharmadának volt átlagosnál magasabb az én-központúságot mérő, úgynevezett NPI-értéke, míg 1982-ben csak kevesebb, mint egyharmadának.
A tanulmány társszerzője szerint az önimádat járhat bizonyos előnyökkel, de ezek eltörpülnek a hátrányok mellett. Ilyen lehet, hogy ezek az emberek nem képesek hosszú távú, szoros kapcsolatokra, hajlamosabbak a hűtlenségre. Játszmákat játszanak, másokkal szemben tisztességtelen módon, túlkontrolláltak, és időnként erőszakosak.
Ugyanakkor, ahogy erről egy nemrégiben az MSNBC-n megjelent cikk is beszámol, komoly vita folyik az Egyesült Államokban a tanulmány bizonyos megállapításiról. Az írásban megszólalók egy része nem osztja a nézetet, amely szerint a sok dicséret szörnyeteggé változtatja a srácokat. Azt viszont az elismerés-pártiak is osztják, hogy nem mindegy, miért, és hogyan veregetjük vállon a kiskorút: a dicséret megalapozott és őszinte - vagyis hiteles kell, hogy legyen.
Nem ez az egyetlen és első olyan kutatás, amely szerint a nyakló nélküli dicséret káros is lehet. "A huszadik század utolsó három évtizedében tizenötezer tudományos közlemény jelent meg Amerikában az önbizalomról és arról, hogyan hat a nemi élettől a karrierig mindenre" - írta Po Bronson a "Bankárvilág vitriolban" címen megjelent könyv szerzője írta a New York magazinban. Ugyanakkor ez a cikk is megismétli azt az állítást, hogy nem szabad a gyerek eszét folyton dicsérni kell, mert nem attól erősödik az önbizalma és nem attól lesz sikeres.
Emberből vagyunk, nem istenből
A mitológia szerint Nárcisz egy gyönyörű fiatalember volt, akibe számtalan nimfa szeretett bele, de ő hideg és elutasító maradt. A nők az isteneket kérték, hogy büntettessék meg a gőgős ifjút, s a bosszú nem maradt el: egy forró nyári napon az ifjú Nárcisz, szomját oltandó a víz fölé hajolt, és amikor meglátta önnön arcképét azonnal beleszeretett. Amikor azonban megpróbálta elérni imádata tárgyát, a vízbe zuhant, és ott lelte halálát.
Csernus Imre pszichológus szerint, Nárcisz XXI. századi utódai ennél összetettebbek. A doktor úgy fogalmazott: a narcisztikus személyiségben az egoizmus nagyon magas szinten van jelen. "Ma arra az emberre mondjuk, hogy narcisztikus személyiség, aki önző, egyáltalán nem fogadja el a kritikákat, sértődékeny, lobbanékony, kikéri magának a mások véleményét, és mindig mindent ő tud legjobban. Az ilyen típusú embernek nagyon fejletetlen az érzelmi intelligenciája, s ez ahhoz vezet, hogy az érzéseket nem megéli, vagy kimondja, hanem inkább elfojtja, és lenyomja önmagában."
Aranyketrec vagy haveri nexus
Azzal, hogy a ilyenfajta torzulásért a szülő is felelőssé tehető, Csernus Imre részben egyetért: "Ha egy szülő, átbillenve az egyensúlyon, folyamatosan azt hangsúlyozza gyermekének, hogy ő a legszebb, a legokosabb, de emellett nem tolmácsolja felé a megfelelő kritikákat, és nem szorítja mindezt megfelelő keretek közé, akkor bizony elrontja a gyereket." - mondja a pszichiáter, és hozzáteszi: erre persze nem ez az egyetlen módszer.
"Az egyik leggyakoribb szülői viselkedésforma, az úgynevezett aranyketrec típusú magatartás, amikor egy szülő mindent megad, és megenged a gyerekének; a másik pedig, amikor valaki a gyermekét a batrátjaként kezeli. Utóbbi - bár az aranyketrec-típusú hozzáállásnál elsőre jobban hangzik -, azért különösen rossz, mert a gyereknek is felnőttnek is megvan a saját pozíciója, és ha valaki ezt a kettőt összekeveri, azt tapasztalja, hogy a gyerek egy idő után nem tiszteli őt, mert azt hiszi: ő is megtehet mindentt, amit a felnőtt megtehet."
Csernus emellett azért fontosnak tartotta hangsúlyozni, dicséretre természetesen szükség van: "Az egészséges mértékű szülői dicséret megtanítja a gyereket arra, hogy embereből vagyunk és nem isteneből."
"Azóta szaporodtak meg a személyiségzavaros emberek, amióta a élettempó felgyorsult, és nem foglalkozunk belső világunkkal. Azóta egyre többen esnek szét fiatalon" - véli a szakember.
Nem az életre készül, hanem él
Létezik ugyanakkor egy pedagógiai módszer, amely programszerűen is fukarkodik az elismeréssel: ez a Montessori irányzat. Ennek egyik képviselője, az egyik budapesti személyiségközpontú iskola, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) egykori pedagógusa, Nádori Gergely.
"A Montessori pedagógiának van egy alapelve - ami elsőre kicsit megdöbbentőnek tűnik - miszerint sem büntetni, sem jutalmazni nem szabad, méghozzá azért, mert maga a rendszer arra épül, hogy egy kizárólag belső kontrollos, és belső motiváltságú tanulás alakuljon ki a gyerekekben"- magyarázza a tanár. "Ha nem az elvégzett munka a jutalom, hanem a tanár dicsérete, akkor már nem a belső kontroll irányít."
A szülői dicséretről azonban már más a tanár úr véleménye: szerinte a szülőnek az a dolga, hogy elismerjen. "A legnagyobb bajok abból vannak, hogy ha a gyerek nem érzi a szülői elfogadást. A gyereknek biztosan nem tesz jót, ha a szülő - akár programszerűen, nevelő szándékkal - nem hajlandó őt megdicsérni."
"Az iskola persze más: egy jól bezárt tér - folytatja Nádori - amely akkor jó, ha minél kevesebb korlátozással próbálja a diák személyiségének kibontakozását segíteni."
Nádori Gergely szerint, mindemellett az AKG azért egy különleges intézmény, mert ott egyénenként kezelik a diákokat, személyre szabott módszerekkel nevelnek. "Ha egy gyereknek arra van szüksége, akkor megdicsérik, de ha az tesz jót neki, akkor a kritikával szembesül. Ezt fejezi ki az iskola szlogenje is: "A gyerek nem az életre készül, hanem él".
Őszintén és mértéktelenül
"A pozitív megerősítés úgy kell, mint egy falat kenyér - véli ugyanakkor egy másik személyiségközpontú iskola vezetője. Rab András, a Kincsesház Magániskola igazgatója szerint, ha a "túldicséretről" beszélünk, akkor azt is meg kell vizsgálni, hogy milyen okból tesszük ezt. Az önbizalmat akarjuk segíteni, vagy egy egzakt értékelést akarunk adni. Rab András szerint az előbbiben nem állunk túl jól. "Szinte már reggel az ébredésnél, a cipőbekötésénél sérül a gyerek önbizalma." - mondja. Pedig a pozitív megerősítés olyan kapukat, és kommunikációs csatornákat nyithat meg, amelyek hihetetlen eredményekkel járhatnak. "Nem a saját nyomorunkba, a saját bajunkba, és állandó negatív tételeinkbe kellene a gyerekkel kéz-a-kézben belesüppedni, hanem épp ellenkezőleg - agyondicsérni." Rab András szerint a dicséretnek és a pozitív megerősítésnek nincs felső határa. "Beborul a kommunikáció, ha ez hiányzik."
Persze abban ő is egyetért, hogy dicsérni csak hitelesen szabad. Egy pufók kislánynak nem szabad azt mondani, hogy van olyan szép, mint a tv-ben látott karcsú modellek, de éreztetni kell vele, hogy az ő értékei ettől még nem sérülnek.
És mi a helyzet a szidással? Rab András úgy gondolja: semmi értelme. Amikor a szülő szidja a csemetét, vagyis indulatot közöl.
"A gyerek két módon reagálhat a szidásra: vagy félelmet mutat, és csak néz, nagy szemekkel, ezzel még jobban felidegesítve a felnőttet, vagy bedacol, elrohan és bevágja az ajtót. Ilyenkor csak a nyugalomnak van helye - de mivel a gyerek nem feltétlenül fogadja el a tanácsot, ne a tanácsadó, a "megmondó" szerepében tetszelegjünk, hanem inkább arról beszéljünk, mi hogyan csináltuk volna." - javasolja az igazgató.
A józan paraszti ész
"Próbáljunk normálisak lenni - vág bele Vekerdy Tamás gyermekpszichológus, aki szerint igen lapos megállapítás az, hogy a dicséret narcisztikussá teszi a gyereket. "Csak az a káros, ha valaki divatból dicsér, és nem is gondolja komolyan."
A pszichológus ugyanakkor úgy véli: ha a felnőttekben, tanárokban és szülőkben van egyfajta elvárás a gyerekkel szemben, az adott esetben még hasznos is lehet. Ennek alátámasztására egy másik kísérletet hozott fel, amelynek során, egy iskolában, kalapból kihúzták néhány diák nevét, akiket szintén véletlenszerűen kiválasztott tanárok gondjaira bíztak - ám tanár is, diák is úgy tudta: azért az elismerés, mert ők az iskola legjobbjai. Azt a feladatot kapták, hogy növeljék a teljesítményüket két éven belül. És, bár sem a gyerekek, sem a tanárok nem voltak sem jobbak, sem rosszabbak, mint a többiek, valóban jobb teljesítményre voltak képesek.
Másrészről viszont a dicséretnek sok fajtája van: néha elég egy szemvillanás, egy hátba veregetés, egy kacsintás.
"Ha az kell, legyek cinkosa a gyereknek, és igyekezzek átsegítni az élet és az iskola különböző nehézségein. Arra pedig, hogy eldöntsük, mikor mire van szüksége, javallott a józan paraszti eszünket használni"- fejezi be Vekerdy.
Kovács M. Veronika
[origo]
A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:http://origo.hu/noilapozo/eletmod/20070603hulyere.html
Önimádó, nárcisztikus személyiséggé válhat az a gyerek, akit túl sokat dicsérnek otthon - állítja egy közelmúltban megjelent amerikai pszichológiai kutatás. Vannak azonban szakemberek, akik határozottan állítják: egy szülőnek sosem szabad a jogos elismeréssel fukarkodnia, hiszen csak így lehet egészséges önbecsüléssel bíró felnőtt a gyerekből.
E sorok szerzője először három percesen dicsérte meg a gyermekét, hogy az milyen ügyesen a világra jött, és még egy napos sem volt, amikor már telekürtölte a kórházat azzal, hogy az újszülött valószínűleg táplálkozási világrekordot állított fel az étkezésenkénti 30 grammos mennyiséggel. Ám egy közelmúltban megjelent amerikai kutatás szerint lehet, hogy mindezzel egy lökést adott annak, hogy torz személyiségű felnőtt legyen szépreményű csemetéjéből.
E felmérés ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy narcisztikus személyiséget nevelünk, ha minduntalan, sokszor anélkül, hogy megérdemelné, azt ismételgetjük a gyerekeinknek: "te különleges vagy", s elvárjuk tőlük, hogy ezt el is higgyék. A kutatást vezető Jean Twenge, a San Diegó-i Állami Egyetem professzora úgy vélte: az USA-ban elterjedt oktatási-nevelési gyakorlat következtében az amerikai gyerekek hihetetlenül fontosakká válnak saját maguk számára.
A pszichológusok 1982 és 2006 között több mint 16 ezer egyetemistával végeztették el az úgynevezett narcisztikus személyiségi tesztet. A megkérdezetteknek például olyan állításokra kellett reagálniuk, mint "Ha én irányítanám a világot, sokkal jobb hely lenne", "Azt hiszem, én különleges ember vagyok" vagy "Úgy élem az életem, ahogy én akarom".
A kutatók megállapítása szerint mostanra az egyetemisták kétharmadának volt átlagosnál magasabb az én-központúságot mérő, úgynevezett NPI-értéke, míg 1982-ben csak kevesebb, mint egyharmadának.
A tanulmány társszerzője szerint az önimádat járhat bizonyos előnyökkel, de ezek eltörpülnek a hátrányok mellett. Ilyen lehet, hogy ezek az emberek nem képesek hosszú távú, szoros kapcsolatokra, hajlamosabbak a hűtlenségre. Játszmákat játszanak, másokkal szemben tisztességtelen módon, túlkontrolláltak, és időnként erőszakosak.
Ugyanakkor, ahogy erről egy nemrégiben az MSNBC-n megjelent cikk is beszámol, komoly vita folyik az Egyesült Államokban a tanulmány bizonyos megállapításiról. Az írásban megszólalók egy része nem osztja a nézetet, amely szerint a sok dicséret szörnyeteggé változtatja a srácokat. Azt viszont az elismerés-pártiak is osztják, hogy nem mindegy, miért, és hogyan veregetjük vállon a kiskorút: a dicséret megalapozott és őszinte - vagyis hiteles kell, hogy legyen.
Nem ez az egyetlen és első olyan kutatás, amely szerint a nyakló nélküli dicséret káros is lehet. "A huszadik század utolsó három évtizedében tizenötezer tudományos közlemény jelent meg Amerikában az önbizalomról és arról, hogyan hat a nemi élettől a karrierig mindenre" - írta Po Bronson a "Bankárvilág vitriolban" címen megjelent könyv szerzője írta a New York magazinban. Ugyanakkor ez a cikk is megismétli azt az állítást, hogy nem szabad a gyerek eszét folyton dicsérni kell, mert nem attól erősödik az önbizalma és nem attól lesz sikeres.
Emberből vagyunk, nem istenből
A mitológia szerint Nárcisz egy gyönyörű fiatalember volt, akibe számtalan nimfa szeretett bele, de ő hideg és elutasító maradt. A nők az isteneket kérték, hogy büntettessék meg a gőgős ifjút, s a bosszú nem maradt el: egy forró nyári napon az ifjú Nárcisz, szomját oltandó a víz fölé hajolt, és amikor meglátta önnön arcképét azonnal beleszeretett. Amikor azonban megpróbálta elérni imádata tárgyát, a vízbe zuhant, és ott lelte halálát.
Csernus Imre pszichológus szerint, Nárcisz XXI. századi utódai ennél összetettebbek. A doktor úgy fogalmazott: a narcisztikus személyiségben az egoizmus nagyon magas szinten van jelen. "Ma arra az emberre mondjuk, hogy narcisztikus személyiség, aki önző, egyáltalán nem fogadja el a kritikákat, sértődékeny, lobbanékony, kikéri magának a mások véleményét, és mindig mindent ő tud legjobban. Az ilyen típusú embernek nagyon fejletetlen az érzelmi intelligenciája, s ez ahhoz vezet, hogy az érzéseket nem megéli, vagy kimondja, hanem inkább elfojtja, és lenyomja önmagában."
Aranyketrec vagy haveri nexus
Azzal, hogy a ilyenfajta torzulásért a szülő is felelőssé tehető, Csernus Imre részben egyetért: "Ha egy szülő, átbillenve az egyensúlyon, folyamatosan azt hangsúlyozza gyermekének, hogy ő a legszebb, a legokosabb, de emellett nem tolmácsolja felé a megfelelő kritikákat, és nem szorítja mindezt megfelelő keretek közé, akkor bizony elrontja a gyereket." - mondja a pszichiáter, és hozzáteszi: erre persze nem ez az egyetlen módszer.
"Az egyik leggyakoribb szülői viselkedésforma, az úgynevezett aranyketrec típusú magatartás, amikor egy szülő mindent megad, és megenged a gyerekének; a másik pedig, amikor valaki a gyermekét a batrátjaként kezeli. Utóbbi - bár az aranyketrec-típusú hozzáállásnál elsőre jobban hangzik -, azért különösen rossz, mert a gyereknek is felnőttnek is megvan a saját pozíciója, és ha valaki ezt a kettőt összekeveri, azt tapasztalja, hogy a gyerek egy idő után nem tiszteli őt, mert azt hiszi: ő is megtehet mindentt, amit a felnőtt megtehet."
Csernus emellett azért fontosnak tartotta hangsúlyozni, dicséretre természetesen szükség van: "Az egészséges mértékű szülői dicséret megtanítja a gyereket arra, hogy embereből vagyunk és nem isteneből."
"Azóta szaporodtak meg a személyiségzavaros emberek, amióta a élettempó felgyorsult, és nem foglalkozunk belső világunkkal. Azóta egyre többen esnek szét fiatalon" - véli a szakember.
Nem az életre készül, hanem él
Létezik ugyanakkor egy pedagógiai módszer, amely programszerűen is fukarkodik az elismeréssel: ez a Montessori irányzat. Ennek egyik képviselője, az egyik budapesti személyiségközpontú iskola, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) egykori pedagógusa, Nádori Gergely.
"A Montessori pedagógiának van egy alapelve - ami elsőre kicsit megdöbbentőnek tűnik - miszerint sem büntetni, sem jutalmazni nem szabad, méghozzá azért, mert maga a rendszer arra épül, hogy egy kizárólag belső kontrollos, és belső motiváltságú tanulás alakuljon ki a gyerekekben"- magyarázza a tanár. "Ha nem az elvégzett munka a jutalom, hanem a tanár dicsérete, akkor már nem a belső kontroll irányít."
A szülői dicséretről azonban már más a tanár úr véleménye: szerinte a szülőnek az a dolga, hogy elismerjen. "A legnagyobb bajok abból vannak, hogy ha a gyerek nem érzi a szülői elfogadást. A gyereknek biztosan nem tesz jót, ha a szülő - akár programszerűen, nevelő szándékkal - nem hajlandó őt megdicsérni."
"Az iskola persze más: egy jól bezárt tér - folytatja Nádori - amely akkor jó, ha minél kevesebb korlátozással próbálja a diák személyiségének kibontakozását segíteni."
Nádori Gergely szerint, mindemellett az AKG azért egy különleges intézmény, mert ott egyénenként kezelik a diákokat, személyre szabott módszerekkel nevelnek. "Ha egy gyereknek arra van szüksége, akkor megdicsérik, de ha az tesz jót neki, akkor a kritikával szembesül. Ezt fejezi ki az iskola szlogenje is: "A gyerek nem az életre készül, hanem él".
Őszintén és mértéktelenül
"A pozitív megerősítés úgy kell, mint egy falat kenyér - véli ugyanakkor egy másik személyiségközpontú iskola vezetője. Rab András, a Kincsesház Magániskola igazgatója szerint, ha a "túldicséretről" beszélünk, akkor azt is meg kell vizsgálni, hogy milyen okból tesszük ezt. Az önbizalmat akarjuk segíteni, vagy egy egzakt értékelést akarunk adni. Rab András szerint az előbbiben nem állunk túl jól. "Szinte már reggel az ébredésnél, a cipőbekötésénél sérül a gyerek önbizalma." - mondja. Pedig a pozitív megerősítés olyan kapukat, és kommunikációs csatornákat nyithat meg, amelyek hihetetlen eredményekkel járhatnak. "Nem a saját nyomorunkba, a saját bajunkba, és állandó negatív tételeinkbe kellene a gyerekkel kéz-a-kézben belesüppedni, hanem épp ellenkezőleg - agyondicsérni." Rab András szerint a dicséretnek és a pozitív megerősítésnek nincs felső határa. "Beborul a kommunikáció, ha ez hiányzik."
Persze abban ő is egyetért, hogy dicsérni csak hitelesen szabad. Egy pufók kislánynak nem szabad azt mondani, hogy van olyan szép, mint a tv-ben látott karcsú modellek, de éreztetni kell vele, hogy az ő értékei ettől még nem sérülnek.
És mi a helyzet a szidással? Rab András úgy gondolja: semmi értelme. Amikor a szülő szidja a csemetét, vagyis indulatot közöl.
"A gyerek két módon reagálhat a szidásra: vagy félelmet mutat, és csak néz, nagy szemekkel, ezzel még jobban felidegesítve a felnőttet, vagy bedacol, elrohan és bevágja az ajtót. Ilyenkor csak a nyugalomnak van helye - de mivel a gyerek nem feltétlenül fogadja el a tanácsot, ne a tanácsadó, a "megmondó" szerepében tetszelegjünk, hanem inkább arról beszéljünk, mi hogyan csináltuk volna." - javasolja az igazgató.
A józan paraszti ész
"Próbáljunk normálisak lenni - vág bele Vekerdy Tamás gyermekpszichológus, aki szerint igen lapos megállapítás az, hogy a dicséret narcisztikussá teszi a gyereket. "Csak az a káros, ha valaki divatból dicsér, és nem is gondolja komolyan."
A pszichológus ugyanakkor úgy véli: ha a felnőttekben, tanárokban és szülőkben van egyfajta elvárás a gyerekkel szemben, az adott esetben még hasznos is lehet. Ennek alátámasztására egy másik kísérletet hozott fel, amelynek során, egy iskolában, kalapból kihúzták néhány diák nevét, akiket szintén véletlenszerűen kiválasztott tanárok gondjaira bíztak - ám tanár is, diák is úgy tudta: azért az elismerés, mert ők az iskola legjobbjai. Azt a feladatot kapták, hogy növeljék a teljesítményüket két éven belül. És, bár sem a gyerekek, sem a tanárok nem voltak sem jobbak, sem rosszabbak, mint a többiek, valóban jobb teljesítményre voltak képesek.
Másrészről viszont a dicséretnek sok fajtája van: néha elég egy szemvillanás, egy hátba veregetés, egy kacsintás.
"Ha az kell, legyek cinkosa a gyereknek, és igyekezzek átsegítni az élet és az iskola különböző nehézségein. Arra pedig, hogy eldöntsük, mikor mire van szüksége, javallott a józan paraszti eszünket használni"- fejezi be Vekerdy.
Kovács M. Veronika
[origo]
A cikket az alábbi címen találja az [origo]-ban:http://origo.hu/noilapozo/eletmod/20070603hulyere.html
2007. 06. 02.
Születésnapomra
2007. 05. 14.
If...
"Ha minden napot jól akarunk megkezdeni, akkor ébredéskor gondoljunk arra, hogy aznap legalább egy embernek tudunk-e örömet szerezni. "
/Friedrich Nietzsche/
2007. 05. 12.
Macskaság:)
Marina Cvetajeva: A macskák
Jönnek hozzád, ha nem látoma
bánat könnyeit szemedben.
De jöttét - nem érzik lelkedben:
Macskaszívben nincs szánalom!
Oktalan - ugye - barátom
Házimunkára fogni őket.
A szolgasorstól menekülnek:
Macskaszíven úgysincs járom!
Ha nem hívom, kényeztetem,
Ha nem cirógatom - nap, mint nap,
Máris eltűnik - egy pillanat:
Macskaszívben nincs szerelem!
(Balogh Géza fordítása)
2007. 05. 05.
Ünnep
visszautaztam a múltamba..gyerekkorom ismerős lépcsőin mentem újra fel, s azon vettem észre magam,hogy könnyezem...aztán régen látott szeretteim a fordulónál ott álltak, s vártak..mintha csak tegnap intettem volna búcsút egy rövid időre..de több, mint egy évtized telt el..és vártak, mosolyogva, megint mindent megbocsájtva..az ölelésekben megkönnyebbültem..régi fényképek..mesék, történetek..a ismerős hangok fogtak újra közre, s jó volt megtérni, jó volt hinni..így lett ünnep a ma este..
.JPG)
.JPG)
Pablo Picasso: Mother and Chil
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amig ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melybol reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szivét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melybol jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!
/Dsida Jenő: Hálaadás/
Amig ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melybol reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szivét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melybol jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!
/Dsida Jenő: Hálaadás/
2007. 04. 25.
.JPG)
.JPG)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
Körösi Csoma Sándor emléksztupa
Cseng a csend
A sztupa hagyományos buddhista szakrális épület, amelyből nagyon sok van Ázsia buddhista országaiban. Megalkotásának módját maga Buddha határozta meg 2500 évvel ezelőtt.
A tökéletesen megvilágosult szellemet testesíti meg, amely a határtalan bölcsesség, a határtalan együttérzés és szeretet elválaszthatatlan egysége. A határtalan bölcsesség önmagunk szelleme igaz természetének és a világ igaz természetének teljes, direkt ismerése. A határtalan együttérzés és szeretet minden lény felé egyaránt irányul, és mint ahogy a Nap sugarai minden lényre egyaránt sütnek, nem tesz különbséget ellenség és barát között. Minden lény szellemében megvan a határtalan bölcsesség, valamint a határtalan együttérzés és szeretet csírája, ezek teljes megvalósításának képességével együtt.
A sztupa a világban működő külső és belső romboló erők ellensúlyozására épül. Külső, lépcsős formája a spirituális fejlődés, megvilágosulás felé vezető fokozatos útját jeleníti meg. Belsejében megvilágosult lényektől származó szent relikviák, szimbólumok és írások találhatók.
A sztupa a béke, a boldogság és jólét teremtésére, megszilárdítására épült, Őszentsége a XIV. Dalai Láma szentelte fel 1992. július 22.-én, a magyarországi egyházak és a Magyar Köztársaság meghívott képviselői jelenlétében. Sztupa a magyar bodhiszattva (buddhista szent), Körösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulója alkalmából készült.
2007. 04. 18.
2012
Döntetlen helyzet volt? Innen veszteni?
Napok óta csak erről hallottunk, hogy mi vagyunk az esélyesek, ki más, ha nem mi? Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint tökéletes a magyar pályázat, nincs gyengéje. Gyönyörű stadionokat rajzoltunk..nincsenek nagy távolságok a leendő helyszínek között, nincs nagy játékosa Lengyelországnak, nem úgy, mint nekünk, egy szóval: megnyerhetjük az EB-rendezést.
De úgy látszik a múlt nem repít minket a csodás jövőbe, mert a tények: egyetlen szavazatot sem kapott pályázatunk, csak ketten versenyeztek igazából a rendezés jogáért: ukrán-lengyel páros az olaszokkal.
Szerintem megint nem sikerült felmérni az esélyeket, nem sikerült méltóképpen odaállni, és bemutatkozni...nem hiszem, hogy ott az UEFA - ban süketek és vakok ülnének.
Maradunk itt az óviban és szépen rajzoljuk tovább a csodás stadionok álomképeit, elrévedezünk egy - egy Puskás gól visszajátszásán, mesélünk arról, milyen jó volt a magyar foci egykor...
Szegény Gyárfás sírt...aha...én meg csendben dühöngök, mert alaposan félrevezettek.
Döntetlent igértek...és akkor majd jön a nagy Platini...
..nem ezt..
Közép-Európa leghosszabb faluja: Ludányhalászi
Igen hosszú valóban, 6 km át nyomhatod a gázt, de nem akar vége-hossza lenni...egy kis érdekesség Ipolytarnóc felé félúton:))
.jpg)
Ferences templom és kolostor
 |
| Távolból is tetszetős a kolostor. Történetéről itt olvashattok |
 |
| Kerítésen parkolt... |
 |
| A kert... |
 | |
| Az egyik legértékesebb rész a sekrestye csillagboltozata, egyetlen nyolcszögű figurális fejezetű pillér tartja |
 |
| Angyali ablak |
 |
| Az orgona: mely nem sokáig látható már... |
 |
Ferences templom |
2007. 04. 17.
Forgách-kastély - Kubinyi Ferenc Múzeum - Szécsény
11 óra után végre beléphetünk a ferences kolostorba..kedves bölcsész srác a vezetőnk, és érdeklődésünk elragadja, majd 2,5 órás rendkívül érdekes és tartalmas túrára visz minket a kolostor hűvös falai közé, ....
Mindig szerettem magát az utazás tényét..leginkább a vonat indulását élvezem, de amúgy bármilyen módon kedvelem az indulást akárhova, valamerre...most is elfogott ez a kellemes érzés, és átlengte egész napom..várni és fogadni az új élményeket, tanulni ismerkedni a környezettel...
olyan gyorsan beérkeztünk Szécsénybe, hogy még az evésről is elfeledkeztünk..nagyon helyes kis város Szécsény...tisztaság virágok, kedves emberek fogadnak..
első megállónk a kolostor, de mégis inkább a Forgách-kastélyt lessük meg...közel helyezkednek el egymáshoz.
"A Forgách-kastély 1973 óta múzeum, névadója Kubinyi Ferenc jogtudós, reformkori politikus és paleontológus. A kastély parkja természetvédelmi terület. A Múzeum 2006. június 1-jén nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt, ahol a következő állandó kiállításokat lehet megtekinteni: A szécsényi vár története, Évezredek üzenete-régészeti kiállítás, XIX. századi kastélybelső női lakosztálya (enteriőr kiállítás), Nógrádi várak története, Rákóczi kiállítás: Rákóczi relikviák, a Rákóczi szabadságharc Nógrád megyei eseményei, az 1705-ös szécsényi országgyûlés makettje. " (utikonyv.hu)
..a kiállításon szűk egy órát időzünk, rengeteg vár térképpel lehet itt megismerkedni..és egy csodálatos leányszoba látványa nem enged, mindig visszaszököm, még egy pillantás erejéig..
2007. 04. 16.
Nógrád felé félúton
Erre a fehér ruhájú királynőként integető kecses templomra nem is emlékszem ...de valamelyik kanyarban ott volt..
Amikor elindulunk, nem is sejtjük milyen izgalmas és tartalmas dolgoknak nézünk elébe. Gyönyörúen süt a nap, nem spóról a melegével, hűvös szellő frissít fel, mikor éppen kezd forróbbá válni a levegő. Ideális idő élményszerző körútunk megkezdéséhez, vagy éppen folytatásához.
Cél: Nógrád megye északi része..Szécsény, Ipolytarnóc...no és ami belefér....
A hiányokat a szerk. tuti pótólja..majd..így szokta:D
Amikor elindulunk, nem is sejtjük milyen izgalmas és tartalmas dolgoknak nézünk elébe. Gyönyörúen süt a nap, nem spóról a melegével, hűvös szellő frissít fel, mikor éppen kezd forróbbá válni a levegő. Ideális idő élményszerző körútunk megkezdéséhez, vagy éppen folytatásához.
Cél: Nógrád megye északi része..Szécsény, Ipolytarnóc...no és ami belefér....
A hiányokat a szerk. tuti pótólja..majd..így szokta:D
2007. 04. 11.
2007. 04. 10.
Szabadság...
Szabad az, aki képes fölállni, és mindent maga mögött hagyni - anélkül, hogy visszanézne.
Aki képes Igent mondani.
(Hammarskjöld)
2007. 04. 01.
AZT AKAROM TUDNI
Nem érdekel, hogy miből élsz.
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, hogy megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a Holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
hogy vadul tudsz-e táncolni és hagyni, hogy az extázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet,
még akkor is, ha az nem mindennap szép,
és hogy Isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tieddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst Holdnak , hogy "Igen!"
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és, hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.
(Oriah Hegyi Álmodó öreg indián szavai)
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet,
még akkor is, ha az nem mindennap szép,
és hogy Isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tieddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst Holdnak , hogy "Igen!"
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és, hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.
(Oriah Hegyi Álmodó öreg indián szavai)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
