Oldalak

2007. 04. 25.

Markazi-tó


460 méteres magasságból...

Markazi várrom


Körösi Csoma Sándor emléksztupa

Cseng a csend





































A sztupa hagyományos buddhista szakrális épület, amelyből nagyon sok van Ázsia buddhista országaiban. Megalkotásának módját maga Buddha határozta meg 2500 évvel ezelőtt. A tökéletesen megvilágosult szellemet testesíti meg, amely a határtalan bölcsesség, a határtalan együttérzés és szeretet elválaszthatatlan egysége. A határtalan bölcsesség önmagunk szelleme igaz természetének és a világ igaz természetének teljes, direkt ismerése. A határtalan együttérzés és szeretet minden lény felé egyaránt irányul, és mint ahogy a Nap sugarai minden lényre egyaránt sütnek, nem tesz különbséget ellenség és barát között. Minden lény szellemében megvan a határtalan bölcsesség, valamint a határtalan együttérzés és szeretet csírája, ezek teljes megvalósításának képességével együtt. A sztupa a világban működő külső és belső romboló erők ellensúlyozására épül. Külső, lépcsős formája a spirituális fejlődés, megvilágosulás felé vezető fokozatos útját jeleníti meg. Belsejében megvilágosult lényektől származó szent relikviák, szimbólumok és írások találhatók. A sztupa a béke, a boldogság és jólét teremtésére, megszilárdítására épült, Őszentsége a XIV. Dalai Láma szentelte fel 1992. július 22.-én, a magyarországi egyházak és a Magyar Köztársaság meghívott képviselői jelenlétében. Sztupa a magyar bodhiszattva (buddhista szent), Körösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulója alkalmából készült.

2007. 04. 18.

2012

Döntetlen helyzet volt? Innen veszteni?
Napok óta csak erről hallottunk, hogy mi vagyunk az esélyesek, ki más, ha nem mi? Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint tökéletes a magyar pályázat, nincs gyengéje. Gyönyörű stadionokat rajzoltunk..nincsenek nagy távolságok a leendő helyszínek között, nincs nagy játékosa Lengyelországnak, nem úgy, mint nekünk, egy szóval: megnyerhetjük az EB-rendezést.
De úgy látszik a múlt nem repít minket a csodás jövőbe, mert a tények: egyetlen szavazatot sem kapott pályázatunk, csak ketten versenyeztek igazából a rendezés jogáért: ukrán-lengyel páros az olaszokkal.
Szerintem megint nem sikerült felmérni az esélyeket, nem sikerült méltóképpen odaállni, és bemutatkozni...nem hiszem, hogy ott az UEFA - ban süketek és vakok ülnének.
Maradunk itt az óviban és szépen rajzoljuk tovább a csodás stadionok álomképeit, elrévedezünk egy - egy Puskás gól visszajátszásán, mesélünk arról, milyen jó volt a magyar foci egykor...
Szegény Gyárfás sírt...aha...én meg csendben dühöngök, mert alaposan félrevezettek.
Döntetlent igértek...és akkor majd jön a nagy Platini...
..nem ezt..

Közép-Európa leghosszabb faluja: Ludányhalászi

Igen hosszú valóban, 6 km át nyomhatod a gázt, de nem akar vége-hossza lenni...egy kis érdekesség Ipolytarnóc felé félúton:))

Tulipán erdő...


Ferences templom és kolostor

Távolból is tetszetős a kolostor. Történetéről itt olvashattok

Kerítésen parkolt...

A kert...

Az egyik legértékesebb rész a sekrestye csillagboltozata, egyetlen nyolcszögű figurális fejezetű pillér tartja
Angyali ablak

Az orgona: mely nem sokáig látható már...



Ferences templom


2007. 04. 17.

Forgách-kastély - Kubinyi Ferenc Múzeum - Szécsény

11 óra után végre beléphetünk a ferences kolostorba..kedves bölcsész srác a vezetőnk, és érdeklődésünk elragadja, majd 2,5 órás rendkívül érdekes és tartalmas túrára visz minket a kolostor hűvös falai közé, ....






















































Mindig szerettem magát az utazás tényét..leginkább a vonat indulását élvezem, de amúgy bármilyen módon kedvelem az indulást akárhova, valamerre...most is elfogott ez a kellemes érzés, és átlengte egész napom..várni és fogadni az új élményeket, tanulni ismerkedni a környezettel...
olyan gyorsan beérkeztünk Szécsénybe, hogy még az evésről is elfeledkeztünk..nagyon helyes kis város Szécsény...tisztaság virágok, kedves emberek fogadnak..
első megállónk a kolostor, de mégis inkább a Forgách-kastélyt lessük meg...közel helyezkednek el egymáshoz.
"A Forgách-kastély 1973 óta múzeum, névadója Kubinyi Ferenc jogtudós, reformkori politikus és paleontológus. A kastély parkja természetvédelmi terület. A Múzeum 2006. június 1-jén nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt, ahol a következő állandó kiállításokat lehet megtekinteni: A szécsényi vár története, Évezredek üzenete-régészeti kiállítás, XIX. századi kastélybelső női lakosztálya (enteriőr kiállítás), Nógrádi várak története, Rákóczi kiállítás: Rákóczi relikviák, a Rákóczi szabadságharc Nógrád megyei eseményei, az 1705-ös szécsényi országgyûlés makettje. " (utikonyv.hu)
..a kiállításon szűk egy órát időzünk, rengeteg vár térképpel lehet itt megismerkedni..és egy csodálatos leányszoba látványa nem enged, mindig visszaszököm, még egy pillantás erejéig..

2007. 04. 16.

Nógrád felé félúton

Erre a fehér ruhájú királynőként integető kecses templomra nem is emlékszem ...de valamelyik kanyarban ott volt..



























Amikor elindulunk, nem is sejtjük milyen izgalmas és tartalmas dolgoknak nézünk elébe. Gyönyörúen süt a nap, nem spóról a melegével, hűvös szellő frissít fel, mikor éppen kezd forróbbá válni a levegő. Ideális idő élményszerző körútunk megkezdéséhez, vagy éppen folytatásához.


Cél: Nógrád megye északi része..Szécsény, Ipolytarnóc...no és ami belefér....

A hiányokat a szerk. tuti pótólja..majd..így szokta:D

2007. 04. 10.

Szabadság...

Szabad az, aki képes fölállni, és mindent maga mögött hagyni - anélkül, hogy visszanézne.
Aki képes Igent mondani.

(Hammarskjöld)

2007. 04. 01.

AZT AKAROM TUDNI


Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, hogy megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a Holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
hogy vadul tudsz-e táncolni és hagyni, hogy az extázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet,
még akkor is, ha az nem mindennap szép,
és hogy Isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tieddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst Holdnak , hogy "Igen!"

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és, hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

(Oriah Hegyi Álmodó öreg indián szavai)

2007. 03. 31.

Túl eszméletünk határain








ott keringek majd a szobádban,
kíváncsi szempár, figyelek némán,
mint a fürge gyík, fegyelmezetten,
forrón lüktető torokkal, hálás szívvel,
a tárgyakba rejtőzve, jelt sem adva,
pillantásod kegyére várakozva,
állok a csorba kávéscsésze peremén,
egy pillanatra ott megpihenve,
futólag érintem ajkad nyomát,
majd alakot cserélve lopakodom,
a falak mentén sietve menekülök,
mert űz gyarló végzetem tovább,
újabb és újabb búvóhelyre, cselre,
és mint elátkozott, gyanakvó lélek,
ott nyüszítek majd a közeledben,
de addig nem szólhatok emberi nyelven,
amíg föl nem fedezed a jelenlétem,
amíg rám nem találsz

/PARANCS JÁNOS:Túl eszméletünk határain/

2007. 03. 17.

SZÍVBŐL

Ki kérdez meg engem,
Szívem a mellemben
Hogy dobog, mit dobog?
Hogy én mit gondolok,
Hogy én mit takarok,
Hogy én mit akarok,
Kinek kell,
Istenem kinek kell.

A vonó keresztbe,
Húrok megeresztve,
Csengőnek nincs nyelve,
Harangok leverve,
Szómnak szórt virága,
Két szemem világa
Kinek kell,
Istenem kinek kell.

Tengeren ámulnék,
Csillagot számolnék,
Szép felhőt mutatnék
És angyalt kutatnék,
Tanítnék játszani,
Gyermeknek látszani,
Kinek kell,
Istenem kinek kell.

Reggel csöndet kérvén
Álmomat mesélném,
Mondanám, szerelem,
Szerelem, szerelem.
Párt-párt dalra fűznék,
Csókolózni űznék,
Kinek kell,
Istenem kinek kell.

Az örömnek, vágynak,
Boldogtalanságnak
Haját simogatnám,
Mosolyt hívogatnám,
A sóhajt kísérném,
A könnyet dicsérném.
Kinek kell,
Istenem kinek kell.


(Szép Ernő) (1884-1953)

2007. 03. 16.

Harsány kiáltások tavaszi reggel

Élni először itt e világon
s élni utolszor.
Látni a földet, látni csak egyszer
és soha többé.
Állni a fényben, inni meg enni,
csókba fürödni.
Nézni a kék nefelejcset a szélben,
barna göröngyön.
Érezni a gondolatok ragyogását
barna fejemben.
Menni a hegyre az éter elébe,
völgybe leszállni.


Lélekzeni, fölkiabálni rajongva
az égre, napra.
Aztán egyszerre vad zuhanással
összeomolni.

(Kosztolányi Dezső: Harsány kiáltások tavaszi reggel)

Paintball-oztak a bátrak:) II. rész..





Már csak emlékeiből él...
















Még egy kalandozás...












Kalandozás...

2007. 03. 15.

Paintball-oztak a bátrak:) I. rész..






Darth Weder...













Egy harcos, a feketék közül...


















Használaton kívűli eset...
(a tudósító félrenéz)















A helyszín egy színházterem...


















Hova is bújjak?...













Az indulás...













2007. 02. 10.

5 SMS

Egy szó hommage à W. S.

örömáram


Nevelési tanácsadó

Sírni tud a szó,magától is. - Ha tudod:
mosolyra tanítsd.


Micimackó egygúnyos rigmus hallatán ekképp tűnődik:

Vár nekem nem kell.
A lekvár meg nagyon jó.
- Lehet, hogy győztem?!


Jogos önvédelem

Mikor jobb verset
szeretnék írni, mint én:
inkább elalszom.


Korrekt naplóbejegyzés-kezdet

Utolsó előtti napjaim egyikén


(Fodor Ákos)

2007. 02. 08.

Kitépett könyvlapok

1.
torkunkba fulladva a szó
rejtőzötten beáll a csend
játszol magadban
játékodat űzve
vesztesen
2.
átvonszolom a szakadásokat,
ugyanezeket a szavakat,
a bőr alatt a tegnap ellen,
készülődöm,döngölt földű
országom útjain,akinek nincs
veszteni valója, úgy
védtelen sirály vagyok,
sarki szél szakadást tép a bőrbe,
jelmezem levetve s az éj ölébe vesz.
(Nagy János: Kitépett könyvlapok)

2007. 02. 07.

Morgen



Holnap

Már minden késő
Nem léphetsz kétszer
ugyanegy folyóba
Ma kell kimondanod azt a szót
Amely holnap kimondhatatlan
Ma kell kérned a mindennapi kenyeret
hogy holnap is meglegyen
Ma kell megtenned azt a lépést
Mely holnap már jóvátehetetlen
Ma kell tüzet gyújtanod
Hogy holnap szeretet legyen


2007. 01. 30.

Lenni a mindent

Mit akarok? A levegőt, egészen.
Hogy áramlása bizsergessen át.
Hogy ürességet foglaljon a térben,
tűzzé telítse az energiát.
Lenni, a mindent vonzó mágnesesség
két kíméletlen pólusa között
(lenn hideg föld, fenn nappá robbanó ég)
és érezni a selymes levegőt.
Úgy bomlani ki minden mozdulatból,
mint szárnycsapásból lebegő madár,
ahogy a tágas, áramló magasból
a célra tart, a zuhanásra vár.
Telítődöm a tűzzel: lebegek.
Magamban hordom saját egemet.

(Szabó T. Anna)

2007. 01. 23.

Vincent Van Gogh:....

"Az élet olyan, mint a rajzolás:
néha gyorsan és határozottan kell cselekednünk, a dolgokat erélyesen kézbe vennünk,
és arról gondoskodnunk, hogy a nagy vonalak villámgyorsan előttünk álljanak.

Semmiféle lagymatagságnak, kételkedésnek itt nincs helye,
a kéz nem remeghet, a szem nem pisloghat ide-oda,
hanem egyedül csak arra irányulhat a tekintet, ami előttünk van."

2007. 01. 09.

Holzbrücke






















Die Brücke am Kwai ....

Érdemes szótfogadni...


Nagyot koppan ki mégis kipróbálja..

Vég nélkül...

Rengetegben...

Milyen lehetett az élete?

Tar ágak.bogak






















"Tar ágak-bogak rácsai között kaparásznak az őszi ködök, a vaskorláton hunyorog a dér. "

Sástói messzenéző


...s bizony itt a lépcsőket is FELmásztam...

Perspektíva










































2007. 01. 01.

Variációk












1 ..ÖRÖKIGAZSÁG
Elhiheted: hogy
ami nincs a világban,
az van a borban?

2 ..MÉRKŐZÉS
Ha mérkőzhetnél:
tedd Isten mérlegébe
a lepke súlyát!

3 ..MUTATVÁNY
Mielőtt örök-
re letűnsz:
a láthatat-
lant még mutasd fel!

4 ..ALKALMI TÜKÖRKÉP
A belső árnyék
arcod megbélyegezte:
már kiviláglik.


(Fodor Ákos: Variációk /Anakreón áthangol /)

2006. 12. 31.

...Van Gogh
















Mikor megálltam az oszlopok alatt, törpe lettem hirtelen. A szél, amely a ködpárát is összekócolta, hívogatóan lengette Van Gogh kiállítás színes plakátját. A kerítés fekete ruhás őrként tartóztatta fel a jegy nélkül érkezőket, és didergésre és kesztyűkeresgélésre kárhoztatta őket, míg sorra nem kerültek.

Nekem könnyű volt, belépő a zsebemben, s siethettem is fel a lépcsősoron. A ruhatárban nem volt nagy tömeg. Ugyan a táskám nem vihettem be, tegyem a széfbe értékeim, szólt a válasz kérdésemre. Üggyel-bajjal, szigorú ruhatárosok rovó szempillantásaitól kisérve kiálltam a próbát, s mehettem élményszerző utamra.

Zsilipelés után, sötét terem fogja lettem. Idegesítő félhomály volt az úr. A festmények csoportosítva, hosszanti elrendezéssel de oldalról takarva sorakoztak, lehetetlenné vált a messziről történő kíváncsi rácsodálkozás. Ha lett volna a teremben 1 négyzetméternyi üres hely az is pont a kép előtt, akkor fantasztikus élményt kaphattam volna.

Egy idő után nem számoltam hányszor sértették meg aurámat, rúgtak bokán, löktek félre, álltak pont elém. Nem, próbáltam információt s festményélvezetet kifacsarni a maradék erőmmel. Szemem elfáradt, a botor módon oldalt csípőmagasságban elhelyezett tájékoztatók olvasásában, fizikailag leamortizálódva kétségbeesetten kerestem a kapcsolatot kedvenc festőmmel. A harc kifárasztott, s nem nyertem csatát.

Hamarabb jöttem el, mint terveztem. Nagyot sóhajtottam a párás nyálkás levegőben. A szél már nem olyan hívogatóan lengette Van Gogh kiállítás plakátját.

Felnéztem kicsiny törpekén az oszlopokra, és jól esett, hogy olyan nagy volt a tér. Most végre átbizserget rajtam, aminek odabent kellett volna.

2006. 12. 29.

Töredékek









Ó bánat ne érj el csak holnap
ma nem voltam csók senkinek
eredj felhő hisz úgyis mennél
ha árnyad nem volna hideg!

*

Örökkön háborog a tenger
örökkön zúgnak a lombok
örökkön fájdalmas az ember
örökkön kicsik a dolgok.

*

/József Atilla-Töredékek/

2006. 12. 15.

A pillangóról...


“… s amikor a pillangó megmozdítja a szárnyát, fuvallat száll az egész Föld körül; amikor porszem esik a földre, az egész bolygó egy kicsit súlyosabb lesz, és ha lábaddal toppantasz a Föld kissé eltér a pályáról. Amikor nevetsz, körben terjed a vidámság, mint a tóban a vízgyűrűk, és amikor szomorú vagy, sehol senki nem lehet igazán boldog …”
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...